Forrás: Híradó

A négynapos rendezvény a zsidóság sokszínűségének bemutatását és a közös gondolkodás lehetőségének megteremtését célozza meg

A zsidóság sokszínűségének bemutatását és a közös gondolkodás lehetőségének megteremtését célozza meg a Párbeszéd a zsidóságról című négynapos konferencia, amely csütörtökön este kezdődött meg Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában.

„Régi bölcsesség és tapasztalás: azok a népek boldogulnak és gyarapodnak, ahol a nemzet minden állampolgára egyenlő és szabad” – írta a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) rendezvényét köszöntő levelében Göncz Árpád volt köztársasági elnök, a tanácskozás fővédnöke.

Mint hozzátette, a programból színes szellemi arculat rajzolódik ki; magában foglalja a hűséget a tradíciókhoz, az erkölcsiség mindenek felettiségét, az időn és téren átívelő műveltség igényét, az alkotás sokoldalúságát és nem utolsósorban a szolidaritást. „A megismerés a kérdésekkel kezdődik” – mutatott rá üzenetében Göncz Árpád.

Gideon Ezra, Izrael Állam belbiztonsági minisztere elmondta, hogy a magyar belügyminiszter meghívására érkezett Magyarországra, és a „magyar háborús bűnösről” is beszélt Lamperth Mónikával. Az izraeli helyzetet áttekintve reményét fejezte ki, hogy a háború hamarosan véget ér, és közölte: az az elvárásuk, hogy a palesztin hatóság is vegye fel a harcot a terror ellen.

Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke házigazdaként arról szólt, hogy múlt nélkül nincs jövő, emlékezni és emlékeztetni kell.

Heller Ágnes filozófus kiemelte, hogy a holokauszt után hatvan évig, de legalábbis a rendszerváltásig az úgynevezett zsidókérdés „illegalitásba szorult”. A tanácskozás az önvizsgálat és önértékelés, történelemvizsgálat és történelemértékelés, a kérdésfeltevések konferenciája – mondta.

Horváth József a szervezők képviseletében azt mondta: a zsidóság sokszínűsége érték, elismerik és tiszteletben tartják a kérdések és a válaszok sokféleségét.

A konferencián szó lesz a holokausztról, az oktatásról, az önszerveződő kezdeményezésekről, szociológiáról, kultúráról, történelemről, ifjúságstratégiáról, irodalomról, zenéről, sportoló zsidókról és zsidó sportolókról, továbbá Izraelről is – tette hozzá.

A megnyitón jelen volt Gulyás Kálmán egyházügyi államtitkár, David Admon, Izrael Állam magyarországi nagykövete, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése.

A konferenciát szervező ZSKF a Mazsihisz korábbi elnöke, Heisler András kezdeményezésére jött létre és tizennyolc szervezetet tömörít.

MTI/hirado.hu

Comments are closed.