A törvényhozó testület ezért úgy döntött , hogy vizsgálóbizottságot hoz létre saját tagjaiból. „Szerintünk megölték az izraeliek” – mondta újságíróknak Haszan Kreise, a palesztin parlament elnökének helyettese.
Az izraeli külügyminisztérium visszautasította a vádat. Izraelnek nincs takargatnivalója, s követeli, hogy tegyenek átláthatóvá minden idevágó orvosi adatot – mondta Mark Regev, a minisztérium szóvivője. A Közel-Keleten kétféle híresztelés tartja magát . Az egyik szerint AIDS-betegségben halt meg, a másik szerint megmérgezték. Ez utóbbi változat főleg a palesztinok körében él; számos palesztin állítja, hogy izraeli ügynököknek sikerült valahogy megmérgezniük a palesztin elnököt.
Az a francia kórház, amely utolsó napjaiban ápolta a nagybeteg palesztin vezetőt, nem adott tiszta képet Arafat halálának okáról. A Párizs melletti Clamart település Percy nevű katonai kórházának igazgatója nem engedte nyilvánosság elé tárni az Arafat utolsó napjaiban készült kórlapot és leleteket, sem a halotti bizonyítványt, arra hivatkozva, hogy az ország törvényei szerint csakis az elhunyt családjának adhatók ki az elhalálozott személy orvosi papírjai.
Hírek szerint megkapta viszont Arafat leleteit, kórlapját és halotti bizonyítványát a palesztin vezető felesége, Szuha Arafat, sőt Nászír al-Kidva, palesztin ENSZ-képviselő is. Az utóbbi sem a Palesztin Hatóság képviselőjeként vehette át e papírok másolati példányait, hanem rokoni minőségében, mivel ő Arafat unokaöccse.
Szuha Arafat nem engedte meg, hogy felboncolják elhunyt férjét. A palesztin kormány egy vizsgálóbizottsága, amelyet hónapokkal ezelőtt hoztak létre Arafat halálokának vizsgálatára, még nem terjesztette elő jelentését.

