Forrás: NépszavaA nemzetközi segélyezés szakma, amelyet ismerni kell, különben a legjobb szándékú fellépés is visszafelé sül el – derült ki a héten azon a budapesti rendezvényen, amelyet a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és az Európai Bizottság magyarországi képviselete közösen rendezett. A rendezvényen szó volt arról is, mit jelent az, hogy Magyarország az elmúlt években segélyezett országból segélyező országgá vált.
Hogy hogyan nem szabad segélyezni” – Cees Wittebrood, az Európai Bizottság humanitárius ügyekkel foglalkozó főigazgatóságának osztályvezetője közelmúltbeli példával szemléltet válaszát: az amerikaiak iraki háborújának kezdetén – amikor a közép-keleti ország déli része már a szövetséges erők fennhatósága alatt volt – a nemzetközi segélyszervezetek nagy, egyenként ötven kilogrammos zsákokban lisztet küldtek Bászra város lakosainak. Lettek volna, akik rászorultak az adományra: elsősorban az egyedülálló nők és az öregek. De ezek egyike sem bírta el a nehéz zsákokat, ezért hoppon maradtak. A lisztet szinte csakis fiatal, erős férfiak vitték el. Persze nem mindegyikük, mert soknak nem jutott. Ezért az elosztás helyén verekedés tört ki, és a zsákokhoz végül is csak a legerősebbek, legagresszívabbak jutottak hozzá. Ezeknek azonban többnyire biztosítva volt a megélhetésük, ezért a lisztet nyomban el is adták a közeli piacon. Igen ám, de ott helybéli parasztok is árultak, akik természetesen nem bírták az árversenyt az ingyen szerzett liszt árusítóival. Vagyis: a szakszerűtlen segélyezés nem segített azokon, akiken kellett volna, viszont egy időre szétzilálta a helyi áruviszonyokat. – No, így nem szabad – mutatott rá Wittebrood úr, aki a budapesti rendezvény egyik meghívottjaként szólalt fel.
Az uniós tisztségviselő elmondta: az EU humanitárius főigazgatósága állandó partnerekkel – segélyszervezetekkel – dolgozik, melyeket, amint szükség van rájuk, azonnal riasztani lehet. A segélyezési feladatok kiosztásánál nincs tender és nincs versenyeztetés, hiszen a – dolog természeténél fogva – idő sincs minderre: azonnal bevethető segítségre van szükség.
Mivel Wittebrood úr igen elismerő hangon beszélt a partnerszervezetek azon munkatársairól, akik a természeti vagy ember okozta katasztrófák helyszínén saját testi épségüket – néha életüket – is kockáztatják, megkérdeztem őt: hogyan döntik el, hogy ezek a munkatársak a helyszínen maradjanak-e akkor is, ha velük ellenséges fegyveresek az életüket fenyegetik – ahogy az Afganisztánban és Irakban, de a világ más helyein is megtörténik” Az uniós tisztségviselő szerint ez munkájuk egyik legsúlyosabb dilemmája. Egyfelől nem akarják kockára tenni munkatársaik életét, másfelől viszont nem kívánják magukra hagyni a szóbanforgó területek nélkülöző lakosait sem. Úgy próbálják megkönnyíteni munkatársaik helyzetét, hogy nagyon határozottan világossá teszik: szervezeteik, melyeknek semmi közük a szóbanforgó területeken működő fegyveres alakulatokhoz, politikai, vallási és nemzetiségi szempontokra való tekintet nélkül segítik a rászorultakat. A helyszinen persze ennek ellenére is lehetnek olyanok, akik „egy kalap alá veszik” a segélymunkások és a külföldi fegyveresek tevékenységét. – Mint például a külföldi erők és a bagdadi kormány ellen terrorista módszerekkel küzdő fegyveresek, vagy az afganisztáni tálibok – de ezt magában már csak az újságíró tette hozzá, nem Wittebrood úr, aki – éppen a segélyezés politikamentessége okán – természetesen tartózkodott a veszélyforrások megnevezésétől.
Jakab Péter, a külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési és együttműködési osztályának helyettes vezetője e témához szólva emlékeztetett: van lehetőség arra, hogy úgy segítsünk, hogy ne veszélyeztessük saját embereinket. Példának a Jordániában dolgozó magyar konduktorok – mozgássérültekkel foglalkozó egészségügyisek – munkáját hozta fel, akik biztonságos körülmények közepette nyújtanak értékes segítséget az iraki erőszak áldozatainak.
A segélyszervezetek vezetőinek néha komoly diplomáciai képességekre van szükségük, hogy a feszült politikai viszonyok közepette el tudják látni feladatukat. Wittebrood úr emlékeztetett: az általa képviselt uniós igazgatóság partnernek tekinti Izrael államot, ugyanakkor azonban igyekszik minden módon támogatni a nélkülöző palesztin lakosságot. Izrael időnként azzal vádolja őket, hogy a palesztin terrort pénzelik és hogy együttműködnek a Hamász nevű szélsőséges iszlamista szervezettel.
– Csakugyan együttműködnek” – kérdeztem az uniós tisztségviselőt. Wttebrood úr elkomorodott. – Nézze – mondta – a helyzet a következő. Tegyük fel, hogy palesztin területen, valamelyik városban olyan létesítményt akarunk építeni, amelyre feltétlenül szüksége van az ottani lakosságnak. Ezt nem tehetjük meg anélkül, hogy ne tárgyalnánk a helyi polgármesterrel. Nos, ha ez a polgármester Hamász-tag akkor vele kell tárgyalnunk és tárgyalunk is. Nem, mint Hamász-taggal, hanem mint polgármesterrel. Mert ha valóban segíteni akarunk az embereknek, akkor alkalmazkodnunk kell a realitáshoz. Márpedig Gázában és Ciszjordániában igen gyakran a Hamász-polgármester a realitás – mutatott rá az uniós tisztségveselő.
Az EU humanitárius főigazgatóságának „bedolgozói” közé tartozik a Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat is. Szilágyi Béla, a szervezet segélyalapjának igazgatója arra emlékeztetett: segélypolitikai helyzetét tekintve Magyarország helyzete az elmúlt években alapvető változáson ment át: segélyezett országból segélyező országgá váltunk.
Kepecs Ferenc
