A csehországi múzeumokban és galériákban több ezer olyan, a nácik által a II. világháború idején elkobzott műtárgy található, amelyeket egykori tulajdonosaik, illetve utódaik a hatályos törvények alapján visszaigényelhetnek – közölte a témával foglalkozó, a cseh kormány által négy éve létrehozott szervezet abból az alkalomból, hogy a dél-csehországi Cesky Krumlovban kedden kétnapos nemzetközi konferencia kezdődik a háborús években elkobzott műtárgyak sorsáról.
„Minden műtárgyat, amelyre rátalálunk, felteszünk az internetes weboldalunkra. Aki ott valamit felismer, s tudja kié volt, jelentkezhet” – mondta újságíróknak Helena Krejcová, a II. világháborús áldozatok műtárgyainak sorsát kutató szervezet vezetője. Hozzátette, hogy eddig több mint 300 értékes műtárgy tulajdonosát sikerült azonosítani.
Kifejtette, hogy a szervezet fokozatosan ellenőrzi a csehországi múzeumok és galériák birtokában lévő műtárgyak jegyzékét, s leltárba veszi azokat, amelyek bizonyíthatóan vagy nagy valószínűséggel a nácizmus áldozataitól származnak. „A prágai iparművészeti múzeumban például az idén mintegy 200 ilyen tárgyat találtunk” – jegyezte meg Krejcová.
Renata Kostálová, a Cesky Krumlov-i nemzetközi konferencia koordinátora szerint a II. világháborús években elsősorban zsidóktól elkobzott műtárgyak felkutatása alapvetően új lendületet kapott az 1989-es rendszerváltás után, amikor lehetővé vált az egyes keleti és nyugati országok nemzeti leltárainak az összevetése. „Mindezek ellenére a hatékony nemzetközi együttműködésnek ezen a téren még számos akadálya van. Az egyik napirendi téma ezért egy olyan nemzetközi szervezet megalakítása lesz, amely ernyőként átfogná, s részben koordinálná ezt a tevékenységet” – jegyezte meg Kostálová. Elmondta, hogy számos műtárgy az évek során külföldre került. Most minden ország keresi a maga eltűnt értékeit, s ezt a jobb nemzetközi együttműködés elősegíthetné.
MTI-információ