A Simon Wiesenthal Központ azoknak a jelentkezését várja, akiket Andrássy út 60. alatt működő nyilas székházban, az úgynevezett Hűség Házában tartottak fogva
A Simon Wiesenthal Központ felszólított csütörtökön minden holokauszttúlélőt, akiket az Andrássy út 60. alatt működő nyilas székházban, az úgynevezett Hűség Házában tartottak fogva, hogy tanúskodjanak ottani tapasztalataikról.
Ilyen tartalmú közelményt adott ki csütörtökön Efraim Zuroff, a központ jeruzsálemi irodájának igazgatója, sürgetve a még élő tanúkat, hogy lépjenek kapcsolatba a jeruzsálemi irodával. A központ üdvözölte a magyar hatóságok döntését, hogy népirtás bűntettének gyanúja miatt átfogó nyomozást rendeltek el az Ausztráliában élő Polgár Lajos egykori budapesti nyilas parancsnok ellen.
Zuroff a vizsgálatot október végén kérte. A holokauszt áldozatai elleni bűntetteket vizsgáló központ azzal vádolja a 90 éves Polgárt, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjaként számos magyar zsidó sorsát érintő döntést hozott, s feltehetően gyilkosságok és üldözések részese volt. Polgár több mint 50 éve az ausztráliai Melbourne-ben él.
A jeruzsálemi iroda igazgatója korabeli bírósági jegyzőkönyvek fénymásolatát csatolta kérelméhez. A Fővárosi Főügyészség november 16-án rendelt el nyomozást a feljelentés ügyében.
Polgár Lajos elismerte, hogy ifjúsági vezető volt a Nyilaskeresztes Pártban, és az egyik magas rangú pártvezető, a háborús bűnök miatt később kivégzett Gera József titkáraként is dolgozott, de azt állítja, hogy teljesen ártatlan, nem követett el bűncselekményeket.
hirado.hu/MTI

