Botrányok miatt leállították a szavazást Gázában Időpont: 2005-11-28 17:51:39
Leállította a palesztin előválasztásokat hétfőn a Gázai övezetben a kormányzó Fatah mozgalom, Mahmúd Abbász palesztin elnök pártja, miután dühödt palesztin fegyveresek több szavazóhelyiséget megostromoltak, a levegőbe lövöldöztek, és sok szavazóládát szétvertek.
A Fatah nyilatkozatban jelentette be, hogy a mozgalom végrehajtó bizottsága sürgős találkozót tartott hétfő délután Gázában az előválasztások értékelésére, s úgy határozott, hogy a súlyos erőszakcselekmények miatt befagyasztja az előválasztásokat – írja a hirado.hu.
A fegyveresek fellépése miatt a Gázai övezet középső részén felállított összes szavazóhelyiséget be kellett zárni, és az övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz városában is több szavazóhelyiség hasonló sorsra jutott. Az utcákon egyes szélsőségesek gumiabroncsokat égettek, míg mások elvitték vagy felgyújtották a szavazólapokat. A fegyveresek főként azt sérelmezték, hogy több ezer szavazásra jogosult palesztin neve hiányzott a szavazólapokról. Sebesülésekről nem érkezett jelentés.
Fatah-illetékesek azt mondták, hogy a hétfőn leadott szavazatokat érvényteleníteni fogják, és új előválasztásokat tűznek ki. Az időpont bejelentése későbbre várható.
Az előválasztások kudarca csapást jelent Abbásznak arra a törekvésére, hogy kiterjessze befolyását a Gázai övezetre, amelyet Izrael szeptemberben kiürített. A korábbi ciszjordániai előválasztások mintájára rendezett gázai választások célja az volt, hogy a Fatah mozgalmat évtizedeken át irányító idős vezetőket fiatal, népszerű politikusokkal váltsák fel, akik jó esélyekkel indulnának a Fatah fő ellenlábasával, a Hamásszal szemben a januári palesztin törvényhozási választásokon.
Stop!

