Forrás: Tűsarok

A Verzió2 két filmje kapcsán a különféle házassági anomáliákról kérdezte Kriza Bori az első magyar női rabbit, Kelemen Katalint, és Dobrovics Mihály ázsia-szakértőt.

„Minket is elraboltak annak idején” – nyugtatgatják a kétségbeesetten síró lányt, akire a háznép éppen a házasodási szándékot jelző fehér kendőt próbálja ráaggatni. Kairgul hevesen tiltakozik – fényes nappal rabolták el az utcáról, és hozták ide, egy távol eső vidékre a vőlegény és testvérei. A kis falucskában már minden készen áll a lakodalomra: a férfiak bepálinkáztak, az asszonyok pedig arról tanakodnak, hogy vajon jól tud-e majd tehenet fejni a leendő ara; a vőlegény is örül, hogy családot alapíthat végre – csak Kairgul áll ellen.

„Milyen rossz természeted van!” – mozsenálnak a fülébe a vének, és szidják, mint a bokrot, hogy miért ilyen önfejű. Miért jön azzal, hogy be szeretné fejezni a tanulmányait? „A tanulmányaid véget értek” – mondják, és tovább tuszkolják rá a kendőt. Ha sikerül Kairgult ott tartani éjszakára, már nem mehet haza a családjához: a szüzesség nagy érték, és senki nem hinné el neki, hogy nem hozott szégyent a családjára.

Az „A kirgiz nők elrablása” című filmben a számos elrabolt menyasszony közül Kairgult végül hazaengedik – túl sokáig makacskodott, nem tudott beletörődni a sorsába. „Meg is átkoztuk” – mondják a háziak a kamerának – „a férje iszákos lesz, a gyereke meg nem fogja szeretni – egész életét a boldogtalanság fogja kísérni”. Kairgul azonban úgy gondolja, jól döntött: folytathatja tanulmányait, visszamehet a családjához, és a párjához, akit ő választott, és akivel ténylegesen szeretne összeházasodni.

Másik tűsarkos filmünk, a „Házasságra ítélve” orthodox zsidó nőket mutat be, akik nem tudnak elválni, mivel férjük nem hajlandó kiadni nekik a válási levelet, az izraeli bíróság, az állami és vallási törvénykezéssel összeszőtt rabbinátus pedig cserben hagyja őket. A filmmel kapcsolatban Kelemen Katalin elmondta: 1950 óta nem lehet kényszeríteni Izraelben a férjeket a válólevél kiadására: kizárólag a férj döntheti így el, hogy lesz-e válás, vagy sem, és ebbe a rabbinikus bíróság sem szól bele a házasság szentségére hivatkozva még akkor sem, ha a férj vagy feleség esetleg már régen új kapcsolatban él. A bemutatott női sorsok, illetve a film eredeti címe „Megszentelve” is arra utal, hogy pontosan ez a házassági szentség mennyire el tud torzulni bizonyos szélsőséges esetekben, amikor az izraeli bíróságok közönye miatt hosszú évek alatt sem sikerül újra elnyerniük függetlenségüket a bemutatott feleségeknek.

„A kirgiz menyasszonyrablás még ma is él, olyannyira, hogy az én unokatestvéremet is így „adták férjhez”” -erősítette meg egy szerencsénkre épp a nézőtéren ülő, már régóta Magyarországon élő kirgiz néző, Bíró Nurila, aki hozzátette, hogy inkább csak a vidékre, hegyek közé rekedt falvakra, a tanulatlanabb rétegre jellemző a feleségkerítésnek ezen módja. Általában a nőrablás mögött álló indok a sokszor tetemes összegű menyasszonyváltság megkerülése: amit a nő családjának kellene „hivatalos” lánykérés esetén fizetni. Dobrovics Mihály, bekapcsolódva a beszélgetésbe hozzátette, hogy ez a menyasszonyváltság szinte egész Ázsiára és az arab területekre is jellemző, és egyfajta biztosítékként szolgál a nő számára, amit nem lehet tőle a házasság megköttetése után sem elvenni. Szaúd-Arábiában ez akkora összeg, hogy külön vőlegényeknek szóló menyasszonyváltsági hitelkonstrukciók is rendelkezésre állnak a különféle bankokban. Nincs szabott menyasszony ár: minden nőért más-más összeget kérnek. Ahogy Bíró Nurila elmondta: „Van, akit lóért lehet eladni, mást két méter selyemért” .

Meglepő talán, de az elrabolt nők – mint ahogy a film is bemutatja – sokszor megszeretik férjüket, és harmonikus házassági kötelék alakulhat ki idővel. Át kell tehát értelmeznünk a nyugati szerelemfelfogást? „Ami nálunk van, az a kisebbségi felfogás” – erősítette meg a gyanút Dobrovics Mihály, aki szerint a világ nagyobbik részén a házasságok nem az égben köttetnek, hanem, mint Kirgisztánban jó pár esetben a leendő anyósok, vagy mint Izraelben sok esetben még ma is, a házasságközvetítők fejében. Elvégre, Európában is nem túl régen még a házasságok elsősorban a vagyonról és rangról szóltak, és csak harmadrészt a szerelemről.

„A szerelem meg majdcsak kialakul. Boldogok leszünk, érzem”- mosolyog bele végszóként a kamerába a fehérkendős Ulan, akit végül a makrancos Kairgul helyett rabolt el vőlegénye, afféle kirgiz happy endként. Ágy legyen.

soósviki

[info@tusarok.org]