Forrás: ÉS

SERES LÁSZLÓ

Meglepő és mulatságos

avagy György Péter dekonstrukciója

Pim Fortuyn emlékére

A szerencsétlen, kisemmizett, elnyomott francia „fiatalok” éjszakai akciói kiverték a biztosítékot a magyar ballib. értelmiség egy részénél is. De nem ám a szer., kis., elny. „fiatalokon” háborodtak fel, hanem azokon, akik a médiában nem szolidarizálódtak kellőképpen azonosulási tárgyaikkal. Mert azonosulni, felkarolni mindig kell és lehet, csak az illető nép vagy kollektíva legyen elég szer., kis. és elny., valamint kellőképpen színes bőrű. Akkor minden megengedett.

Ha a VIII. kerületben a romák csúnyán néznek ránk, vagy felgyújtják a kocsinkat, azt „megérdemeljük” – tudtuk meg Tamás Gáspár Miklóstól (Népszabadság, nov. 16.). A többség, a társadalom tehet róla – sugallja francia relációban Szigeti András (ÉS, 2005/46.) is, aki remélhetőleg nem azt tanítja a CEU-n a jövő generációinak, hogy a banlieu-k vandalizmusa kapcsán a munkanélküliségről, a diszkriminációról, a szegregációról, „a gyarmati múlt nehéz örökségéről” kellene beszélni. Tehát mindenről és mindenkiről, csak nem az elkövetőkről és az ő egyéni felelősségükről. A gonosz, jóléti, kirekesztő nyugat c. öngyűlölő-bűntudatkeltő csapásirányt követi György Péter is (ÉS, 2005/46.), aki nemcsak megvédi a vandál plebszt, de univerzális, és kultúrkörünket tekintve életveszélyes filozófiai kinyilatkoztatásokat is tesz. Rosszul teszi.

Ha György Péter csak a konkrét csőcselék konkrét megvédését követte volna el cikkében, az csupán megmosolygtató lenne, semmi több. Ez esetben elég lenne megállapítani, hogy ha nem arab fiatalok randalíroznak, hanem kopasz, bomberdzsekis neonácik gyújtogatnak autókat, iskolákat vagy embereket, akkor borítékolhatóan nem hozza elő: „Azokhoz tartoztak, akik némán kénytelenek tűrni az elnyomást, a médiától sújtva, közöny és semmibevétel között.” Emlékszem, a 90-es évek elején, amikor a volt NDK-ban a neofasiszták és a komcsi kispolgárok „jóvoltából” égtek a külföldiek otthonai, idehaza is olvastam szociálisan érzékeny, az obligát munkanélküliséget kényszeresen előhozó cikket ballib. értelmiségitől – igaz, e körülményeket legalább nem a tettesek mentegetésére hozta elő.

Az is mulatságos és álságos, hogy György Péter számára nem a plebsz a gond, hanem a francia belügyminiszter, akinek (mint azt Váncsa István megírta) az a fő bűne, hogy csőcseléknek nevezte a csőcseléket. Amelyik pedig csak így szeret kommunikálni. Amelyik nem gyújtogatna, ha többször beszélhetne a talk show-kban a drogdílerek kirekesztettségéről. Amelyik nem felelhet a tetteiért, hiszen arra ott „a társadalom”. A nyomor. A kirekesztettség. Nem sértő ez egy hangyafasznyit azokra nézve, akik – származásra, kulturális identitásra tekintet nélkül – szegénységben élnek, netán nyomorognak, de eszük ágában sincs autókat, iskolákat gyújtogatni?

Vagy éppen – mint történt Párizsban – egy 56 éves mozgássérült nőt. Tényleg, az egykolumnás György-cikkben miért nincs egyetlen szó sem arról a buszban felgyújtott rokkant nőről? Vagy arról, hogy az elmúlt öt év franciaországi antiszemita merényleteiért, gyújtogatásaiért elsősorban a radikalizálódó, asszimilációra képtelen muszlim fiatalok felelnek? Ezt a tényt az EU bécsi rasszizmus-monitorozó intézete (EUMC) kétszer is kimutatta, az EU meg mindkétszer igyekezett elkenni.

György Péter írásával az igazi gond a mögöttes filozófia, az a posztmodern világlátás, amely olyan mondatokat tesz lehetővé, mint pl. „ez a lázadás részben a mediális reprezentáció elleni lázadás” és „nincs „a” kultúra, nincs többé esszencialista abszolútum.” Se kultúra, se nemzet. Semmi sincs, és lám, Derrida is halott („bár ezt nem tudhatjuk biztosan” – írta róla valaki). Minden csak konstrukció, a valóság annyira sem valódi, mint az azt leíró szavak. Nincs, nem létezhet objektív valóság. Értékek sincsenek, de ha vannak, teljesen egyenlőek, mind. A felelősség a felelőtlenséggel, a ráció az irracionalitással, a szabadság annak tudatos tagadásával. Szóval semmi sem abszolút – csak esztétánk magabiztos, szubjektív ítélkezése, válogatás nélküli raszszistázása, más szerzők „szellemi nyomorrá” és „hisztérikussá” nyilvánítása.

Ami pedig a francia „lázadást” illeti: valóban a francia (és a brit, és a német) állam bűne, hogy elmulasztotta – nem integrálni, hanem kőkeményen asszimilálni muszlim közösségeit. Asszimilálni, mert aki itt akar élni, az ne gyújtogasson többségi intézményeket, ne öljön melegeket és zsidókat, ne legyen többnejű, ne hirdessen kalifátust, bizony alkalmazkodjon a nyugati értékrendhez, és ne álljon máshol, mint a szabadság, a joguralom és az alkotmányos, liberális demokrácia talaján. Ott viszont abszolúte.

Seres László

Élet és Irodalom

49. évfolyam, 48. szám