Forrás: Hitközségi Híradó Online

A váci zsidó közösség életéről Turai János tudósításai alapján számolunk be:

December 8-án Dávid Admon nagykövet úr Vácra látogatott. A polgármesteri hivatalban fogadta őt Dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő és a város vezetői, jelen voltak a Váci Zsidó Hitközség és a Magyar-Izraeli Baráti Kör Országos Egyesület vezetői is.

A polgármester rövid tájékoztatót adott a város és tágabb régiójának gazdasági, kereskedelmi és kulturális életéről. Külön kiemelte Vác és Givatayim testvérvárosok kapcsolatának fontosságát. A város és a régió nyitva áll a további izraeli befektetők előtt. A Dunakanyar az ország második leglátogatottabb idegenforgalmi és turisztikai bázisa, ahova érdemes befektetni.

Hosszasan szólt a hitközség és a Barát Kör pozitív tevékenységéről. A polgármester szerint a hitközség az elmúlt tíz év alatt egy félévszázados lemaradást hozott be, ugyanis hatvan évig nem volt a városban aktív zsidó hitélet. Mára a közösség kiépítette infrastruktúráját, tevékenysége az országhatárokon túlra is kisugárzik. A város és a régió már most a hanukkai fánkfesztivál lázában ég, ahova külföldről is sok vendég érkezik, de így van ez púrimkor is.

A baráti kör pedig a Dunakanyar és Közép-Magyarország legnépesebb társadalmi szervezete, rendezvényeiknek már csak a városi sportcsarnok és a művelődési központ nagy színházterme tud otthont adni.

A vendég megköszönte a tájékoztatást és többek között azt ígérte, hogy újabb izraeli befektetőket irányítanak a térségbe. Örül annak, hogy Vác izraeli testvérvárosával nagyon jó a kapcsolat, amiről személyesen is volt alkalma meggyőződni az Izraeli Függetlenségi Napján Vácott tartott rendezvénysorozaton. Érdemes ezeket a kapcsolatokat tovább fejleszteni mindkét fél hasznára.

A városházi megbeszélések után a hitközség és a baráti kör vezetői vették át a kedves vendég kalauzolását. Turai János a Váci Zsidó Hitközség elnöke bemutatta az épülő zsinagógát, amelyet szinte földig rombolt állapotban vásároltak vissza. Az elnök ismertette a 142 éves templom történetét, kitérve egyedülálló latinos – romantikus építészeti stílusára. Az épület külseje eredeti állapotában fel van újítva, színes díszkivilágítást kapott, ma már a történelmi belváros egyik legszebb épülete. A belső felújítási munkálatok jelenleg is folynak, most a női karzatok építésén a sor. Az épület védett műemlék, eddig több mint százmillió forintot fordítottak a munkálatokra, amely saját erőforrásból, a MAZSIHISZ és önkormányzati segítséggel, valamint pályázatokból valósulhatott meg.

Az építkezést segítette még a Duna-Dráva Cement Kft. váci gyára és a püspökség is.

A nagyköveti vizit továbbiakban a hitközség és a baráti kör Oberlander téri létesítmény- központjában folytatódott. Az elnök bemutatta a két éve megépített Holokauszt Emlékparkot a monumentális gránit emlékművel, amely Vácról és a Dunakanyar régióból elhurcolt zsidóságnak állít örök emléket.

Bemutatták a négy éve épült „kis zsinagógát”, ahol az istentiszteletek mellet Talmud-Tóra, héber nyelvoktatás, női – és ifjúsági klub is működik.

A vendég megtekintette az ez évben épült, több mint 100 négyzetméter nagyságú kultúrtermet, amelynek szakipari munkálatai még folyamatban vannak, ez a létesítmény magántőke bevonásával jött létre, ez lesz Vác és vonzáskörzetének zsidó kulturális központja, ahol a könyvár, a klubok, a baráti kör és a zenekar kap helyet, a terem alkalmas széder estek és egyéb rendezvények tartására is.

A vendég kiemelte a temetők példás rendezett állapotát és elismerően szólt a hitközség és a baráti kör aktivitásáról.

A beszélgetés a továbbiakban szépen megterített asztalnál folytatódott, ahol mind a hitközség, mind a baráti kör felelősei ismertették saját munkaterületük eredményeit és gondjait. A pályázatok tekintetében az elmúlt évekhez képest óriási fejlődés tapasztalható a két intézmény összesen húsz különböző pályázaton indult és abból tizenhatot nyert meg.

Vácon működik a Vácról Elvándorolt Zsidók és Utódaik Klubja, Vác-Givatyim Klub, a baráti körnek több mint ötven izraeli állampolgár tagja is van.

A Nagykövet megígérte, hogy a gödöllői egyetemen tanuló izraeli diákokat ösztönözni fogják arra, hogy bekapcsolódjanak a váci hitéletbe és a klubok munkájába. Az Anavim Klezmer Band vezetője felajánlotta közreműködésüket az izraeli Függetlenségi Napja alkalmából tartandó rendezvényekren. Dávid Admon megállapította, hogy a rövid, szervezett munkalátogatás nagyon jól sikerült, örül annak, hogy a két nép közti kapcsolatban Vác szerepe nagyon fontos.

Vonnák Julianna

Comments are closed.