Forrás: Népszava

Felavatták és ezzel megnyitották a nyilvánosság előtt Bukarestben az egykori kommunista titkosszolgálatnak, a Securitaténak az iratait tartalmazó archívumokat. Az említett dossziékat nemrég Traian Basescu államfő utasítására a Securitate irattárát vizsgáló országos tanács kezelésébe adták, átszállítva azokat a jelenlegi hírszerző szolgálat irattáraiból. Mintegy másfél millió dossziéról van szó, de meghatározatlan mennyiségű dokumentum még nem kutatható. Az avatási ceremónián maga az államfő is részt vett. (MTI)

Felszólítás Bukarest címére

Dobolyi Alexandra szocialista képviselő, az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának tagja, az EP előtt szerdán tartott beszédében felszólította a román kormányt, hogy a koalíciós szerződésben rögzített kisebbségi törvényt ígéretéhez híven minél előbb szavazza meg. Az EP Geoffrey van Orden „Bulgária felkészülése az Európai Unióhoz való csatlakozásra” illetve Pierre Moscovici „Románia felkészülése az Európai Unióhoz való csatlakozásra” című jelentését vitatta meg. Battonyán kerül sor ma a magyar-román kisebbségi együttműködési szakbizottság hatodik ülésére. (Népszava)

Szíria ellen tüntettek Bejrútban

Több tízezren gyülekeztek szerdán a bejrúti Szent György-székesegyház körül, és hogy jelen legyenek a két nappal korábban merényletben meggyilkolt Szíria-ellenes keresztény parlamenti képviselő és neves újságíró, Dzsebran Tueni temetési szertartásán, s a tömeg Szíria-ellenes jelszavakat kiáltozott. A magyar kormány is kifejezte megdöbbenését a hétfői merénylet kapcsán. A budapesti Külügyminisztérium úgy látja, hogy Libanon biztonságát meg kell erősíteni. (MTI)

Tiltakozik a montenegrói ellenzék

A Politika című belgrádi napilap szerint a Belgrád-párti montenegrói ellenzék felháborodott azon, hogy Filip Vujanovics montenegrói elnök budapesti fogadtatásakor montenegrói és nem szerbia-montenegrói állami jelképeket tűzték ki. A lap mindamellett rámutatott arra, hogy a tagországok állami szimbólumainak használata nem csak a montenegrói politikai vezetőkre jellemző: Borisz Tadics szerb elnök bulgáriai, líbiai és magyarországi látogatása idején a fogadó ország zászlaja mellett a szerbiai zászló lengett, a szerbiai és nem a szerbia-montenegrói himnuszt szólaltatták meg. (MTI)

Görögország megbénult

Országos sztrájk bénította meg tegnap Görögországot. Nem csak az állami alkalmazottak, hanem a magánszektorban dolgozók is beszüntették a munkát a szakszervezetek felhívására. A sztrájk ma is folytatódik. A munkát beszüntetők a jobboldali kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak. Képünkön a kihalt athéni főpályaudvar látható. (Népszava)

Célzott izraeli rakétatámadás

Legkevesebb négy palesztin vesztette életét egy gépkocsi elleni izraeli légicsapásban szerdán a Gázai övezetben. Egy rakéta, amelyet szemtanúk szerint egy pilóta nélküli izraeli repülőgépről lőttek ki, az Izrael és a Gázai övezet határán fekvő Karni átkelőhely közelében tépte szét a járművet. A támadásban a Népi Ellenállás Bizottságai nevű militáns csoportosulás három tagja vesztette életét. (MTI)

Törvénymódosítás Olaszországban

A jobboldali politikai erők számára kedvező választási törvényt szentesített szerdán az olasz szenátus, miután 6 tartózkodás mellett 160-119 arányban megszavazta a pusztán listás szavazást újra bevezető tervezetet. Az olasz szavazópolgárok az áprilisban esedékes parlamenti választásokon már kizárólag pártlistákra adhatják voksukat. Ágy a kialakuló pártsorrend alapján osztják majd el a törvényhozási mandátumokat, amennyiben Carlo Azeglio Ciampi államelnök is áldását adja addig az új törvényre. (MTI)

Comments are closed.