Forrás: Híradó

A két közösség hozzájárulhat egy igazságosabb világ megteremtéséhez

A pápa szerint a keresztényeknek és a zsidóknak folytatniuk kell a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet útját, mert ezzel jelentősen hozzájárulhatnak egy igazságosabb világ megteremtéséhez.

XVI. Benedek az amerikai Simon Wiesenthal Központ képviselőit fogadva úgy vélekedett, hogy „a nehéz és fájdalmas múlt után új, pozitívabb irányt vettek a két közösség kapcsolatai”.

A katolikus egyházfő szerint „a keresztények és a zsidók sokat tehetnek azért, hogy a jövendő nemzedékek harmóniában és minden egyes emberi lény méltóságának tiszteletben tartásával éljenek együtt”.

A pápa azt a reményét fejezte ki, hogy ebben az évszázadban a világ kilép végre az erőszak és a konfliktusok spiráljából, sikerül „elvetni a megbékélésen, az igazságosságon és a békén alapuló jövő magvait”.

A világszerte 400 ezer zsidó családot tömörítő Simon Wiesenthal Központ 1977 óta a nácizmussal kapcsolatos felvilágosítást és a toleranciára nevelést tekinti fő feladatának. Rasszizmus- és antiszemitizmus-ellenes projekteket támogat, központja Los Angelesben van. XVI. Benedek pápa csütörtökön Mose Kacav izraeli elnököt fogadja.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.