A Buena Vista International (BVI), a Walt Disney Co. nemzetközi forgalmazói részlege elérte az egymilliárd dolláros árbevételt 2005-ös nemzetközi forgalmában. A BVI ezzel már a tizenegyedik egymást követő évben lépte át a nevezetes határt, tovább erősítve ezzel filmpiaci rekordját.
A BVI a harmadik nagy amerikai stúdió, mely 2005-ben egymilliárd dollár feletti összbevételt könyvelhet majd el. Elemzők szerint ez igen jó jel, azt várják ugyanis, hogy a nemzetközi filmpiac még kiheverheti az év elején tapasztalt visszaesést. Az amerikai filmstúdiók számára egyre fontosabb a nemzetközi forgalom, jól mutatja ezt az is, hogy a BVI esetében idén az eddigi összbevétel 35,3 %-a az Egyesült Államokon kívül realizálódott. Olyannyira igaz ez, hogy egyes piacokon idén érték el eddigi legnagyobb sikerüket. Lengyelországban például a Csodacsibe című rajzfilm a bemutató hetében egymillió dolláros bevételt hozott, s ezzel a legsikeresebb animációs filmbemutatóvá lépett elő a lengyel filmforgalmazás történetében. Magyarországon a Csodacsibe november 24-én kerül bemutatásra. A BVI eredménye különösen értékesnek tűnik annak fényében, hogy ezúttal kiemelkedő nyári kasszasiker nélkül is sikerült milliárdos bevételt produkálni. A stúdió legtöbb bemutatója igen komoly eredményt ért el idén. Mark Zoradi, a BVI elnöke elmondta, hogy a 2005-ben ezidáig bemutatott filmek közül a négy legsikeresebb A nemzet aranya, a Gorilla bácsi, A hihetetlen család és a Kicsi kocsi – Tele a tank voltak. A nemzet aranya (108,2 millió $, világszerte 172,3 millió $) és A hihetetlen család (104,4 millió $, világszerte 370 millió $) bevétele lépte át a százmillió dolláros álomhatárt. Zoradi biztos benne, hogy 2005 év vége sokkal erősebb lesz, mint a tavalyi, s a Disney további három, százmillió dollár feletti bevételt hozó filmről számolhat be még a télen. A Légcsavart már itthon is nagy sikerrel mutatták be a hazai mozik. A Csodacsibe és a Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény pedig egyaránt szép summát hozhatnak a forgalmazónak a pénztáraknál. Magyarországon mindhárom filmet a Disney hazai forgalmazója, a Fórum Hungary mutatja be. A Fórum Csoport annak a Cinema City International-nek a nemzetközi forgalmazói leányvállalata, mely Közép-Európa és Izrael vezető moziüzemeltető cége, s mely 56 városban mintegy 428 filmvásznat üzemeltet a térségben. A Fórum Hungary ez év április 1-jén lépett be a magyar piacra.