Forrás: Magyar Hírlap

Emberek ezreit telepítették ki Kínában

Emberek ezreit telepítették ki Kínában az északkeleti Szungari partjáról, miután egy vegyianyag-gyárban bekövetkezett robbanás miatt nyolcvan kilométeres mérgező folt úszik lefelé a folyón.

A kínai lapok hevesen ostorozzák a „hazugságot”, amely csaknem két hete elkendőzi az igazságot – miközben Peking elismeri, hogy a kínai folyók és tavak csaknem hetven százaléka szennyezett, városok százai küszködnek ivóvízhiánnyal. Csilin város (Csilin tartomány székhelye) vegyi üzemében november 13-án robbanás történt, legalább öt ember meghalt, sokan megsebesültek, és mintegy száz tonnányi – tíz tartálykocsinyi – erősen mérgező benzol ömlött a Szungari folyóba. A szomszédos Hejlungcsiang tartományban a hatóságok elzáratták a vízcsapokat, és napokig a vízvezeték „átfogó karbantartásával” magyarázták a vízhiányt. A pekingi Csongkuo Csingcsi Zsipao ekképpen háborgott: „Ha egyes vezetők felelőtlenül hazudoznak, akkor szörnyű bűnt követnek el a társadalom ellen. Bármiféle rémhír társadalmi katasztrófát okoz! Ez az ügy lassan napvilágra jutott, s mindenkit súlyosan meg kell büntetni, aki felelőtlenül hazudott!”

Felettébb szokatlan és a helyzet súlyosságára utal, hogy az ivóvízellátásra személyesen a kormányfő, Ven Csia-pao adott ki utasítást.

Pánik Harbinban

A „kínai Csernobilként” emlegetett baleset következményei már Harbin városát sújtják: a csaknem négy-, a vonzáskörzetével együtt tízmilliós városban öt napja nincs víz, az emberek megrohamozták az üzleteket palackos vízért, és kitört a kútfúrási láz a város környékén. Már a vizet is lopják, sok helyütt szükség van rá a fűtőberendezések működtetéséhez. A benzolfolt állítólag negyven óra alatt levonul Harbinnál, de addig a szennyezés százszorosa a megengedettnek.

Orosz felkészülés

A folt az orosz határfolyó, az Amur felé közeleg, és a több mint félmilliós Habarovszkot, valamint a környező Birobidzsan zsidó autonóm terület környékét veszélyezteti. (Sztálin kormánya 1928-ban Kelet-Szibériában hozta létre a Zsidó Autonóm Körzetet, amely 1934 májusában a Zsidó Autonóm Terület „rangjára” emelkedett.)

A benzol a hírek szerint csak két hét múlva éri el Habarovszkot, de egyesek szerint ez akár négy napon belül is megtörténhet. Orosz területen máris naponta többször vizsgálják a vizet, helyenként rendőri kordonnal zárták el a folyópartot, és tilos a jégpáncéllal borított folyón a lékhalászat is, ami egyébként a helyiek egyik kedvelt időtöltése.

Zavarban a kínai kormány

Csilinben a vegyi üzem igazgató-helyettese bocsánatot kért Harbin lakosaitól a baleset miatt, és mélységes együttérzéséről biztosította az embereket. A pekingi hatóságok az üzemre mutogatnak – talán be is perlik -, és elhárítják a kormányt érő bírálatokat. A kínai környezetvédő hatóságok „mindent megtesznek” a veszély elhárítása érdekében, de hogy pontosan mit, azt nem közölték. A kínai kormány hivatalosan csak a baleset után tíz nappal ismerte el, hogy a Szungari folyó súlyosan szennyezett. Igaz, ezután óránként adott ki helyzetjelentést.

Még a kínai kormányt is zavarba hozta azonban, hogy közben újabb vegyi üzem robbant fel az ország délnyugati részén, Csungcsingban: egy ember meghalt, három megsebesült, és a benzolszennyezés veszélye miatt hatezer embert kellett kitelepíteni. Kínai környezetvédők szerint a helyzet országszerte tragikus.

fgy

Comments are closed.