Forrás: Magyar Hírlap

Labdarúgás

Hétközben szünetel a Bajnokok Ligája, így végre minden figyelem az UEFA-kupa-sorozatra koncentrálódhat.

Az UEFA-kupa második éve zajlik a jelenlegi szisztéma szerint: ősszel 40 csapat küzd nyolc ötös csoportba osztva. Mindenki mindenkivel csak egy meccset játszik, az egyenlő esélyek látszatát pedig az adja, hogy a csapatok két-két mérkőzést játszanak otthon, illetve idegenben is. December elején minden csoportból hárman továbblépnek, ketten kiesnek: a megmaradt 24 csapathoz a BL-ből érkező nyolc csoportharmadik csatlakozik, így tavasszal harmincketten folytatják immár a hagyományos kieséses rendszerben.

Ma négy csoport nyolc csapata veti magát a küzdelembe. Az A-ban ezúttal a Hamburg pihen, a Slavia Prága a Monacót, a CSZKA Szófia pedig a stavangeri vikingeket fogadja. A norvégok utoljára játszanak, és ha nem verik el az eddig kétszer betliző bolgárokat, szinte biztos, hogy búcsúznak is a további küzdelmektől. A bolgárok is csak a győzelemben reménykedhetnek, de lehet, hogy azzal sem mennek sokra, hiszen az utolsó fordulóban Monacóba utaznak. A prágai Slavia az Anderlechttel szembeni BL-kvalifikációbeli bukás óta összeszedte magát: a bajnokságban menetel, és az UEFA-kupában is sikerrel veszi az eddigi akadályokat. Legutóbb Stavangerből hoztak el egy pontot, és a „franciák” ellen bebiztosíthatják helyüket a legjobb 32 között. Érdekesség, hogy a Hamburg anélkül is továbbjuthat ma, hogy játszana: ehhez csak annyi kell, hogy a Viking ne győzzön Szófiában.

A következő csoportban már erősebb klubok hajtanak. A jelenleg élen álló Palermo jövő hétig pihenőt kapott, és most a Maccabi Petah Tikva sikeréért és egy koppenhágai döntetlenért fohászkodik. Az izraeliek eddig kettőből kétszer vesztettek, a Lokomotív elleni meccs az utolsó sanszuk. Ugyanakkor az oroszoknak is kéne a három pont, többet már nem szerezhetnek. Koppenhágában is nagy izgalmak várhatók, ahol a Bröndby-Espanyol mérkőzés győztese szinte biztos továbbjutónak mondhatná magát.

A C csoportban már biztos, hogy kiesett a Halmstad, a többi négy csapat azonban egyaránt négy pontot gyűjtött eddig. A többiekkel szemben azonban a Lensnek ehhez három fellépésre volt szüksége, így a most pihenőnapos franciák lépéshátrányban vannak. A forduló rangadója a Sampdoria-Hertha mérkőzés, amelyen Dárdai sérülése miatt biztos nem játszik. Az olaszok legutóbb magabiztosan nyertek Svédországban, a berliniek nem bírtak hazai pályán a Lens-nal. Közben a Steaua a sereghajtó Halmstadot fogadja.

Eddigi egyetlen továbbjutónkat a D csoport élén találjuk: a Middelsbrough alkmaari döntetlenje után örülhetett, most pedig pihenhet. Ha ma este a Grasshoppers nem tudná legyőzni Zürichben a már kiesett dnyepropetrovszkiakat, csatlakoznának az ukránokhoz. A száz százalékos Litex Lovecs a holland csodacsapatot látja vendégül: a győztes továbbjut, de a bolgárok már egy döntetlennel is kezdhetik a felkészülést a tavaszi fordulóra.

ktn

Comments are closed.