Forrás: NAPI

2005.11.22 – 8:9

Földindulás az izraeli belpolitikában

Hosszú töprengés után Ariel Saron izraeli miniszterelnök tegnap meghozta – amint mondta – élete legkeservesebb döntését elhagyta a Likud-pártot, amelyet harminc éve éppen ő maga hozott létre, Nemzeti Felelősség néven új pártot alapított és ennek élén vesz részt az előrehozott parlamenti választásokon. Saron írásban közölte kilépését a pártból, majd Móse Kacav államelnökhöz járult, hogy benyújtsa lemondását, kérve a parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását. Az államelnöknek 21 napja van arra, hogy olyan miniszterelnök-jelöltet találjon, aki megkaphatja a képviselők 51 százalékának támogatását. Erre aligha van esély, és Kacav elnök valószínűleg meg sem próbálkozik vele. Legkésőbb 90 nappal a miniszterelnök lemondásának végleges elfogadása után kell megrendezni a választásokat – vagyis februárban vagy március elején. Saron bejelentése robbanást idézett elő az izraeli politikai színteren. A Likudban rögtön elkezdődtek az előkészületek a belső előválasztásokra és Saron hagyományos vetélytársán, Benjamin Netanjahu volt pénzügyminiszteren kívül még hatan jelentették be, hogy jelöltetni kívánják magukat a pártelnöki és a miniszterelnök-jelölti posztra. Ugyanakkor Efi Ejtam ultra-ortodox nacionalista politikus felszólította a szélső jobboldali pártokat, alakítsanak közös listát a Likuddal és lépjenek fel egységesen a választásokon. Más pártokat megszólítva ugyanilyen ajánlattal állt elő egy arab nacionalista párt képviselője, aki az összes arab párt közös listája megalakítását javasolta. A Munkapárt új elnöke, Amir Perec kijelentette: a Likud szakadása révén a Munkapárt a választás után a parlament legnagyobb pártja lehet. (NSZ 2. old., Nszab. 8. old., MH 7. old.)

NAPI Online

NyomtatásVissza

(c) 2001 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.

Comments are closed.