Forrás: Stop!

,,Az SZDSZ az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riad vissza”” Időpont: 2005-11-22 15:29:00

A történelmi egyházak kedden közös nyilatkozatban közölték, hogy nem értették félre az SZDSZ nevében kifejtett nézeteket az állam és az egyház kapcsolatáról, s ha az egyházakhoz intézett levelét Kuncze Gábor pártelnök bocsánatkérésnek szánta, azt a maguk részéről elfogadják.

A katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői Kuncze Gábor múlt vasárnap az MTI-hez is eljuttatott levelére reagáltak. A nyílt levél, amelyet 25 magyarországi egyház vezetőinek írt az SZDSZ – az egyház-finanszírozásra vonatkozik. A liberálisok egyház-finanszírozási javaslatának a lényege, hogy az egyházak hitéleti tevékenységét ne valamennyi adófizető, hanem a hívek e célra elkülönített adójából finanszírozzák. Az SZDSZ összevonná az szja egyházaknak és civil szervezeteknek adható egy-egy százalékát.

A történelmi egyházak által kiadott közlemény szerint ,, a pártjuk nevében kifejtett nézeteket tisztán megértettük és nem félreértettük. Itt nem elsősorban azokra a levelekre gondolunk, amelyek megjelentek honlapjukon, és amelyek hangvételükkel mélyen megsértették a hívőket, hanem az egyik vezető parlamenti képviselőjük által nyilvánosan tett kijelentésekre.””

„Az egyház és állam kapcsolata nagyon sok kérdést felvet, és ezekre a kérdésekre sokféle válasz adható, de az igazi választ elsősorban a törvények betűjének és szellemének korrekt megtartása jelenti, nem pedig a napi, választási szempontok szerint megfogalmazott, tartalmilag ellentmondásos, komolytalan javaslatok hangoztatása.

Szeretnénk kimaradni mindenfajta politikai kampányból, és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy az SZDSZ egyes képviselői a választás közeledtével a vallásos emberekkel nem szimpatizáló szavazók voksainak megszerzésére törekednek, és ezért az egyházellenes hangulatkeltés eszközeitől sem riadnak vissza”- áll a most kiadott nyilatkozatban.

MTI

Comments are closed.