Forrás: Népszava

2006 október 23-án a forradalom ötvenedik évfordulójára tervek szerint már állni fog a felvonulási téren a 1956-os emlékmű. A nyertes alkotáson kívül még három díjazott szobor tervet ismerhetett meg az alkotók és a zsűri tolmácsolásában a közönség egy hétfői fórumon. A júliusi eredményhirdetés óta tudjuk, nem nyert a „felhő”, a „betonkocka”, és a „hatalmas pajszer” sem, helyettük acél éllé váló rozsdás vasoszlopok emlkeztetnek majd a forradalomra.

Úgy mondják, a Millenniumi emlékmű óta nem volt hasonló szabású köztéri szoborpályázat az országban. Nem csoda, hogy a képzőművész-építész szakma tolongott a 600 milló forinttal számoló beruházás pályázatán. Egy híján nyolcvan mű érkezett. A zsűri tagjai, Zsigmond Attila a Budapest Galéria igazgatója, Körösényi Tamás szobrász, Schiffer János főpolgármester-helyettes és Okrutay Miklós a zsűri szakértője egy hétfői fórumon emlegették fel a meglehetősen egyenetlen felhozatalt. A zsűrorok igyekeztek kirostálni azokat a munkákat, melyek túlságosan is direketen fogalmazták újra a forradalom eseményeit. Ágy ugrott a lánctalpas-emlékmű, és a fekvő Sztálin is. Ez utóbbi a diktátor ledőlt szobrát ábrázolta volna, azzal a különbséggel, hogy Joszip Viszarionovics nem büszkén előre, hanem óvón befelé hajlította volna a karját. Ennek a gesztusnak azon praktikus oka volt, hogy a vezér üreges testében berendezett emlékmúzeumba invitálta volna a látogatókat. Ágy akár megépülhetett volna egyes ötvenhatos szervezetek óhaja, hogy a helyszínen kápolna is várja az emlékezni vágyókat. Azt csak találgatni tudjuk, hogy a kegyhely az acélos vezér mely testrészében kapott volna helyet. A fórum közönségének soraiból többen bírálták a zsűrit, hogy a progresszív kezdeményezések helyett úgymond a biztos középszert választották, Emődi-Kiss Tamás, Papp Tamás és György Katalin művével. Zsigmond Attila megúnva a vádakat kijelentette: „el kell oszalatom azt a tévhitet, hogy az ötvenhatos szervezeteknek tetszik a nyertes mű”. S mi tetszene? Zsigmond szerint meglehetős egyetértés alakult ki a bajtársi szervezetek között, hogy a Sztálin-szobor dísztribünként is szolgáló talapzatát építsék újjá, rajta az 1956 októberében ledöntött szobor két csizmájával, melybe lyukas zászló lobogna. A kormány, hogy oldja a feszültséget, felajánlotta, hogy állítsanak figurális alkotásokat a szervezetek, máshol. A nyertes pályamű sem úszta meg apróbb változtatások nélkül. Ágy került az emlékmű mellé zászlórúd és rá lyukas zászló. Az egyik alkotó, György Katalin szerint ez vállalható kompromisszum volt, s „inkább mi csináltuk meg, mintsem esetleg évek múlva valaki más.”

Az i-ypszilon csoport díjnyertes műve 2006 vasoszlopból áll. A Dózsa György út felé azonban az ember magasságú rozsdás oszlopok egyre sűrűbbek lesznek és nagyobbak, míg végül rozsamentes acél ékké válnak. Ez a nyolc méter magas ék, mintegy beleszánt a felvonulási tér kockaköveibe. Világos szimbólum, hogy lesz az egymásba karoló egyetemistákból tömeg, amely történelmet csinál. Felszántja a „sokszorosan mérgezett” teret, szimbolikusan és a valóságban is, miként a forradalom is tette. A kockakő szimbólum más projektekben is megjelent, a nemrég átadott sok vitát kiváltó berlini holokauszt emlékműre hajazó módon Bojti Márton, Antal Máté, Magyari Éva, Pazár Béla tervében. A győztes pályamű kapcsán is sokaknak – legalább is a fórumon jelenlévők közül – a berlini emlékmű utánérzése jutott eszébe. Az alkotók, de leginkább a zsűri védte a mundér becsületét. Mondván, Berlinben sírokat jelképeznek a fekvő kőtömbök, a magyar ötvenhatos emlékmű viszont nem betonkockákból, hanem vasoszlopokból áll. Az egyik zsűror szerint inkább kopjafa-erdőre hasonlít az emlékmű, mely közismert szimbóluma 56-nak. Másikuk szerint szembenéztek a berlini emlékűvel való hasonlósággal, de úgy ítélték meg, hogy a i-ypszilon csoport műve szuverén alkotás, nem a berlini szimbólum utánérzése. A döntnökök nem rejtették véka alá, hosszú és vitákkal terhes volt a zsűrizési folyamat. Sokáig versenyben volt az emlékmű szobrászattal radikálisan szakító Ráth Miklós által vezetett alkotócsoport terve, mely egy hatalmas vízgőz felhőre emlékeztető alakzatból állt volna. A 80×40 méteres terület fölött lebegő, este izgalmas színekkel megvilágított felhő talán a múlt ködét jelképezte volna. A beépített súlyérzékelőknek köszönhetően, ha többen lépnek az emlékmű területére a felhő ritkásabb lesz, míg ha csak néhányadmagunkkal vagyunk, sűrű ködbe bolyongunk. Illteve csak bolyongtunk volna. Megvásárolták Mohácsi András által vezetett team tervét is, mely egy 12 méter magas dőlni készülő vasoszlopot ábrázol, melyet sodronyok rögzítenek-húznak a földre. Mohácsi András szerint azt a pillantot szerették volna megfogni, amikor a tömeg lerántotta a Sztálin szobrot. Ebből a példából tanulva Mohácsi hangsúlyozta a szobor három óra alatt elbontható lenne, így nem kellene a tömegnek lángvágóval kísérletezni, mint anno…

KERETBE

Sokszorosan mérgezett tér: eredetileg partizán-emlékművet terveztek a Dózsa György út e szakaszára. A tervpályázat eredményét azonban a Sztálin szoboré söpörte el. Mikus Sándor 1951-ben elkészített alkotását pedig az 1956-os forradalom. Helyén épült a dísztribün, ide írták ki a Nemzeti Színház tervpályázatát. Melynek része volt, a színház erkélye felvonulások idején tribünként is hasznáélható legyen. A Nemzeti nem, de a – részeként tervezett – Lenin szobor és tőle nem messze a Tanácsköztársaságra emlékező hosszú sálat lobogtató figura is. Mindketten a Szoborpark lakói ma már.

Hamvay Péter