Forrás: Magyar Hírlap

A meleglista ügyében az adatvédelmi ombudsmant is megszólaltatták, aki elmondta, hogy az ember szexuális irányultsága szenzitív adat, akkor sincs joga senkinek közhírré tenni, ha az érintett már nyilvánosan beszámolt róla

A számítógépem csökkentett üzemmódban hajlandó csak ablakot nyitni a világra, ezen az ablakon szinte ki sem látok. Képtelen vagyok például rákattanni az internetes „meleglistára”, amelynél most állítólag néhányan melegszenek, csámcsognak és élvezkednek, hogy „nahát, erről nem is gondoltam volna, bár a nézésében volt valami izé”, vagy „végre mindenki megtudja, hogy buzi is az a szemét állat”.

Az állatokat amúgy jobb békén hagyni, képtelenség számítani rájuk. A pingvinek vonulása című természetfilm például, amely a császárpingvinek életét mutatja be, porcukorral bőven meghintve, akkora siker az Egyesült Államokban, hogy egész pingvinkultusz keletkezett, némelyik egyház közös mozilátogatással egybekötött, családvédő lelkigyakorlatokat tart. Hívek és pásztoraik egymással vetélkedve ismerik föl a filmben az apaságra, az anyaságra, Krisztusra, sőt a kereszténység egészére utaló spirituális jelképeket, amiből könnyen levezethető, hogy a császárpingvinek már akkor fölvették a kereszténységet, amikor Európa emberhordái még a pogányság mocsarában dagonyáztak. Kár, hogy a filmet nálunk nem vetítik, egyes pártok imádnák az erkölcsi tanulságot, amelyet egy amerikai hívő így foglalt össze: „A pingvinek minden akadály ellenére összetartottak, nem engedték, hogy külső erők megbontsák egységüket, vagy letérítsék őket az útról. A keresztény családoknak is így kellene összetartaniuk.” A tudósok persze ebbe is belerondítottak. Megírták, hogy száz közül kábé tizenöt frakkos évente lecseréli a párját, hogy a Pygoscelis adeliae nevű fajta a legutolsó jöttmenttel is hajlandó egy numerára némi fészeképítő, ritka anyagért, nem beszélve Royról és Silóról. Ők a New York-i állatkert híres pingvinpárja. Egy ideig homoszexuálisok voltak, közben kiköltöttek egy tojást, és együtt nevelték föl a fiókát, amelyet a média döntő érvként citált, valahányszor szóba került a melegek házasságának engedélyezése. Aztán, mikor az állatkertbe beengedtek egy pingvinlányt, aki miatt Silo nyomban elhagyta Royt, a homofóbok gratuláltak egymásnak.

Az internetes meleglista amúgy egy hangyafarknyit sem érdekel, ahogyan korábban az állítólagos, általam sosem látott „ügynöklista”, „zsidólista” sem tudott fölingerelni. Ezekből a listákból az ember úgyis csak annyit tud kiolvasni, hogy létezik egy falka megszállott, bornírt gyűlölködő, őróluk viszont eddig is tudtam, ha nincsenek is kigyűjtve az interneten. Hallottam viszont a rádióban, hogy a meleglista ügyében az adatvédelmi ombudsmant is megszólaltatták, aki elmondta, hogy az ember szexuális irányultsága szenzitív adat, akkor sincs joga senkinek közhírré tenni, ha az érintett már nyilvánosan beszámolt róla. Aki mégis közzétesz vagy továbbít ilyesmit, az kőkemény büntetésre számíthat, de ne nagyon számítson, mert ilyesmire még nem volt példa.

A pingvinek mellett egyébként most a Vatikán is beszólt a homofóboknak, mondván, hogy az egyház nem ítéli el a homoszexualitást. Ezt a fölvilágosult hozzáállást akár meg is ünnepelhetnénk, ha nem tudnánk, hogy Róma engedékenységét elsősorban saját lelkipásztorainak sorozatos botrányai váltották ki, végső soron pedig a bibliai parancsolatokból le nem vezethető, máig kedvenc dogma, a cölibátus. Ilyet még Isten ártatlan báránykái sem voltak képesek kieszelni, de hát az ember attól felsőbbrendű faj, hogy a Teremtő melletti kampányolásban is kitaláljon pár píárfogást.

Mármost kérdés, hogy egy ilyen egyházi ellenszélben mit lehet elérni egy meleglistával azon kívül, hogy unatkozó kismamáknak és gyógyfürdőző nyugdíjasoknak néhány napig van témájuk. A buzizás eddig sem mozgatta meg a magyar választó pszichéjét, akiét meg mégis, az – pszichológiai megfigyelések szerint – épp eléggé el van foglalva a saját, latens másságával.

Emlékszem, hogy kezdetben, a Nyugodt Erő regnálása idején, az embert nyugtalanította még, hogy egy Király B. Izabella nevű hímzőnő és iraki olajimportőr néhány társával listázni kezdte a „magyarelleneseket”, különös tekintettel a humoristákra, amilyen például Hofi volt. Aztán rájöttünk, hogy még a három per hármas bizniszből is dicsőségesen ki lehet jönni, ha az ügynökirtó egykori ügynöknek elegen kiabálják, hogy: „Nem baj, Pista!” A listás választásnak ez a formája nálunk nem működik tehát, mindazonáltal jó napot, jó szurkolást. Bármelyikünk, akár ha pingvin is, bármikor fölkerülhet valami elrettentőnek szánt, szánalmas listára.

R. Székely Julianna

főmunkatárs