Forrás: Emih

Több mint háromezer rabbi vett részt New York-ban a Chabad küldöttek világtalálkozóján. A nemzetközi konferencia bankettjét, ünnepélyes akkordként Manhattan-ben, az elegáns Hilton szállóban tartották. Magyarországot Smuél Raskin és Nógrádi Bálint képviselték. A Chabad, a világ legnagyobb zsidó vallási szervezete, amely – a többi nemzetközi szervezettől eltérően – decentralizáltan, minden központi anyagi juttatás nélkül, önerőből működik.

3000 rabbi világtalálkozója Manhattan-ben

Több mint háromezer rabbi vett részt New York-ban a Chabad küldöttek világtalálkozóján. A nemzetközi konferencia bankettjét, ünnepélyes akkordként Manhattan-ben, az elegáns Hilton szállóban tartották. Magyarországot Smuél Raskin és Nógrádi Bálint képviselték. A Chabad, a világ legnagyobb zsidó vallási szervezete, amely – a többi nemzetközi szervezettől eltérően – decentralizáltan, minden központi anyagi juttatás nélkül, önerőből működik. Az autonóm csoportokat így nem a központi utasítás és finanszírozás, hanem a lelki-szellemi közösség és a chaszid filozófiával azonosulás tartja össze. Moshe Kotlarsky, a Chabad-központ oktatási vezetője köszöntötte a világ minden tájáról érkezett rabbi küldötteket. Smuél Azimov rabbi Franciaországból mondott egy részt a zsoltárokból, majd Mose Havlin, Kirjat Gat rabbija egy másikat. Megemlékeztek az elmúlt évben elhunyt dr. Larry Roznik, a „rabbik orvosáról” és kivetettek a tavalyi világtalálkozón elmondott beszédéből egy részt. Fia nemrég fejezte be rabbinikus tanulmányait és kezdte meg működését Kaliforniában.

Az est központi beszédét az orosz főrabbi tartotta. Berel Lázár tolmácsolta a Független Államok Közössége rabbijainak üzenetét és beszámolt arról a szellemi forradalomról, amely Oroszországban és a környező országokban rövid idő alatt ment végbe. „Oroszországban végbe ment már néhány forradalom, de egyik sem ér fel azzal a szellemi forradalommal, amelyet a Chabad kiküldöttei rövid idő alatt értek el a zsidó oktatással.”- jelentette ki. A rabbik a teremben óriáskivetítőn megtekinthették az „Együtt”-című filmet, majd Alan Deschowitz, a Harward Egyetem híres jogász professzora mondott beszédet és fejezte ki örömét, hogy a Chabad a Harwardon is irodát nyitott. A neves egyetemi tanár méltatta, és követendő példaként állította a Chabad rabbik tevékenységét.

Comments are closed.