Ma eldől, hogy kik viszik haza idén az európai film legjobbjainak ítélt előkelő díjat. Este a berlini Arénában rendezett ünnepségen osztják ki az Európa Filmdíjakat, a jelöltek között magyar művészek és művek is versenyben állnak az elismerésért. A hazai mozibarátok szoríthatnak a Sorstalanság, a Csodálatos Júlia és a Randevú című filmért.
Az ezerkétszáz személyes berlini Arénában ma este 18. alkalommal osztják ki az Európa Filmdíjat. A tizenkilenc kategória jelöltjei között magyaroknak is szoríthatunk. A Koltai Lajos rendezésében Kertész Imre Nobel-díjas regényéből készült Sorstalanság című film két kategóriában kapott jelölést. A legjobb operatőri teljesítményért a filmet fényképező Pados Gyula, a legjobb filmzenéért pedig Ennio Morricone került be a jelöltek közé az 1600 Európai Filmakadémia-tag szavazatai alapján. Pados öt vetélytársai közül hármat ismerhet már a magyar közönség, a hazai mozikban látható Hosszú jegyesség, Szerelmem nyara és Kívül tágasabb című filmek operatőreivel indul a díjért. Morricone szintén öt jelölttársának teljesítményéből az itthoni mozikban csak a Ruanda hotel és a Testvéred feleségét című filmek zenéje lehet ismerős. A rövidfilmek kategóriájában Cakó Ferenc Randevú című animációs filmje került a jelöltek listájára, miután tavaly Vallaloidban elnyerte a UIP díját. (Ez a díj automatikus belépő az Európa Filmdíj várományosai közé.) A Jameson közönségdíjért Szabó István Csodálatos Júliája versenyez a legjobb európai rendező kategóriában a jelöltlistára került másik kilenc filmmel. A Jameson-közönségdíjakat az európai mozik nézői szavazzák meg. Lapunk értesülése szerint a magyar jelöltek jelen lesznek az ünnepségen, Koltai Lajos is eleget tesz a meghívásnak, Morricone azonban éppen tengeren túl dirigál.
Amikor a 18. Európai Filmdíj átadó ünnepség ezerkétszáz vendége helyet foglal a berlini Arénában ma este, Heino Ferch neves német színész (Comedian Harmonists, A bukás) köszönti az egybegyűlteket. Az ünnepségen főszerephez jut a Dirk Brossé vezényelte Flamand Rádió Szimfónikus Zenekara, öt nagyszerű európai zeneszerző, Bruno Coulais, Frédéric Devreese, Gabriel Yared, Dirk Brossé, Alberto Iglesias és Stephen Warbeck egy-egy jelölt film patrónusaként lép színpadra.
Az idei díjkiosztó ünnepség egyik fénypontja lesz Sir Sean Connery elismerése az Európai Filmakadémia Életműdíjával. Sean Connery nem csak a legismertebb titkosügynököt, James Bond-ot testesítette meg a filmvásznon, hanem számos kiemelkedő alakítás fűződik nevéhez, például a Gyilkosság az Orient Expresszen, a Rózsa neve, a Vadászat a Vörös Októberre vagy az Oroszország ház című filmben.
Hét jelöléssel a Michael Haneke-rendezte és a főszereplő Juliette Binoche nevével fémjelzett Elrejtve című francia alkotás áll az élen. Versenyez a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb színész, a legjobb operatőr és a legjobb forgatókönyv kategóriában. Második helyen hat jelöléssel a Testvéred feleségét című dán film áll Susanne Bier rendezésében, s ugyancsak ott van a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díjának várományosai között. A Szerelmem nyara című brit film Pawel Pawlikowski rendezésében négy jelölést kapott, s egyebek között versenyez a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb operatőr kategóriában is. A legjobb film kategória jelöltjei közül a magyar néző már láthatta a Testvéred feleségét, a Kívül tágasabb (Wim Wenders) és a Szerelmem nyara című filmet, ezek vetélytársai között van az Elrejtve és a Dardenne-fivérek L”Enfant (A gyermek) című idei cannes-i díjas filmje. A legjobb rendező díjáért a dán Susanne Bier, az olasz Roberto Faenza, az osztrák Michael Haneke, Alex de la Iglesia, az angol Pawel Pawlikowski, a német Wim Wenders és a román Cristi Puiu. Cristi Puiu filmje, a Mr. Lazarescu halála a cannes-i díja óta számtalan fesztiváldíjat besöpört már, s noha rendezőjének debütáns munkája, mégis a „nagyok” között került a jelöltek közé, s ráadásul Puiut a legjobb forgatókönyv várományosai közé is beszavazták a filmakadémikusok.
Az elsőfilmesek az Európa Filmakadémia Felfedezés elnevezésű kategóriában a Fassbinder díjért szállnak versenybe, idén orosz, portugál, dán, német-lengyel, francia-belga, olasz és norvég filmszínekben. A színészi díjak várományasai között van Juliette Binoche (Elrejtve) és Aurdrey Tautou (Hosszú jegyesség), valamint Daniel Auteuil (Elrejtve) is. A 19 kategória között harmadik alkalommal szerepel az ír whiskey-gyár által szponzorált, Jameson Mozilátogatók Díja, erre az európai filmek nézői adhatják le voksukat.
A jelentős kulturális eseményt több televíziós csatorna juttatja el Európa számos országába, az európai kulturális csatorna, az ARTE például a díjátadó apropóján egy teljes estét szentel az európai filmgyártásnak. Magyarországon a HBO tűzi műsorra a díjkiosztót december 22-én este.
Népszava-információ
KERETES
Az első díjátadásra 1988-ban került sor, a szervezet elődje akkor még European Cinema Society néven működött. Az Európai Filmakadémia (EFA) csak ezután alakult meg mai, végleges formájában. Időközben elhagyták a korábban használt Felix-díj nevet, amely az amerikai Oscar figurájára emlékeztetett. Az Európa Filmdíjakat 1989-ben alapították Ingmar Bergmann és kollégái. A berlini székhelyű Európai Filmakadémia tagsága az alapítástól fogva kétévenként megduplázódott, jelenleg 1600 filmművész tartozik a soraiba. Az EfA egyik alapító tagja Szabó István filmrendező, elnöke pedig Wim Wenders.

