Forrás: Hírtv

A parlament feloszlatását és előrehozott választások kiírását kérte Ariel Saron az izraeli államfőtől, miután lemondott miniszterelnöki posztjáról. Kiszivárgó hírek szerint a választásokat valószínűleg március 8-án tartják meg, bár más időpontok is felmerültek.

Elkerülhetetlenek az előrehozott parlamenti választások – jelentette ki az izraeli államfő, amikor fogadta Ariel Saron miniszterelnököt, aki benyújtotta lemondását. Az izraeli törvények szerint 90 napon belül előrehozott választásokat kell tartani, ha a kneszet nem választ új kormányfőt Saron helyére, ami nem valószínű. Móse Kacav közölte, hogy a jogszabályok 21 napot biztosítanak számára a választások kitűzésére, de hozzátette, hogy gyosan fog dönteni.

Sajtóértesülések szerint a választásokat március 8-án tartják meg, bár lehetséges időpontként március 28. is felmerült. Szintén a sajtó számolt be arról, hogy Saron kilép a konzervatív Likudból, és új, jobbközép pártot alapít, hogy azzal induljon a választásokon.

Izraeli jelentések szerint a Likud több mint tíz parlamenti képviselője ül át Saron új pártjába, amely a Nemzeti Felelősség Pártja nevet kapja.

Comments are closed.