Forrás: Mazsihisz

CD LEMEZEK A ZSIDó ZENE NéPSZERűSíTéSéRE

2005-12-08 12:30:24

Az ORZSE Kántorszakának két utolsó éves hallgatója Biczó Tamás és Zucker Immánuel értékes CD lemezzel lepte meg a cházánut iránt érdeklődőket. Sajnálatos módon a nagy elődöktől például Ábrahámson Manó, Sirota Sándor, Kovács Sándor, Stern László főkántorok életművét nagyobbrészt csak az emlékezet őrzi. Értékelhető illetve élvezhető, művészetüket reprezentáló hanghordozó sajnos nem örökítette meg munkásságukat. Nagyon, nagy kár… Most fungáló főkántorainknak helyzete lényegesebben kedvezőbb. Az ő művészetüket már őrzik lemezek, magnótekercsek, s a legmodernebb hanghordozók is.

A legújabb kor technikája azonban lehetővé teszi, hogy fiatal tehetséges énekesek, már kántorzenei pályájuk elején, kitűnő színvonalú stúdiók adta technikai körülmények közepette bemutathassák tudásukat. Biczó és Zucker, akik az OR-ZSE Liturgiatörténet szakának elvégzése után, immár negyedik éve a kántor szakon a cházánutot tanulják, tíz liturgiai énekkel, népszerű „slágerszámokkal” mutatják meg képességüket. Biczó Tamás, a Frankel Leó utcai, Zucker Immánuel a Nagyfuvaros utcai zsinagógában tölti be az előimádkozói tisztet, s CD lemezük megjelenése optimizmusra ad okot: két tehetséges, szép hangú, a kántorhivatás iránt alázatot érző énekes pályájának első zsengéit élvezhetjük.

!!!A CD megvásárolható: Frörich cukrázdában, Raj Tamás boltjában illetve megrendelhető a mazsihisz.com oldalon keresztül is. (info@mazsihisz.com)!!!

Comments are closed.