Forrás: Heti Válasz

Szigethy Gábor

Amikor közel két évtizede János Károly és felesége Magyarországra látogatott, a Parlament előtti fogadáson, a díszszázad előtt az elegáns és kulturált spanyol király mellett Magyarország utolsó előtti kommunista miniszterelnöke, Grósz Károly lépkedett. Öreg barátomnál vacsoráztunk, kedvetlenül, fél szemmel néztük a tévét, a könnyed mosolyú uralkodó és a mogorva tekintetű funkcionárius vonulását a piros szőnyegen.

Váratlanul fakadt ki aggastyán rokonom: „Nézd ezt a bunkó Grószt! Fekete ruha, barna cipő, fehér zokni! Egy ilyen faragatlan, kulturálatlan marha Magyarország miniszterelnöke. Kommunista bunkó! De miért nincs ott egy hoppmester?” Kínunkban nevettünk, miniszterelnökünk helyett is szégyelltük magunkat.

1990-ben azt hittem: örökre vége annak a világnak, amelyben ha valaki politikus akar lenni, gond nélkül lehet kulturálatlan, mert elegendő, ha hithű, törtető vagy gerinctelen bolsevik. Tévedtem.

A ma mindig tipp-topp kiskosztümben vagy puha selyemben pislogó szocialista frakcióvezető asszony 1974-ben mint a Kommunista Ifjúsági Szövetség munkatársa, majd osztályvezetője, gondolom, még sötét szoknyában, kék ingben, piros nyakkendőben hallgatta nagygyűléseken a főelvtársak tanmeséit a rothadó kapitalizmusról, a magántőke embertelenségéről, a klerikális reakció erkölcsi fertőjéről, és énekelte lelkesen: „Április négyről szóljon az ének…” („Négyről” – mert egy hithű, törtető vagy gerinctelen kommunista számára nem okoz gondot a magyar nyelv kerékbetörése!)

A frakcióvezető asszony magyar-történelem szakos tanárként elvégzett egy hároméves gyorstalpaló marxista tanfolyamot (gondolom, a Ki kicsoda? szerint ezért illeti meg őt a filozófus cím), a nyolcvanas években osztályvezető-helyettes volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságában, utóbb néhány évig egy könyvkiadót igazgatott, míg mostanában előpislogó és főnyilatkozó a Magyar Szocialista Pártban. De a lelke mélyén maradt, ami volt.

Reggeli, közszolgálati tévéműsor, nyilatkozik a frakcióvezető asszony. Hajdani magyartanár, igyekszik műveltnek és kulturáltnak látszani. Klasszikus költőnket, Berzsenyi Dánielt idézi: „Romlásnak indult hajdan erős faj!”

Nem akarok hinni a fülemnek. „Romlásnak indult hajdan erős magyar!” – jajdult két évszázada Berzsenyi. Szállóige, illik pontosan idézni. Élő adás, igaz, ilyenkor könnyen botlik az ember nyelve. De miért nem jut ennek a pislogó kiskosztümnek eszébe az a szó: magyar? Még mindig ennyire internacionalista? És ha már internacionalista, miért nem fajtát mond, miért a rossz emlékű, rasszista, kirekesztő, antiszemita felhangú faj szó tolul a nyelvére?

Pascal bölcs szavai jutnak eszembe: „…minden méltóságunk a gondolatban rejlik. Ezáltal kell feltámadnunk, és nem térben és időben. Legyünk hát azon, hogy jól gondolkodjunk: ez az erkölcsi kiindulás.”

Aki magyar helyett fajt mond: kulturálatlan, erkölcsi kiindulás nélküli ember – legfeljebb térben és időben képes feltámadni. Mondjuk hithű, törtető vagy gerinctelen kommunistából átlényegül (ál)szociáldemokratává. De marad, ami volt: kulturálatlan funkcionárius. Elegáns kiskosztümben.

Kulturálatlan politikusokból hazánkban Dunát lehet rekeszteni. Gazdasági miniszterünk a közelmúltban, egy nemzetközi konferencián így mutatkozott be: „Üzletember vagyok. Cégem a Magyar Köztársaság.”

Most már ország-világ tudja, hiszen maga bizonyította, hogy a Magyar Köztársaság gazdasági minisztere öntelt, kulturálatlan playboy.

Jövőnket fenyegető veszély: az erkölcsi kiindulás, a tartalmas gondolat, a kulturált viselkedés hiánya politikai életünkben – a kulturális deficit. Mert a kulturálatlanság rombol. És a kulturálatlanságot nemcsak a gagyi televíziók, a gagyi rádiók, a gagyi lapok terjesztik, de legfőképpen a gagyi politikusok.

Programot hirdet a miniszterelnök: „Lépj egyet előre!” Semmitmondó jelszó, üres fecsej, de látványos, tehát megtévesztő. És mert megtévesztő, sokan elfelejtenek felháborodottan tiltakozni: miért tegezi az országot ez a magát kommunista funkcionáriusból másfél évtized alatt milliárdossá és balközép demokratává átképző elvtársúr? Akinek még (már) 1988-ban is az volt a legfőbb gondja, miképpen védje meg „politikai eszközökkel” a proletárdiktatúrát a megalakuló Fiatal Demokraták Szövetségétől. Igaz, egy éve látványosan megsimogatta Nagy Imre szobrát, és a kommunisták által kivégzett kommunista miniszterelnököt is arcátlanul letegezte: „Imre, te mit gondolsz, hogyan kell boldogulni ebben a veszekedős világban?”

A kulturálatlan ember gátlástalan.

Ezért veszélyes a kulturálatlanság. Mert a kulturálatlan ember, különösen ha bársonyszék van a feneke alatt, gátlástalanul öntelt, önző és erőszakos. Egy kulturálatlan miniszterelnök ön- és közveszélyes. És az ország, tízmillió magyar fog fizetni azért, mert vezető politikusa gátlástalanul halad az általa jónak, hasznosnak, eredményesnek ítélt tévúton – a szakadék felé.

Igaz, ma már fekete ruhában, fekete cipőben, fekete zokniban.

„Mi a fenét akar tőlünk Európa?” – nyilatkozta a Financial Timesnak pökhendien, kulturálatlanul, politikushoz méltatlanul a magyar miniszterelnök.

És sajnos ma sincs a posztkommunisták pártjában egy, a kulturált viselkedés elemi szabályait ismerő hoppmester, aki ilyenkor az orrára koppintana.

Igaza volt Berzsenyi Dánielnek: „Romlásnak indult hajdan erős magyar!”

De miért hagyjuk?!

A szerző irodalomés színháztörténész