Forrás: MNOA hetven éve született, kiváló szerb íróról, Danilo Kisről nyílik emlékkiállítás ma délután 5-től a Közép-Európai Kulturális Intézetben (Budapest, VIII. ker., Rákóczi út 15.), a kultúrintézet és a Szerb Fővárosi Önkormányzat rendezésében.
A Belgrádi Városi Könyvtár által összeállítátott tárlatot Predrag Csudity, Szerbia és Montenegró nagykövete, valamint dr. Schneider Márta, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára nyitja meg. A kiállítás december 20-ig, hétköznapokon 10 és 18 óra között látogatható.
Danilo Kis 1935-ben, magyar zsidó apától és montenegrói anyától született Szabadkán. Apját 1944-ben Auschwitzba hurcolták. Az író 1958-ban, Belgrádban diplomázott le filozófia szakon. Első, Manzárd című műve 1962-ben jelent meg Belgrádban. 1976-os, Borisz Davisovics síremléke nagy botrányt kavar, plágiummal is megvádolják. Ezt követően sorra kapja a legjelentősebb jugoszláviai díjakat, és 1983-ban megjelenik a fő művének tartott Holtak enciklopédiája is. Elhalmozzák a legnagyobb nemzetközi írói elismerésekkel. 1989-ben halt meg Párizsban; Belgrádban temették el, pravoszláv szertartás szerint. Az „utolsó jugoszláv íróként” tartják számon; sokak szerint; ha másképp alakul személyes sorsa és a térség történelme; a Nobel-díjra is esélyes lett volna. Művei magyarul is számtalan kiadásban jelentek meg.
december 7th, 2005 at 19:20
Danilo Kis síremléke
Szerző: Vágvölgyi B. András
Danilo Kis nevét én a RAK-butikban ismertem meg, úgy 1982 táján. A szamizdat-kereskedésben gyatra kiállítású, kis fekete kötél került kezembe, a „Borisz Davidovics…”. Jugoszláv író, orosz témáról, biztos jó lehet, gondolom, de végül nem vettem meg, mert drága volt.
Aztán, talán egy évvel késõbb beszereztem az író szülõvárosában, Szabadkán, a Jadran mozi utcájában lévõ könyvesboltban, s a határon szorongtam egy kicsit, hogy a szervek esetleg elvehetik tõlem, mint felforgató regényt, mint gondolatbûnt. A csempészet sikerült, s Daniló K.-ban, ebben a jugoszláv íróban – mármint szabadkai szerb-montenegrói-magyar-zsidó íróban, aki eltökélten vallotta magát valamilyen összegzõ kategóriához tartozónak, azaz jugoszlávnak, közép-európainak, mert szeretett felülemelkedi a pitiáner és nyomorúságos nacializmuson -, egyik kedvenc szerzõmre leltem.
Daniko K. történetei nagyon is közép-európai, nagyon is kelet-európai történetek, a sorsközössögek fontosabbak bennünk, mint az országhatárok. Történetei tárgyául a történelmet tette meg, a történelmet, azt, amit maga is megélt, vagy megélhetett volna, még akkor is, ha bibliai példázatokban beszélte el. A XX. század történelme jórészt totalitarianizmusok történelme. Korai mûveiben a fasizmust, gyermekkori emlékeit dolgozta fel, az újvidéki mészárlás után Magyarországra (!) menekült családét.
Késõbb a kommunizmust írta meg, a forradalmi utópia mellékkörülményeit, a GULAG mitológiáját, a hatalom és a kiszolgáltatottság kafkai képét. Az újvidéki Fórum kiadónál magyarul megjelent novellafüzéreiben, a „Borisz Davidovics síremlékében” és a „Holtak enciklopédiájában” úgy ír a történelemrõl, mint a filológia vizsgálódás tárgyáról; a távolságtartó kutató lobjektivitásával rendezi katalógusba a borzalmakat s alakítja ki sajátos mágikus ealizmusát. Novelláit egy-egy GULAG-ot járt jugoszlávnak ajánlja, olyan embereknek, akik megszenvedték, hogy rosszútópiába hittek, és saját gyermekeként kis hijján felfaltak. Hõsi „nagyívû forradalmárok” és közönséges bûnözõk, kurvák és veszélyes kékharisnyák, csekisták, besúgók, provokátorok, gyalázatos lények, de megalázottak és megszomorítottak mindahányan.
Danilo K. hitelességét növeli, hogy az orosz irodalom jó ismerõje volt, Mandelstam és Cvetajev fordítója. De fordított szerb-horvátra magyarokat is, Petõfit, Adyt, József Atillát, Petrit.
Danilo K. a barátunk volt. A magyar irodalomé, de a magyar progresszióé, a magyar demokratikus ellenzéké is. A hatvanas évek vége óta Párizsban élõ író 1985-ben részt vett Budapesten azon az alternatív fórumon, ami a Helsinki utókonferenciák sorába tartozó kultúrális fórum idején rendezõdött volna az Intercontinentnal konferenca-termében, ha a titkos rend- és gondolatõrség át nem tessékeli az illusztris vendégeket Eörsi István lakására. A Hírmondó hasábjain Konrád Györggyel beszélgetett (Közép)-Európáról, irodalomról és politikáról.
Én egyszer beszélgettem Danilo K.-val, mikor a nyár végén Deutsch és Kerényi barátaink a polgári börtönben sínylõdtek a dutyiknédlin, és úgy tûnt, a csehszlovák hatóságok kemény ítélettel óhajtanak példát statuálni ügyükben. Nemzetközi tiltakozást szerveztünk, hátha ez hatásos lesz. Danilo K.-t több párizsi telefon után a dubrovniki Hotel Argentina-ban sikerült utolérni. Még a bemutatkozás végére sem értem, mikor szavamba vágott: aláírom. Ezután még 30-40 másodpercig udvariaskodtunk egymással és letettük.
Októberben Párizsban jártam, hívtam a számát, élettársának mondtam, hogy a Magyar Narancs szeretne vele interjút készíteni. „Sajnos nem lehet, Danilo nagyon beteg, kórházban van. Három-négy hónapig is eltarthat, amíg felépül” – válaszolta. Ez egy pénteki napon történt. Aztán kedden kinyitom az újságot és olvasom, hogy október 15-én, vasárnap, Párizsban elhunyt Danilo Kis, jugoszláv író. 54 éves volt.
Nem tudom, hová temetik, a Pére Lachaise-be Chopin, Isodora Dduncan, Jim Morrison és Nagy Imre szimbólikus sírja mellé, vagy hazaviszik Szabadkára, esetleg Gangeszbe szórják hamvait, de egy biztos: emlékét magunkban kell megõriznünk!
Hiszen mondtam már: a barátunk volt.