Forrás: NOL

Az ENSZ azt reméli, hogy Szíria enged merev álláspontjából

Népszabadság * P. Z. * 2005. december 17.

Hat hónappal meghosszabbította a Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök halálának körülményeit, s Szíria esetleges bűnrészességét vizsgáló bizottság munkáját az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A testület egyhangúlag jóváhagyott határozatában aggodalomkeltőnek minősítette, hogy Szíria nem volt hajlandó teljes mértékben és feltétel nélkül együttműködni a világszervezet által megbízott, Detlev Mehlis német főügyész vezette bizottsággal. A BT ugyanakkor nem tett eleget annak a libanoni kérésnek, hogy szélesítse ki az országában érvényesülő szíriai befolyás ellen fellépő volt kormányfő februári meggyilkolása ügyében indított vizsgálatot, s hozzon létre e célra egy nemzetközi törvényszéket.

Bejrútban sokan kétkedve fogadták a fenti döntést. A Szíria-ellenes szövetség erői úgy vélik, a BT nyomása kulcsfontosságú lett volna annak érdekében, hogy a damaszkuszi rendszer alapvetően megváltozzon, mivel Libanon függetlensége csak így garantálható teljes mértékben. Kérdés azonban, a BT miért nem támogatta az ő álláspontjukat” Ennek oka az lehet, hogy az ENSZ újabb esélyt akar adni Damaszkusznak, engedjen merev álláspontjából, liberalizálhassa és a nemzetközi közösség számára elfogadhatóvá tegye rendszerét. Ágy – ha netán bebizonyosodna is érintettsége a Haríri-ügyben – elkerülhetné a büntető intézkedéseket.

Az, hogy a Haríri-ügy megoldódjon embargók elrendelése nélkül, fontos a térség biztonsága szempontjából is. Ha Szíria végleg elszigetelődik, az a damaszkuszi vezetést még jobban Irán karjai közé taszíthatja, ahelyett, hogy a rezsim ellenállását megtörné. Ennek pedig számos negatív hatása is lehetne. Egyrészt: libanoni elemzők szerint a Hezbollah katonai és politikai szerepe főleg Szíriától függ. Teherán inkább a vallási hátteret biztosítja hozzá. Ha Damaszkusz végleg szembekerül az USA-val és az EU-val, ez a befolyás még inkább erősödni fog. S minden remény elveszhet, hogy a síita militáns szervezet békés úton beszolgáltassa fegyvereit, és csupán pártként vegyen részt a libanoni politikai életben. Ez pedig felborítaná az amúgy is kényes felekezeti egyensúlyt, és könnyen polgárháborús állapotokhoz vezethetne a cédrusok országában. Másrészt Irán befolyása tovább nőne a térségben. Félő, hogy így egy Teherán-Damaszkusz-Hezbollah tengely alakulna ki, amely mind Izrael és Libanon biztonságát, mind a képlékeny iraki status quót veszélyeztetné.

Ha a büntető intézkedések hatására a szír vezetés elvesztené minden reményét, hogy gazdasági téren szorosabban együttműködhet az Európai Unióval, illetve, hogy Izraellel újrakezdheti a béketárgyalásokat, az azzal járna, hogy még erősebben támogatná a palesztin szervezeteket. A militáns csoportok, mint például az Iszlám Dzsihád, újra nyithatnák irodáikat Damaszkuszban, illetve kiképzőtáborokat hozhatnának létre. Nem beszélve arról, hogy jelentős mennyiségű fegyverutánpótláshoz juthatnának.

Szíria emellett hatást gyakorolhatna az iraki ellenállókra is. Ha a határőrség szemet hunyna a gerillák átszivárgása felett, és még némi logisztikai támogatást is nyújtana nekik, az igencsak megnehezítené az iraki kormány és az amerikai erők dolgát, hogy konszolidált politikai helyzetet hozzanak létre az országban.

Hat hónap talán elég idő lesz, hogy az ENSZ BT állandó tagjai és a damaszkuszi kormányzat egyezségre jussanak, és olyan megoldást találjanak, amely mindkét fél számára elfogadható. Ha ez megtörténik, Szíria ismét beilleszkedhet a nemzetközi közösségbe, és a Haríri-ügy megoldódhat anélkül, hogy újabb megrázkódtatás érné a Közel-Keletet.