Forrás: Stop!

Évforduló Időpont: 2005-12-09 09:38:24

Garas Dezső 1934. december 9-én született Budapesten. Az egykori pesti srác az Erdősor utcából, nagyon sokat járt az Operettbe, ahol csodálhatta a nagyokat: a Latabárokat, Felekit, Honthyt, Németh Marikát, Rátonyit. Mint mindenki, előbb csak szerette a színházat, de meg sem fordult fejében az, hogy ő is a világot jelentő deszkára álljon.Családjában sem volt senki színész, így tehetségének első szikrái is csak az iskolatársak szórakoztatásáig pattantak el. Az osztály bohóca volt. Csak tizenhét éves kora körül fogalmazódott meg benne, hogy színész szeretne lenni. S úgy lett.

A főiskolán töltött évek élete legboldogabb, legfelhőtlenebb időszaka volt. Olyan egyéniségek csináltak kedvet a pályához, mint Gombaszögi Frida, aki így kezdte az első órát: Gyerekek, aki közületek nem akar a világ legnagyobb színésze lenni, az most álljon fel, és menjen ki.

A főiskola után a Nemzeti Színházhoz került 1957-ben, csupa „válogatott játékos” közé. Ezt a Madách Színház (1965-80), majd a Mafilm (1980-90) követte. 1990-től 1992-ig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, 1993-ban a Művész Színház alapító tagjai közé tartozott. Jelenleg szabadfoglalkozású színművész, aki 1989-ben filmrendezőként is bemutatkozott a sajátos hangvételű Legényanyával. Sokoldalú, fanyar egyéniség: gyakran alakít ironikus, groteszk, végtelenül emberi, kiszolgáltatott figurákat. 2004-től a Nemzeti Színház tagja.

1954-től filmezik, legnagyobb sikerei is a filmszerepeihez kötődnek. Kiemelkedő alakítást nyújt Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjének munkaszolgálatos hadifoglyaként, amint kétballábas csatárként próbál életben maradni. Elsősorban Sándor Pál filmjeinek állandó, mágikus sztárja: a Szabadíts meg a gonosztól egy kabátért halállal fizető Svéd Ferije, a Herkulesfürdői emlék tengernyi szenvedésen átment zsidó fényképésze.

Élő legendává vált, mint a Régi idők focija labda után repülő mosodása. Tíz évvel ezelőtt még vénembernek érezte magát, de mostanában már kezdi megbecsülni az éveket. „Nem tudom az életemet az annak értelmet adó munka nélkül elképzelni.”- mondta egy interjúban.

Kitüntetései, díjai, elismerései:

1963, 1965: Jászai Mari-díj

1978: Érdemes művész

1983: Kiváló művész

1986: SZOT-díj

1987: Filmszemle díja

1988: Kossuth-díj

1988, 1993: Filmkritikusok díja

1990: Pro Arte Budapest

1998: Budapestért Díj

1999: Filmszemle életműdíja

2000: A Nemzet Színésze

Stop!