Forrás: Híradó

Benjamin Netanjahu szerint Saron veszélybe sodorja a nemzetbiztonságot

Diktátornak nevezte Ariel Saront, a Likud leköszönt elnökét Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök.

A Saron helyére pályázó Netanjahu az izraeli katonai rádiónak úgy nyilatkozott, „a diktatúra felé vezet bennünket, veszélybe sodorja a nemzetbiztonságot”.

A politikus szerint „Saron családja viseli a felelősséget azért, hogy a pártban az elmúlt években elburjánzott a korrupció. Ezért most tisztogatást kell végeznünk” – fűzte hozzá. Netanjahu úgy véli, a Likud széthasítására vonatkozó döntés nem most vasárnap este született meg, mint azt Saron állítja, hanem erre hónapok óta készült a veterán politikus.

A volt kormányfő az interjúban úgy fogalmazott, hogy Saron már két évvel ezelőtt megfosztotta a Likudot eredeti énjétől, és egyfajta munkapárttá alakította át. „Most pedig otthagyta a Likudot, hogy csatlakozzék az igazi munkapárthoz” – összegezte véleményét Netanjahu, aki szerint a Likud új vezetőségének az lesz a feladata, hogy visszaszerezze a párt „eredeti identitását”.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.