Forrás: hirszerzo.hu

2005. november 10. 14:06

A Külügyminisztérium körültekintő magatartást tanácsol az országba utazóknak és az ott tartózkodóknak.

A külügyi tárca felhívja a magyar állampolgárok figyelmét, hogy jordániai tartózkodásuk alatt a szállodákban és a turisztikai helyeken körültekintő magatartást tanúsítsanak – mondta Szabó Ferenc, a tárca helyettes szóvivője. Az ammáni merényletek legalább 57 halálos áldozatot és 110 sebesültet követeltek, a halálos áldozatok többsége jordániai.

A három érintett szálloda a jordániai főváros Dzsebel nevű kereskedelmi negyedében található, vendégeik főleg amerikai, európai üzletemberek és diplomaták, izraeli és nyugati turisták. A jelentések szerint Jordániában jelenleg mintegy 180 magyar turista tartózkodik, de a szállásuk Akabában van.

Az öngyilkos merényleteket az iraki al-Kaida vállalta magára. Az Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista vezette szervezet csütörtökön az al-saf.net honlapon tette közzé nyilatkozatát, amely szerint az ő emberei követték el a véres robbantásokat.

Az al-Dzsazíra és az al-Arábíja műholdas televíziós csatornák által is jelentett közlemény hitelességét eddig még nem tudták megállapítani. Mindazonáltal Marvan Moaher jordániai miniszterelnök-helyettes kijelentette: Zarkávi a terrorakciók első számú gyanúsítottja. (MTI)

Comments are closed.