Forrás: NOL

Ünnepélyes külsőségek között adják át Stockholmban minden év december 10-én – a névadó halálának évfordulóján – a tudományos Nobel-díjakat. Persze ahogy sok minden a világ talán legrangosabb díjának történetében, úgy az sem volt mentes a vitáktól, hogy mi is tekinthető valójában tudománynak.

„Alig hiszem, hogy a közgazdaságot tudománynak lehetne nevezni” – háborgott például 1969-ben, az első gazdasági eredményekért odaítélt díj évében az amerikai Murray Gell-Mann, aki a kvarkok felfedezéséért ugyanakkor kapott fizikai Nobel-díja értékét félthette az újdonsült kitüntetéstől.

Ha már az értékről beszélünk, a ma tízmillió svéd koronának (mintegy 250 millió forintnak) megfelelő kitüntetéssel kapcsolatban legtöbbször a nemzeti hovatartozást vizsgálják. Ez persze nemcsak a magyar származású tudósok esetében volt sokszor vita tárgya. A kacskaringós életutakra nem kell jobb példa, mint az 1921-ben Nobel-díjat kapott Einsteiné, akinek az idén, legnagyobb felfedezéseinek századik évfordulóján tisztelgett a világ. A német Ulmban 1879-ben született zseni 15 évesen költözött szüleivel Svájcba, majd innen Prága érintésével tért viszsza 1914-ben szülőhazájába, hogy onnan emigráljon 1933-ban a nácik elől Amerikába. Persze őt ma mind Németország, mind Svájc, sőt az USA is saját Nobel-díjasaként tartja számon, nem beszélve a nemzetközi zsidó közösségről. Ez utóbbi kultúrkör egyébként az 1901-től kitüntetett összes díjazott közül a német Bild der Wissenschaft szakfolyóirat szerint 170 tudósra lehet sajátjaként büszke, s ez az összes díjazott 22, az amerikai díjazottaknak pedig 37 százaléka.

Úgyszintén gyakran nézik a legtöbb Nobel-díjast felmutató tudományos intézmények rangsorát. A bostoni Massachusetts Institute of Technology, a híres MIT például az egyik idei kémiai díjassal együtt kereken 58 Nobel-érmessel büszkélkedik. A nem kevésbé neves New York-i Columbia Egyetem fennállásának tavalyi 250. évfordulóján 72 díjra tartott igényt.

Sok esetben azonban e vonatkozásban is óvatossággal kell fogadni a büszkeséglistákat. Nem egy intézmény ugyanis minden olyan tudóst sajátjaként tüntet fel, aki élete során bármikor is oda kötődött. Jó példa erre a nálunk is jól ismert Konrad Lorenz. Az osztrák etológus egy német Max Planck Intézetben folytatott húszéves munkája eredményeképpen kapta a díjat, ám az osztrákokén kí-vül a Columbia Egyetem listáján is szerepel: 1922-ben orvosi előadásokat tartott itt. Az olasz Carlo Rubbia hoszszú ideig volt az Európai Magkutatási Központ, a genfi CERN igazgatója, s 1984-ben az itt elért eredményeiért részesült a kitüntetésben. De a Columbia listáján bizony ő is rajta van: az ötvenes években másfél évig dolgozott New Yorkban.

A Nobel-díjakért folyó vadászat hivatalos leltárát természetesen a Nobel Alapítvány rangsora jelenti, ahol a díjazott neve mellett az a város és intézmény szerepel, amelyben a kitüntetés idején dolgozott. Ebből a látószögből a Columbia dicsőséglistája már nem olyan fényes, a 72-ből mindössze 15 díj marad.

Csak egyetlen olyan statisztika van, amelyet akárhogy is nézünk, eléggé egyértelmű marad. Ez pedig a hölgyek meglehetősen szomorú aránya: az 1901-től 2005-ig kiosztott 782 díj tulajdonosai között mindössze 33 nőt találunk, s köztük a mai díjkiosztón egyet sem.