Forrás: Tűsarok

Polgár Zsófi, a világhírű sakkozó testvérek közül a középső, meglehetősen kalandos évek után most Izraelben él. Shiri Zsuzsának arról mesélt, hogy milyen volt fiatal nőként megélni a sakkvilágot, mik a tervei és mivel foglalkozik ma.

Ti az élő bizonyítékai vagytok, hogy a nők agya semmivel sem képes gyengébb teljesítményre, mint a férfiaké. Mi erről a véleményed?

Polgár ZsófiÉn is így látom, és remélem, hogy mások is így értelmezik. Amikor 2o éve elkezdtünk sakkozni, akkor ez még egy hihetetlen dolog volt ebben a férfiak uralta világban, főleg a sakkvilágban. Szinte nem voltak sakkozó lányok. De azt hiszem azóta ez már jó irányba megváltozott, ha nem is olyan ütemben, ahogy szeretnénk.

A sakkvilág különösen macsó?

Abszolút. Eleve külön versenyek vannak nőknek és férfiaknak. Ott kezdődik az egész, hogy én már ezt sem értem. Amikor apu föltette a kérdést, hogy ez tulajdonképpen miért is van így, még a kérdést sem értették. Én meg már azzal nőttem föl, hogy nem értem, miért van ez így, hiszen a matematikai szakversenyek sincsenek külön fiúknak meg lányoknak, ez meg miért?

Esetleg az is belejátszik, hogy sok pénzt lehet keresni sakkal, a lányoknak meg minek a sok pénz?

A sakkban nincs sok pénz. A világ első 2o sakkozója meg tud élni normálisan, bár nyugdíja neki se lesz, ez egy szabadúszó szakma. A századiknak már nagyon meg kell dolgoznia a pénzért, tanítania is kell. Azután pedig hobbi és művészet, az ember azért csinálja, mert nem tud nem sakkozni, annyira szereti. Ez nem tenisz, nem golf, és mégcsak nem is bridzs. Régen a Szovjetúnióban meg persze Magyarországon is, sportolónként több jutott, az ember utazhatott, hogy külföldön keresett és otthon költötte el, a kinti aprópénz sokat érhetett otthon. De nem a pénz, hanem inkább a tradíció miatt alakult ki ez a férfiuralmi mentalitás. Maga a sakk több ezer éves játék, és valahogy úgy lehetett, hogy az asszony a konyhában, a férfiak meg egymással sakkoznak a szobában.

Hogyan kezdődött, hogy ti mégis ebbe a fába vágtátok a fejszéteket?

A Zsuzsival kezdődött a dolog. Amikor ő elkezdett férfi versenyeken sakkozni, akkor még szinte nem volt ilyen. Ma már 1o-2o % lány, jobban előfordulnak a nagyobb versenyeken. A lányok még ha gyerekkorukban nagyon is jók, tizenévesen, amikor elkezdődik a fiúzás, a férjhezmenetel, a gyerekek, akkor háttérbe szorulnak. Nagyon nehéz továbbcsinálni, még akkor is, ha valaki nagyon akarja. A Judit most ezt próbálja, egy éve megszülte az Olivért és visszatért a sakkhoz, de iszonyú nagy befektetés, verseny elött 8-1o óra edzést simán bele kell nyomni. És nagyon nehéz ezt megoldani, ha ott van egy kisbaba. Most is egy hónapig tartott a nyolc fős világbajnokság Argentínában, nem könnyű részt venni rajta anyukaként, folyamatosan koncentrálni. Férfiaknak valószínűleg ez mindig könnyebb lesz, bármennyire is változik a helyzet.

Hogy éreztétek magatokat a férfiaknak ebben a világában?

Valahogy kuriózumnak számítottunk. Mindig tudtuk, hogy nem érünk kevesebbet, és ha valaki másképp gondolja, mutassa meg a táblán. Szemtől szembe nem nagyon voltak megjegyzések, de eleve zavaró volt a hitetlenkedés. Nem értették miért akarjuk megmutatni a férfiaknak, azt mondták, hogy játszunk csak a női versenyeken és onnan hozzunk dicsőséget a hazára. Nagyon nehezen vette be a sakkszövetség, amikor a Zsuzsi elkezdte a férfiaknál a versenyzést. Olyan is volt, hogy amikor a Zsuzsi a férfi magyar bajnokságon holtversenyben 2.- 3. vagy 3.- 4. lett 16 évesen, – már nem emlékszem pontosan a helyezésére, de 16 évesen fiú soha nem ért el ilyen eredményt, – akkor a nemzeti bajnokságról lehetett továbbjutni a világbajnoki ciklus következő állomására egy nemzetközi versenyre. És akkor hirtelen eggyel kevesebb embert küldhettek a magyarok, mint ahogy eredetileg ki volt írva. És akkor azt küldték ki, akivel a Zsuzsi holtversenyben volt, pedig az egy 35 éves férfi volt, aki már sokszor bizonyíthatott volna. Ugye az lett volna a logikus, hogy ha már így alakult, üljenek le, játszanak akárhányat, négyes, hatos meccset, döntsék el ki a jobb, és az utazzon. Ha meg fölülről kell dönteni, akkor mért nem a fiatalt küldték? Abból indultak ki, hogy egy csaj ezt úgyse tudja végigcsinálni, és ezért másnak adták az esélyt. Ez 86 körül lehetett. Ma már a mi úttörő munkánk után ez sokkal kevésbé történhet meg.

Ma mi a helyzett a sakkozónők frontján?

Még mindig jóval kevesebb lány játszik nagyon jól. Szerintem főleg azért, mert eleve sokkal kevesebben játszanak. A lányok kezébe inkább a babákat nyomják, a fiúk kezébe meg inkább sakkfigurákat.

Nálatok miért volt ez másképp?

Mi kistesók utánozni akartuk a nagyot…Egy véletlennel indult az egész. A Zsuzsi olyan 3 évesen már szerette a számokat, egy fiókban sakkfigurákat talált, és megkérdezte anyukámat, hogy mi ez? Ő mondta, hogy nem nagyon ért hozzá, de majd apa hazajön és elmagyarázza. Ágy kezdett el sakkozni, mert megtetszettek neki a figurák. Nagyon mozgékony kislány volt, és az anyunak egy áldás volt, hogy végre leül a gyerek és nem kell rohangálni utána. Én meg Judit már láttuk Zsuzsit, hogy állandóan sakkozik. Öt és fél év van köztünk, mire én az eszemet tudtam, ő már női mester volt 1o évesen. Mi kistesók utánozni akartuk a nagyot, állandóan be akartunk menni zavarni az edzéseket. És persze azon a 6o nm-en, amin akkor éltünk nem nagyon lehetett kergetni egymást. Ő a külön szobában edzett zárt ajtók mögött, mi meg állandóan kukucskáltunk.

A papáddal edzett?

Mi olyan 5-6 éves korunkra azért az aput már elvertük. Ő olyan jó amatőr szinten játszik, és nagyon büszke volt ránk. Aztán az MTK-ban kezdtünk el sakkozni rendesen. Általában sokáig minden versenyen mi voltunk a legfiatalabbak. A 11 év alatti országos bajnokságot Zsuzsi azt hiszem 5 évesen nyerte, én is megnyertem 7 évesen. Általában fiatalabbak voltunk, mint a mezőny.

Mit szerettél 5 évesen a sakkban?

Sok szép dolog van a sakkban, mindenféle kombinációk, feladványok, de már nem emlékszem, hogy 5 évesen mi tetszett benne. Biztos a sikerélmény. Hogy megtanultam újabb és újabb dolgokat. Tudod azt látni kell egy gyerek arcán, amikor bead egy mattot. Egy kisgyereket nem lehet ilyesmire kényszeríteni, ha erőltetik, és nem tetszik neki, az csak ellentétes hatást ér el. Az elején az a lényeg hogy meg kell szerettetni a gyerekkel a sakkot. Nekem ez most kevésbé sikerül az ötéves Alonnal, a nagyobbik fiammal, ő inkább rajzolni szeret. Apa nagyon ügyes volt ezekben a dolgokban, mindkét szülőnk tanár és nagyon értenek hozzá, hogy hogyan kell tanítani.

Mondtad, hogy a lányokkal bajok kezdődnek a kamaszkorban. Nálad ez hogyan volt?

Ilyen szempontból velem nehezebb dolga volt apunak, mert én mindig érdeklődőbb voltam mindenféle más dolog iránt. De azért csináltam és én is elértem szép dolgokat.

Melyik sakkeredményedre vagy a legbüszkébb?

Szakmailag magasan a római 89-es versenyre. Akkor 14 éves voltam és megnyertem egy nemzetközi versenyt 9-ből 8 és 1 ponttal. Ez a teljesítmény akkoriban abszolút rekord volt, a világbajnokokat is beleértve nyílt versenyen ilyen eredményt még nem értek el. A legnagyobb hírnevet meg a szponzorokat viszont főleg a 88-as olimpia hozta nekünk. Szalonikiben mi hárman, a Polgária – ami szintén nem tetszett sokaknak, de már nem lehetett semmit sem tenni ellenünk -, egy tinicsapat a Madl Ildikóval, megnyertük Magyarországnak az olimpiát. Az átlagéletkorunk olyan 16 év volt. Elöttünk a szovjetek abszolút uralták a női sakkot de mi megvertük őket. Akkoriban Szöul mellett, mint 13. olimpiai aranyérmeseket ünnepeltek bennünket.

Miért indultatok el egy női versenyen?

Mert meg akartuk nyerni. Sokáig nem indultunk, azt mondtuk, hogy mi csak a férfiak között akarjuk megmutatni, de nagyon nagy volt a nyomás. Sokan azt mondták, hogy ti fiúk ellen jól tudtok sakkozni, de lányok ellen nem tudnátok. Mintha nem azért lennének külön a női versenyek, mert sajnos gyöngébbek a lányok. Sokan nem hitték, azt mondták, más az fiúk ellen sakkozni. Abszolút nonszensz, nincs ebben semmi logika. Nehéz nekem megmagyarázni ezeket az érveket, mert soha nem értettem őket. És akkor emlékezetesen megmutattuk.

Érzel valamiféle különbséget, ha fiúval vagy lánnyal sakkozol?

Vannak jó sakkozók meg vannak rossz sakkozók, lehet valakinek jó napja, és produkálhat pocsék dolgokat is, de ez ettől abszolút független. A sakkban éppen ez a jó. Az apu meg akarta mutatni, hogy egyrészt, ha specializálódik egy gyerek, akkor azon a bizonyos területen nagyon magas szintet lehet elérni, másrészt a női agy ugyanolyan eredményekre képes, mint a férfi. Azt hitte, hogy a sakk egy objektív dolog, leül egyik a másik ellen. Akkor még nem tudta, hogy mennyi politika van a sakk körül is, nem gondolt a sakkszövetséggel való küzdelmekre… De alapvetően mégis egy objektiv dolog.

Volt női vezető is a sakkszövetségben?

Nem tudom, mennyire volt benne a vezetésben, de akkoriban nagyon befolyásos volt a Verőczi Zsuzsa. Ahol csak lehetett keresztbe tett. Akkor még simán bevonták az ember útlevelét, nem mehettünk másokhoz hasonlóan versenyekre. 85-ig nyugatra sehova sem mehettünk versenyezni. Valószínűleg érezhette, hogy a koronáját most tizenéves csitrik leszedik róla, és ez nem tetszett neki. Végül is meg lehet érteni, nem tudom hány olimpián játszott, de olimpiai bajnok soha nem lett. A Judit aztán többször képviselte férfi olimpián is a magyar csapatot. Kétszer leült velünk megnyerni a nőit, aztán azt mondta, ennyit megtettem, de most már tényleg az igazi csapatban akarok játszani. A Verőczi Zsuzsa csak női meccseken játszott, mi meg csak a férfiaknál, így elég nehéz volt összekerülnünk és megmérkőzni. Csak a női olimpiákra ültünk le, hogy megnyerjük Magyarországnak az aranyérmeket. És a Zsuzsi elindult még a női világbajnokságon, de csak hogy megmutassa, hogy azt is meg tudja nyerni.

Miért éppen a Judit lett a legnagyobb sakkozó közületek?

Egyrészt ő már beleszületett egy sakkcsaládba, a Zsuzsi nekünk már szakmailag is sokat segített, hiszen amikor mi sakkozni kezdtünk ő már mester volt. Másrészt addigra az apu is rengeteget tanult az edzésekkel kapcsolatban, már mindenből a legjobbat kapta és akkor már számítógépek is voltak. Nagyon szegények voltunk, amikor az egész elkezdődött. Valóban zsíros kenyéren éltünk, hogy az edzőket kifizessük. Az apu a tanári fizetésével éjjel nappal dolgozott és a saját zsebéből fizetett mindent. Az olimpia megnyerése után sokkal jobb anyagi feltételek közé kerültünk, híresek lettünk. Pesten a 13. kerületben egy jó vizes falú lakásba születtünk, de volt hatalmas kert meg cseresznyefa is. Mikor 6 éves lehettem egészségügyi okokból a vizes falak miatt elköltöztünk a Szigony utcába, de az sem az a Rózsadomb, elég rossz hírű környék volt.

Hogyan zajlott a gyerekkorotok?

Mi nem jártunk iskolába, először itt, Izraelben kerültem egy főiskolára. De minden évben mindenből levizsgáztunk és olvastunk mást is nem csak a sakk szakirodalmat. Hárman nagyon közel voltunk egymáshoz, és a sakkon keresztül lettek a barátaink. Indiában, Ausztráliában, bárhová megyek, mindenütt van valaki, akit fel tudok hívni. Voltak még a szomszédok, a család, és jókat hülyéskedtünk a versenyeken. Kicsit más volt a gyerekkorunk, mint egy „normális” gyereknek. Azt hiszem nem lettünk koravének, bár sokszor ránkfogták.

Hogyan tolerálta a magyar állam a „különcségeteket” ?

Hát az aput majdnem bezárták az őrültek házába. Akkor még nem volt olyan, hogy valaki sport vagy akármilyen kiemelkedő teljesítményért másképp, vagy esetleg otthon tanuljon. Azt mondták, hogy ezek nem tudják rendesen felnevelni a gyerekeiket, a gyerekeket berakjuk állami gondozásba, a szülőket meg zárt osztályra. Nagy vizsgálatok zajlottak az ügyünkben, nagyon nem nézték jó szemmel. A szocialista iskolarendszerben különösen az egyenlőségre ment a dolog, ha valaki egy kicsit jobb vagy rosszabb az átlagnál, az nem volt egy elfogadott dolog.

Hogyan élted meg a sakk feszített világát, az állandó teljesítménykényszert?

Azt mondták, hogy ezek nem tudják rendesen felnevelni a gyerekeiket…Én lazábban vettem. A Judit nagyon-nagyon nyerni akar, nagyon ambíciózus. Amennyire a magánéletben meleg, és a szívét is odaadja annak akit szeret, annyira kemény a sakkban és az üzleti életben. Bennem ez nem annyira volt meg, én inkább művészlélek vagyok. A sakkban is nagyon szerettem a szép dolgokat, sokszor az eredmény rovására. Ha volt egy nagyon szép variáció, akkor is, ha lett volna egy jobb, amiről éreztem és tudtam., hogy azzal gyorsabban bemattolok, én mégis általában a szebbet választottam. Az edzéseket sem csináltam mindig teljes erőbedobással. Egyáltalán nem bánom ma sem, jól megvagyok így is magammal.

A férjed is sakkozó, szoktatok itthon meccsezni?

Ő jobb sakkozó nálam, izraeli bajnok volt, ő is részt vett az olimpián, amikor az izraeli csapat a negyedik lett. Egymással már nagyon ritkán játszunk, de éppen tegnap sakkozgattunk, mert nagyon szeretnénk, ha Alon megtanulna. Nem azért, hogy sakkbajnok legyen, csak mert egy jó játék, rengeteg mindent fejleszt gyerekkorban. De persze fütyült ránk, a mi kedvcsináló sakkozásunkra. A sakk hozott össze minket, a férjem Izraelben egy ifjúsági Európa bajnokságot szervezett, ahová meghívtak minket amolyan díszvendégnek. Egymás mellett játszottunk, és megállapodtunk benne, hogy a győztes fizeti a vacsorát. Döntetlen lett. Aztán 3 napi ismeretség után elmentünk egy hétre együtt Olaszországba, majd két hónapon belül itt találtam magam próbaidőszakra, és azóta, tíz éve itt élek.

Izrael jó hely a sakk szempontjából?

Átlagértékszámban Izrael nagyon magas helyet foglal el, és egyszer negyedikek is voltak az olimpián, de a megbecsülést illetően elég rossz a helyzet, mint általában az itteni sportban. Semmi anyagi támogatás nincs, csak a focit meg a kosárlabdát segítik valamennyire. Nagyon nehéz innen elmenni versenyekre, mert messze vagyunk. Otthon beülnek az autóba és elmennek a bundesligába vagy bárhova Európában, egy hétvégén 2-3 csapatmeccs, és abból van annyi pénz, amiből meg lehet élni. Innen drágább a repülőjegy, mint amit megkeresel, pedig lennének rendkívül erős sakkozók.

Gondoltál rá, hogy izraeli színekben versenyezz?

Valójában nem, mert egyrészt más dolgokkal akartam foglalkozni, mást akartam tanulni, másrészt ha már játszok, akkor magyar színekben, mert a sakk nekem valahogy Magyarországgal kötődik össze.

Értek kultúrális sokkok Izraelben?

Mi a peresztrojka elött is hatágú csillaggal a nyakunkban játszottunk a versenyeken, és vállaltuk a zsidóságunkat. De itt sem ettől, sem attól, hogy a németek kiirtották a családot, nem voltam eléggé zsidó, szörnyű hercehurcák voltak az ortodox rabbinátuson az esküvőnk kapcsán. Felfoghatatlan volt számomra, hogy eddig a családomnak csak kára volt a zsidóságból, és most bizonygatnom kellett.

Itt Izraelben mivel foglalkozol?

Eleinte folytattam a sakkot, aztán amikor az ország északi részén laktunk, elkezdtem képzőművészetet tanulni egy főiskolán, festészetet, szobrászatot és fényképészetet, ott tanultam meg héberül is. Amikor ideköltöztünk Tel Aviv mellé, grafikát tanultam, mert arra gondoltam, nem árt, ha valamiből meg is tudok élni. 99-től „igazi állásom” is volt, a Kasparovchess.com honlap. Ez akkoriban a legjobb, a legnagyobb, egy nagyon- nagyon klassz sakkszájt volt. Sajnos csak a nasdaq válságig tartott. A grafikai munkáktól kezdve együtt építettük a honlapot egészen a kezdetektől, tanítottam, kommentáltam világversenyeket, szerveztem versenyeket, rengeteg dolgot csináltam. Nagyon szerettem ott dolgozni. A honlap csődje után belső építészetet tanultam egy főiskolán. Jelenleg megvan a diplomám, de gyakorlatot még nem sikerült szereznem, jöttek a gyerekek, és még nem sikerült építészként elhelyezkedni. Most, amíg picik a gyerekek, a nagyobbik 5 éves, a pici meg 2 és fél, mellettük karikatúrákkal, festészettel foglalkozom itthon, de hivatalos állásom jelenleg nincs, a férjem orvosi fizetéséből élünk.

Miféle karrierben gondolkodol a továbbiakban?

Már Izrael elött pár évvel elkezdtem képzőművészetet tanulni egy magántanárnál, és ez azóta is foglalkoztat, festek, szobrászkodok, grafikákat készítek. Aztán nagyon szeretem az építészetet, és mióta szereztem ebben egy diplomát, főleg ezzel szeretnék foglalkozni. De a karikatúrát is nagyon élvezem, talán ebből is kisül valami. Úszom az élettel, remélem lesznek alkalmak, és akkor majd megragadom őket. Az én életem nem olyan, mint az orvosoké, akiknél az egyetem kapuján belépve a következő 15 évre már pontosan lehet tudni, hogy mikor hol mennyit kell tanulni és dolgozni.

Nem nehéz így, hogy hárman háromfelé szakadtatok a New York -Tel Aviv -Budapest tengelyen?

Nem csak nehéz, hanem szörnyű. Ha van egyvalami, ami hiányzik az életemből, akkor az a családom.

Shiri Zsuzsa

[info@tusarok.org]