Forrás: Népszava

Gerhard Schröder volt német kancellár a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező legnagyobb svájci kiadóház, a Ringier tanácsadója lesz – vált ismertté csütörtökön Berlinben. Michael Ringier kiadó azt közölte Zürichben, hogy Schröder január elsejétől látja el a tanácsadói feladatokat. A Ringier közleménye szerint a volt német kancellár Michael Ringier személyes tanácsadója lesz nemzetközi politikai kérdésekben. Schröder berlini irodája nem kívánt állást foglalni a közléssel kapcsolatban, mondván, hogy az a volt kancellár „magánügye”. A volt kancellár nem lesz a Ringier igazgatótanácsának tagja, csak konzultánsi szerepet vállal. de saját irodát kap majd Zürichben. Terveiről korábban csak annyit közöltek, hogy megírja emlékiratait és folytatja ügyvédi pályáját. (MTI)

Nem aggódnak a hiány miatt

Az Európai Szocialisták Pártja nem osztja az Európai Bizottság véleményét a magyar gazdaság helyzetéről – mondta Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője csütörtökön, miután előadást tartott magyarországi baloldali politikusok Brüsszelbe látogató csoportjának A német politikus úgy vélekedett, hogy a magyar gazdaság növekedése lehetővé fogja tenni a költségvetési hiány leszorítását, miközben a kormány jelentős infrastrukrurális beruházásokat valósít meg és fontos szociálpolitikai intézkedéseket hoz. Schulz világos szociáldemokrata gazdaságpolitikának nevezte a száz lépés programját, és méltatta a parlamenti frakció együttműködését a Magyar Szocialista Párttal. (Népszava, Brüsszel)

Sezer nem megy Mekkába

A török újságok élesen bírálják Ahmet Necdet Sezer köztársasági elnököt, amiért úgy döntött, nem megy el a jövő hónap elején Szaúd-Arábiába, az Iszlám Konferencia csúcstalálkozójára. Mint a Zaman című újság írja, ez lenne az első alkalom, hogy a török elnök nem képviselteti magát az iszlám állam- és kormányfők szokásos találkozóján. A Sabah című lap úgy értesült, Sezer azért nem akar részt venni a csúcson, mert a programban szerepel egy látogatás a zarándokok ősi városába, Mekkába is. A szaúdi iszlám csúcsot december 7-én tartják, Erdogan miniszterelnök ebben az időben éppen Ausztráliába, és Új-Zélandra készül. A török lapok sürgetik, hogy a kormányfő halassza el útját, és legalább ő menjen el az iszlám konferencia csúcstalálkozójára.

(Népszava, Ankara)

Új kormányfő Jordániában

Nemzetbiztonsági tanácsadóját, Maarúf al-Bahítot nevezte ki II. Abdalláh jordániai király miniszterelnökké, ő alakíthat kormányt az ammáni robbantások nyomán beindított kormányváltás keretében – közölték csütörtökön kormányzati források. Miután Adnán Badran és kabinetje csütörtökön benyújtotta lemondását, az államfő szerepét betöltő uralkodó Bahítot jelölte ki Badran utódjául. A 69 éves kijelölt miniszterelnök hosszú katonai pályára tekinthet vissza, később nagykövet volt Izraelben és Törökországban. (MTI)

Véres merényletek Irakban

Több merényletet is végrehajtottak tegnap Irakban. Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a Bagdad közelében lévő Mahmúdíja kisvárosban, 34 személy vesztette életét és több tucatnyian megsérültek. Egy robbanószerrel megrakott gépkocsi robbant fel az iraki Hilla város piacán, egy üdítőárus előtt ácsorgó tömeg közelében, egyes jelentések szerint hárman, más források szerint legalább 14-en meghaltak, sokan megsebesültek. (MTI)

Ahtisaari Belgrádban tárgyalt

Martti Ahtisaari koszovói ENSZ-megbízott tegnap a tartomány státusáról tárgyalt Belgrádban Vojislav Kostunica szerb kormányfővel és Vuk Draskovic szerbia-montenegrói külügyminiszterrel. Kostunica azt javasolta a finn közvetítőnek, hogy ingadiplomáciája során keresse fel Romániát, Bulgáriát és Horvátországot. Ezek az országok azon az állásponton vannak, hogy Belgrád mellőzésével nem lehet rendezni Koszovó jogállását. Ahtisaari megbeszéléseivel egy időben a szerb kormány megalakította a státustárgyalásokra a belgrádi tárgyalóküldöttséget, amelynek társelnöke Borisz Tadics szerb elnök és Vojislav Kostunica. Tadics tegnap a kormány elé terjesztette saját koszovói rendezési tervét. (MTI)

Comments are closed.