Forrás: MNO

Ariel Saron izraeli miniszterelnök úgy döntött, hogy kilép pártjából, a jobboldali Likud pártból.

Saron, aki egyben a párt megalapítója és vezetője is volt, úgy határozott, hogy kilép a pártból, és külön indul az előreláthatóan jövő márciusban tartandó előre hozott parlamenti választásokon. Az izraeli katonai rádió szerint Saron arra készül, hogy új pártot alapít és e párt képviseletében indul majd a tervezett választásokon

Saron várhatóan még ma benyújtja Móse Kacav államfőnek a lemondását, és felkéri az államfőt a parlament feloszlatására. Ebben az esetben az előre hozott választásokat 90 napon belül kellene megtartani, feltéve, ha a parlament nem választ Saron helyére új kormányfőt, aminek kevés az esélye.

(Forrás: Info Rádió, uno.hu)

Comments are closed.