Négy csapat már a harmadik fordulót követően továbbjuthat csoportjából a labdarúgó UEFA Kupában. Az A csoportban a Hamburgnak a tavaly Bajnokok Ligája-döntős AS Monaco, míg a G jelűben a Debrecent búcsúztató Sahtar Donecknek a Rapid Bucuresti ellen kell megszereznie a három pontot, hogy a legjobb 32 közé kerüljön.

A Knesszet Házbizottsága formálisan jóváhagyta Ariel Saron új pártjátm , amely a „Nemzeti Felelősség” nevet kapta. A kormányfő hétfőn lépett ki az általa, a hetvenes évek közepén létrehozott pártszövetségből, a Likudból és jelentette be: új pártot alapít. A Munkapárt központi bizottsága egy nappal korában egyhangúlag a nemzeti egységkormányból való kilépésről határozott. A Knesszet még e héten feloszlik, az új, előrehozott választás jövő márciusban lehet.