Hitközségi Híradó Online

Balla Zsolt, a berlini jesíva hallgatójának chanukai gondolatai a Hitközségi Híradó decemberi számában.

A zsidó ünnepek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy mindegyik olyan mély és fontos üzenetet hordoz magában, melyet az embernek évről évre meg kell ragadnia, és magával vinni egészen a következő évig, amikor is újra feltöltheti magát, és esetleg még mélyebben építse be életébe azt. Chanuka közeledtével fontos elgondolkodnunk azon, hogy mi az, amit ettől az ünneptől kaphatunk, és magunkkal tudjuk vinni egészen a következő Chanukáig. A számtalan szép emlék és a finom fánk szánkban élénken élő íze mellett mély gondolatok is velünk maradnak Chanuka után is. Hagy emeljek ki ezek közül egyet.

A Talmud, a zsidó szóbeli hagyomány elmeséli nekünk azt a híres vitát két rabbi, Hillél és Sámmáj tanházai között, mely azt a kérdést feszegeti, hogy a chanuka-gyertyákat növekvő sorrendben gyújtjuk-e, azaz az első nap egyet, második nap kettőt, és így tovább vagy pedig csökkenő sorrendben, azaz az első nap nyolcat, a második nap hetet, és a többi. Mint tudjuk, Hillél tanházának véleménye szerint megyünk a vallási törvénykezésben (néhány kivételtől eltekintve), azaz növekvő sorrendben gyújtunk, azaz növekvő sorrendben, mondván, a szent dolgokban csak növekedhetünk.

Az egyik híres Tóra-magyarázó, a Sém MiSmuél c. könyv szerzője
megoszt velünk ezzel kapcsolatban egy gondolatot. (Egy gyors megjegyzés: a zsidó vallási irodalomban gyakori, hogy egy szerzőre csak úgy utalunk, ami a könyvének a címe, azaz, ha azt mondanánk, hogy azt mondja a Sém MiSmuél, azzal nem (csak) azt jelezhetjük, hogy mit ír az adott c. könyv, hanem azt is, hogy a könyv szerzőjétől származó gondolatot hallunk) Mint tudjuk, a Chanuka a görögök ellen vívott szabadságharc ünnepe. Ha valaki meghallja a görög szót, a görög kultúrára, filozófiára gondol (jó esetben, és nem tengerpartra meg gyrosra). A Sém MiSmuél (nem a könyv, hanem a szerző) azt mondja, a görög kultúra egyik legfontosabb attribútuma, tulajdonsága a bölcsesség, vagy héberül chochma. A bölcsesség alapvető pozitív érték. Mégis valami miatt harcolnunk kellett ellene. Hogyhogy?

A válasz, hogy a bölcsesség nem megfelelő használata arroganciához, gőghöz vezet. Az arroganciával az ember két módon harcolhat. Az egyik, hogy önmagát helyezi gondolatainak, értékelésének fókuszába, magára irányítva a reflektorokat; mélyen magába néz, és rájön, hogy ebben a világban milyen jelentéktelen a világ dolgaihoz képest ő, mint egyén. Ennek veszélye, hogy az embernek a hirtelen felismeréstől, miszerint amit önmagáról gondolt, csupa jelentéktelenség, kedv- és reményvesztett lesz.

A másik lehetőség, hogy a minket körülvevő világot tesszük a középpontba, és a benne betöltött szerepünket. A világot megismerni csak apránként lehet, lépésről lépésre, de ahogy jobban megértjük, hogy a világban betöltött szerepünk milyen kicsi, úgy rádöbbenünk arra is, hogy ez is a világ egyik elengedhetetlen alkotóeleme. Ágy sikerül megszabadulni az arroganciától, és még sem leszünk kedvvesztettek. Ez a két megközelítés, melyet Hillél és Sámmáj tanháza adott, hogyan is harcoljunk saját gőgünk ellen. Sámmáj szerint már rögtön az elején vakítsuk el a bennünk rejlő gőgöt, Hillél szerint viszont lassan, apránként, lépésről lépésre.

Ez a hozzáállás, melyet Hillél iskolájától tanultunk, és a mai napig a mienk. A „lassan, de biztosan-elv az önmegismerésben, melyre a zsidóság évezredek óta támaszkodik.

Miért nem Chanukakor írtam minderről? Mert ezek a dolgok nemcsak ünnepnapokon érvényesek, minden pillanatban képeseknek kell lennünk magunkba nézni.

Balla Zsolt (Berlin)