Forrás: Népszava

A dinamikus, több nyelvet beszélő, többdiplomás Holló József vezérőrnagy, ahogy ő mondja, egy „díszbeosztásból” akart kimenekülni 2001-ben, amikor megpályázta a Hadtörténeti Intézet és Múzeum megüresedett főigazgatói állását. Sikerrel járt és így jövőre, mandátumának leteltével, újból megkiséreli. Egyebek között azért, mert a legutóbbi világégés magyar katonai veszteségének részleteivel még mindig nem tud elszámolni a történetkutatás.

– Megbocsájt, de önről nekem az előző kormány tábornok-botránya jut az eszembe. Három magasan kvalifikált tábornok neve is felkerült akkor a politikai tisztogatás listájára. Társai nyugdíjba mentek, ön viszont nem hagyta magát.

– Nem láttuk okát, miért kerültünk lapátra, mert azt aligha fogadhattuk el indoknak, hogy katonai tanulmányaink egy részét a Szovjetúnióban végeztük, hiszen különböző nyugati országokban is szereztünk diplomát, tanultunk nyelveket. Méltánytalannak tartottam, hogy miután 1999-ben mi vittünk be a NATO-ba egy jó minősítésű hadsereget és a koszovói háborúban való részvételünk kitűnő minősítését nekünk is köszönhették az ország akkori vezetői, a saját politikusaink törtek pálcát felettünk. Ma sem szívesen beszélek arról az időszakról, jó lenne elfelejteni.

– Pedig zengett tőle a sajtó, hiszen Ön még bírósághoz is akart fordulni.

– Tábornoktársaim tudomásul vették a dolgot, én nem. Talán a szívósságomnak és Király Bélának köszönhetem, hogy mégsem távolítottak el a hadseregből. Piruszi győzelem volt ez, hiszen kreáltak számomra egy díszebosztást. kineveztek hatáskör nélküli haderőfejlesztési főcsoport-főnöknek.

– Gondolom, kapóra jött a Hadtörténetiben megüresedett főigazgatói szék.

– Jól jött. De enélkül is tovább léptem volna. Nem ízlett a kegyelemkenyér. Fejvadász cégekkel mérettem meg magam, hét helyre pályáztam, közülük háromtól figyelemreméltó ajánlatot kaptam.

– Mondana egy céget?

– Nem titok, például a Suzuki gyárba humán vezérigazgatónak hívtak.

– De közbeszólt a Hadtörténeti.

– Bevallom, egyáltalán nem bíztam abban, hogy sikerűl, az öt pályázó közül mégis engem választottak. Katonai pályám nagy sikerének tartom a beosztást is és azt is, amit csaknem öt év alatt sikerült elérnem.

– A honvédségnél folyó létszámleépítések, laktanyabezárások, egyszóval a napi élet-halál harc után a Hadtörténeti nyilván a béke szigete.

-A Magyar Honvédség átalakítása ezt a tudományos intézményt is érintette, hiszen egy avitt struktúrát kellett modernizálni csökkenő pénzügyi feltételekkel és megtépázott létszámmal. Nem volt gazdasági, jogi, kommunikációs szakembere, belső ellenőre az intézménynek és az infrastruktúráját is elhanyagolták. A hat igazgatóság képtelen volt ellátni közszolgálati feladatát. Ez az intézmény a raktározástól a tudományszervezésig korszerűtlen volt. Mára a kapukat is kinyitottuk az iskolák, az egyetemek, a diplomaták, a kutatók, mondhatom mindenki előtt és büszke vagyok arra, hogy minden kincsünket biztonságba helyeztük: köztük a fegyvereket, a technikai eszközöket, a kéziratos emlékanyagot, a festményeket, az egyenruhákat, a zászlókat az egy milliónál is több térképet és légi fényképet, a szakkönyveket, folyóiratokat illetve a két millió negatív és pozitív fotót.

– Úgy hírlik, az orosz csapatok kivonulásakor igencsak elrontott kapcsolatokat is sikerült újra építenie.

– Hihetetlen eredménynek tartom, hogy például a Moszkvai Központi Katonai Levéltár nálunk rendezett kiállítást. De ami néhány éve még elképzelhetetlen volt, előadást tarthattam a voronyezsi egyetemen háborús veszteségeinkről, tablókon mutathattam be, hogyan ápoljuk Magyarországon az orosz katonasírokat. De beszélhettünk végre arról is, amiről elődeinknek minden erőfeszítésük ellenére sem sikerült, hogy mi magyarok úgy gondoljuk, a XX. század két világháborúja és 187 helyi háborúja után nem jöhet más, csak a megbékélés. És bármennyire hihetetlen, amikor Voronyezstől 15 kilométerre, Rutkínóban felavattuk a II. világháborúban elesett Magyar Katonák Központi Temetőjét – ahol a tömegsír felett, egy óriás sziklán elhelyezett márványlapon – 19 ezer magyar katona neve olvasható, a helybéli zenekar négyszer játszotta el a magyar himnuszt. Rutkínó szegényes falucska, a temetőnk a településhez képest pompás. Néhány méterre a zsidóparcella mögött a Don folyó hömpölyög némán.

– Nyilván nem ez az egyetlen magyar katonai temető Oroszországban?

– Borgyirevkában 8 ezer 370 egykori katonánknak kopjafával állítottunk emléket. Oroszország területén mára már összesen 354 emlékhelyet, emlékművet sikerült felállítanunk.

– Két éve egy különösen borzalmas történetre, a dorosici pajtatűzre derűlt fény. Pontosabban arra, hogy 1943-ban ebben az ukrán táborban beteg magyar munkaszolgálatosokra gyújtották rá a keretlegények a pajtát.

– A pajta helyét bekeríttettük és ma már ez a tömegsír sem jeltelen. Én magam mentem el a helyszínre az egyik túlélő férfi egyetemi docens lányával. Talán mondanom sem kell: hadtörténeti diplomáciánkat jónéhány országra kiterjesztettük és Isztambultól Szicíliáig szervezzük a kiállításainkat, állítunk emlékhelyeket, hozzuk és visszük a dokumentumokat. A közelmúltban Örményországban és Ausztriában avattunk emlékművet a világháború ottani és magyar halottainak. Kárpátalján több magyar katonai temetőt felújítottunk és újra megnyitottuk. Hazánk területén jelenleg 14 ezer más nemzetiségű katonasír van, az eltemetett szovjet katonák száma megközelíti az 50 ezret. A megbékélés hidját kitartó munkával lehet csak felépíteni.

– Mekkora érték halomozódott fel a Hadtörténetiben?

– Most megfogott. Annyi bizonyos, hogy felbecsülhetetlen az értéke. Itt van Európa leghíresebb térképtára.Itt őrizzük a Rákóczi szabadságharc szabályzatait magyar, német és orosz nyelven. Nálunk van 630 ezer II. világháborúban elesett vagy eltünt magyar katona úgynevezett veszteségi kartonja, amely a szolgálat lefolyását tartalmazza. 57 ezer fegyvert és 2800 technikai eszközt őrzönk és gondozunk. A levéltárban 7 ezer iratfolyóméternyi rendezett anyagot tárolunk. Hadtörténeti könyvtárunk az ország legjelentősebb szakkönyvtára, amelynek a raktári állománya megközelíti a 200 ezret. De nem sorolom tovább.

– Ha felajánlanák, visszamenne a Vezérkarhoz?

– Ötvenöt évemmel jelenleg én vagyok a Magyar Honvédség rangidős tábornoka. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy itt elkezdtem egy sor dolgot, amit bevallom, szeretnék befejezni. Meg aztán évekkel ezelőtt elköteleztem magam a kutatásnak, amit nem szeretnék abbahagyni. Szeretem ezt a munkát. És meg vagyok győződve arról, hogy innen is tudom növelni a hadsereg presztizsét.

Szabó Iréne