Forrás: hirszerzo.hu

„Minden kisebbségről szóló beszélgetés valójában a többségről szól”

Gyárfás Dóra 2005. november 23. 07:29

Néhány ember néhány hete úgy döntött: a 13 évvel ezelőtt meghiúsult próbálkozás után újra kezdeményezik a zsidók nemzeti kisebbséggé avatását. Ehhez előbb az Országos Választási Bizottság engedélye kellett, majd legalább ezer hiteles aláírás, végül a parlament beleegyezése. A kezdeményezés a zsidóság körében máris óriási vitákat gerjesztett. Nem véletlenül.

Identitás és asszimiláció

Antiszemitizmustól félnek a legtöbben, befolyásukat féltik a Mazsihisznál – röviden így foglalható össze, miért váltott ki heves indulatokat Deák Gábor könyvkiadó és három barátjának kezdeményezése, hogy a magyar zsidóságot nemzetiségként regisztrálják. Az ötlet azonban nem új, 1991-92-ben már egyszer felvetődött, akkor azonban a magyarországi zsidóság többsége egyértelműen elvetette.

Hogy most is a többség van-e ellene, még nem derült ki, de ha csak ezren támogatják is a javaslatot, az már sikert jelent. Ennyi aláírás kell ugyanis ahhoz, hogy a parlament napirendre tűzze a javaslatot, és döntsön róla. Ezer aláírás pedig nem sok abból a közösségből, melyet szociológusok 100 ezres méretűre becsülnek. Pontos számot ugyanis nem lehet tudni arról, hányan vannak a magyarországi zsidók. Ehhez előbb azt kellene tisztázni, hogy a vallás nélküli korban ki tekinthető annak. A kezdeményezésről folytatott viták tehát mindenekelőtt arról szólnak: ki zsidó, és miben rejlik a mai magyar zsidóság identitása.

Zsidó identitás

Deák Gábor éppen azzal indokolja kezdeményezésének fontosságát, hogy segít megtalálni a modern zsidóság újfajta identitását. „A hitközséggel egyetértünk abban, hogy a zsidóság évezredeken keresztül azért nem tűnt el, mert a vallás 617 kemény törvénnyel szabályozta az életét. Minden napja, minden cselekedete meg volt határozva. De mi van, ha eltűnik a vallás? Akkor igenis eltűnhetünk” – állítja.

Gerő András történész pedig – aki egy újlipótvárosi rendezvényen szállt be a vitába – hozzáfűzi: a vallás tulajdonképpen már el is tűnt, legalábbis a zsidóság java részében: „Ma Magyarországon a „zsidó” kifejezést nem fedi le teljesen a vallás. Zsidóság van a judaizmuson kívül is. Ez azért fontos, mert a Mazsihisz – az egyetlen hivatalos zsidó képviselet – önmagát vallásilag definiálja. Márpedig ma sokan vannak, akik nem hisznek Istenben, de zsidónak vallják magukat, esetleg a zsidóságot egyfajta szekularizált kultúraként értelmezik, vagy önmagukat zsidó nacionalistaként határozzák meg, tehát egy néphez tartozónak vallják magukat. Vagyis: mivel a valláson kívül is létezik zsidóság, a hagyományos zsidó-fogalom összetört, szétágazott. Következésképp a Mazsihisz nem képviselheti az egész zsidóságot – csak a vallásos populációt.”

Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke tiltakozik: „Szerintünk a zsidó szó a magyar nyelvben – a közmegegyezés szerint – olyan embert takar, aki zsidó vallású, vagy zsidó vallású emberek leszármazottja, vagy önmagát valamilyen módon azokhoz az emberekhez tartozónak vallja, akiket a vallásuk miatt elpusztítottak. Deák Gáborék most el akarják lopni ezt a fogalmat. Azt mondják, hogy legyen a zsidó egy nemzetiség. Márpedig szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy a saját nevéhez ragaszkodjon, és ragaszkodjon egy 100-150 éve kialakult definícióhoz.”

Ezt a nevet azonban ma sokan ki sem merik ejteni, titkolják, szégyellik. Deák Gábor ezzel indokolja kezdeményézesét. „Az én életemben is évtizedek teltek el addig, amíg nyugodt szívvel ki tudtam mondani azt a szót, hogy zsidó” – meséli. „Eleinte a szó szoros értelmében körbenéztem, hogy ki hallja. Tudom, hogy ma is él sok ilyen ember. Amit mi hozzá tudunk tenni a mai magyar zsidóság életéhez: az identitásuk szabad vállalása.” És ezzel együtt: az asszimiláció részleges feladása is.

Asszimiláció

Deák szerint az asszimiláció nem helyes út, nem vezet sehová. „Én magam egy asszimiláns zsidó családban születtem, és nem hiszek az asszimilációban” – mondja. „Nem hiszek abban, hogy az embernek a gyökereit, a családját, a múltját el kellene fojtani. Én természetesen magyar vagyok, mindig itt éltem, magyar az anyanyelvem. Attól, hogy felnőttként megtanultam a zsidó hagyomány szertartásait, nem kevesebb lettem, hanem több. Aki vállal valamit, azt a társadalom is sokkal jobban megbecsüli.”

Gerő András szerint azonban az asszimiláció ellen küzdeni több mint bátorság – botorság, mert ma Magyarországon minden zsidó asszimiláns. „Nincs az asszimiláción kívül zsidóság, mert például a magyar zsidóságnak nincs saját nyelve” – mondja. Hozzáteszi: a keleti területek zsidóságának volt saját nyelve: a jiddis, és volt teljes társadalma (parasztsága, munkásosztálya stb.), ezért is lehetett nemzetiségnek nyilvánítani. „Magyarországon az asszimiláció olyan erős volt, hogy még az a zsidóság is eltűnt, amelyik ortodoxként a leginkább őrizte saját belső világát. Mivel pedig Magyarországon csak asszimiláns zsidó van, nem biztos, hogy szerencsés őket nemzetiségként definiálni” – érvel.

Feldmájer Péter pedig rögtön tud még egy érvet ellene: „A történelemben úgy alakult, hogy a Kárpátoktól nyugatra található társadalmakban a zsidóság nem nemzetiség, a keletre eső országokban pedig az. És ahol a zsidóságot nemzetiségként tartották számon, ott a létszáma az elmúlt 50 évben minimálisra csökkent, 90%-a eltűnt, elvándorolt. Kicsit sarkítva azt mondhatjuk: lehet választani a Szovjetunió és az Európai Unió modellje között!”

Antiszemitizmus és érdekképviselet

Antiszemitizmus

Feldmájer Péter máris a zsidók többségének legérzékenyebb pontjára tapintott: a félelemre. „Három és fél év kemény munkájával sikerült elérnünk, hogy a közbeszéd középpontjából kitoljuk azt a kérdést, hogy ki a zsidó, magyar-e a zsidó, és zsidó-e a magyar – mondja. „Most újra ott tartunk, hogy ez téma, és szerintünk ez a kezdeményezők nagy felelőtlenségére vall. Mert ez a vita nagymértékben megzavarta azoknak az életét, akik valamilyen módon kötődnek a zsidósághoz.

Deák Gábor ezt vállalja is: „Két csoport támad bennünket elsősorban: a Holokauszt-generáció, amelynek tagjait meg kell értenünk, mert a félelem erős dolog. És mindazok, akik úgy érzik, hogy bármi, ami köztémává teszi a zsidóságot, akadályozza és megzavarja az ő asszimilációjukat. Azt gondolom, hogy még mindig rengeteg titok-zsidó van– mondja. Csak egy dologgal „nyugtathatja őket: a zsidóságot valójában nem lehet eltitkolni. „Honnan lehet tudni ma valakiről, hogy zsidó, ha nem vállalja? Furcsa dolog, de egy dologból majdnem tévedhetetlenül: az antiszemita jelenségekből. Valahogy az antiszemiták mindig pontosan tudják, ki zsidó.

Valószínűleg ez mégsem nyugtatja meg azt a magyartanárnőt, aki azon a bizonyos újlipótvárosi vitán zaklatott állapotban kért szót. „Én álltam sárga csillaggal a Duna partján, és csak a véletlennek köszönhetem, hogy ma itt vagyok. Én nem érzem magam etnikumnak, és senki ne is döntse el rólam, hogy az vagyok-e, mert ez egy antiszemita ország– mondta. Egy másik hölgy – szintén magyartanár – kicsit később szinte szóról szóra megismételte a szavait – magára vonatkoztatva. Egy harmadik felszólaló pedig azt mondta: „Sokan gondoljuk úgy, hogy ez a kezdeményezés nem értünk, hanem ellenünk van.

A felhevült indulatokat – melyeknek azért ellenpólusa is akadt – Gerő András próbálta csitítani: „A magyar zsidóság legnagyobb problémája mindig is az volt, hogy a magyar antiszemita nemzettudathoz próbált idomulni. Szerintem öt évtizeddel a Holokauszt után, egy szabad országban bármilyen értelemben vett zsidók megtehetik, hogy nem ehhez akarnak idomulni. Tökéletesen mindegy, hogy az antiszemiták kit gondolnak magyarnak, és kit gondolnak zsidónak. A magyar zsidóknak csak ahhoz kellene viszonyulniuk, hogy miben áll az ő identitásuk.

Képviselet

És talán azon is, hogy ki képviselje őket bármilyen közéleti kérdésben. Sokan gondolják ugyanis, hogy egyelőre – és ez a kezdeményezéssel sem változna – senki sem tekinthető legitimnek. Szántó T. Gábor, a Szombat című zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője például így fogalmazott a Népszabadságban: „Legitimitási probléma itt is felmerül, éppúgy, mint a Mazsihisz esetében, hiszen az esetleg létrejövő nemzetiségi képviselet sem az össz-zsidóság reprezentánsa (…), a kormányzat mégis így kezeli az utóbbit, mint ahogy a kisebbségi törvény hiányosságai folytán a nemzetiségi képviselet is az adott kisebbség kizárólagos reprezentánsának tűnhet fel.”

Vagyis most már két olyan képviselete is lenne a magyar zsidóságnak, melyet csupán egy néhány ezres kisebbsége támogat. De még ehhez is a Mazsihisz együttműködése kell: „Ha a hitközség nem emel kifogást, akkor megkapjuk a hitelesített aláírás-gyűjtési íveket, és 60 nap alatt minimum ezer aláírást kell összegyűjtenünk – meséli Deák Gábor, akinek aggodalma beigazolódott: a Mazsihisz vétót emelt az ügyben, és beadványa az Alkotmánybírósághoz került. Ha a kifogást az AB jogosnak tartja, megakad a folyamat, és az ügyből nem lesz semi. Ha azonban nem talál kivetnivalót a kezdeményezésben, az aláírásgyűjtés mégis megkezdődhet.

„Nem fogunk kiállni az utcára, hogy aki arra jár, aláírhassa – sokkal szűkebb körben fogjuk terjeszteni, főleg zsidó közösségi helyeken. Ha megvannak a hitelesített aláírások, a parlamentnek el kell fogadnia, vagyis törvénybe vesz minket mint 14. nemzeti kisebbséget, és az őszi választásokon már lesz arra lehetőség, hogy zsidó kisebbségi önkormányzati képviselőt válasszunk. És mielőtt bárkinek eszébe jutna: „Szeretném megnyugtatni a kedélyeket: én nem fogok indulni a választáson. Választani szeretnék, de mint jelölt nem fogok szerepelni. Ezt azért is mondom, hogy majd alkalomadtán vissza lehessen keresni – szögezi le.

Feldmájer Péternek ez nem elég. Szerinte tisztességesebb lett volna egy szervezetet létrehozni. „Kezdjenek el szervezkedni, mutassák meg, kiből áll a bázisuk! Legyen száz, ezer vagy tízezer tagjuk, és akkor elmondhatják, hogy ezek az emberek mögöttük állnak. Az urak azonban nem ezt szeretnék, talán azért, mert pontosan tudják, hogy senkire nem számíthatnak saját magukon kívül. Viszont számíthatnak arra, hogy a parlamenti képviselők megijednek, és azt mondják: ’Jaj, ezek a zsidók, ne bántsuk őket, hadd legyenek nemzetiség!’. Akkor majd a törvény ereje által pénzt és hatalmat tudnak szerezni, be tudnak ülni az önkormányzatokba, végül el tudnak jutni a parlamentbe, és így most már – ha pénzük van – jól el tudják rendezni a saját dolgaikat. És még valami: „Ez természetesen nem azt jelenti, hogy rossz emberek volnának – mondja.

Deák Gábor csak annyit válaszol: „Egyelőre az út elején állunk, csak az első lépést tettük meg. A kezdeményezés a sorsa attól függ, hogy mit akarnak vele kezdeni a benne résztvevő emberek. A nemzetiségi jogok pozitív diszkriminációt jelentenek, tehát plusz jogokat. Ha lesz helyi önkormányzati képviselő, a helyi antiszemitizmus ellen sokkal jobban lehet küzdeni, mint a Mazsihisz teszi ezt országos szinten. A zsidó oktatáshoz több támogatást lehet kapni, mert minden nemzetiségnek ehhez joga van. És még több zsidó kulturális eseményt lehet rendezni.

Aki mindebben részt akar venni, regisztráltatja magát az önkormányzatnál, és szavazhat. Aki nem, azt senki nem fogja kényszeríteni. Csak épp az ellen nem tehet semmit, hogy ezer ember akaratából ő is egy nemzetiség tagjává váljon. És hogy ennek milyen hatásai lesznek az egyénre nézve, azt egyelőre nem tudni.

Comments are closed.