Megtartotta első ülését az a pártkezdeményezés, amelyet megalakítását a Likudból való kilépést követően Ariel Saron jelentett be. Az új izraeli párt, a Nemzeti Felelősség alapítói a kormányfő elnökletével ültek össze Jeruzsálemben.
A jelenlévők között több miniszter és parlamenti képviselő volt. Saron állítólag kijelentette: megválasztása esetén nem folytatja az egyoldalú kivonulást a megszállt palesztin területekről.
A kormányfő a Likud pártvezetéséhez előzőleg levelet írt, amelyben közölte: új pártot alapít, és e párt színeiben indul az előrehozott választásokon. Egyúttal kérte Móse Kacav államfőt a parlament feloszlatására, és a választások kiírására.

