Forrás: Magyar Hírlap

Üdvözlendő, hogy végre újrakezdődött az Európai Unió tagországai között a 2007-2013-as hosszú távú költségvetéssel kapcsolatos vita

Kritikus tanácskozásra ültek össze tegnap az Európai Unió külügyminiszterei. A tét: sikerül-e megállapodniuk az unió 2007-2013-as költségvetésének alapelveiben, vagy a féléves brit elnökség teljes kudarccal zárul, az EU-ra pedig a bizonytalanság korszaka vár.

Üdvözlendő, hogy végre újrakezdődött az Európai Unió tagországai között a 2007-2013-as hosszú távú költségvetéssel kapcsolatos vita, ugyanakkor csalódást keltő, hogy még mindig csupán az egyes országok pozícióinak ismertetésénél tartanak – mondta a tanácskozásról beszámolva Baráth Etele, az uniós ügyekkel foglalkozó magyar miniszter. Magyarország elfogadhatónak tartja, hogy 2009 táján induljon meg a vita a mezőgazdasági támogatások rendszerének átalakításáról, és az 2013 után legyen bevezethető. 2009-nél korábbi dátumot tegnap senki nem javasolt – emelte ki Baráth Etele.

A költségvetési tárgyalások júniusban omlottak össze, amikor Tony Blair kormánya – még a féléves soros brit elnökség átvétele előtt – közölte, hogy teljesen át kell alakítani az unió közös mezőgazdasági politikáját (KAP), mert az elavult támogatási rendszerei miatt nem alkalmas a versenyképesség fokozására. Tony Blair jelezte, hogy London csak akkor hajlandó lemondani az úgynevezett visszatérítésről, ha megtörténik a KAP felülvizsgálata.

Iráni ajánlat

Az EU-külügyminiszterek megvizsgálják azt a levelet is, amelyben Irán vasárnap sürgette a nukleáris tárgyalások felújítását az uniós „trojkával”, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia képviselőjével. A levél akár békülékeny gesztusként is értékelhető, miután Teherán előbb augusztusban megszakította a tárgyalásokat, majd Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök kijelentette, hogy „Izraelt le kell törölni a térképről”. Az EU valószínűleg él az ajánlattal, de a levélből az is kitűnik, hogy Teherán is élni kíván törvényes jogaival, és változatlanul ragaszkodik az urándúsításhoz. (bbc)

Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1984-ben harcolta ki, hogy a viszonylag szerény mezőgazdasággal rendelkező Nagy-Britannia kárpótlást kapjon azért, mert befizetései ellenében kevés mezőgazdasági támogatást kap, szemben például Franciaországgal. Ez a visszatérítés ma eléri az évi 3,5 milliárd fontot (5,2 milliárd eurót). A BBC szerint a franciák jelenleg évi hatmilliárd font (8,8 milliárd euró) mezőgazdasági támogatásban részesülnek. Tony Blair – miután költségvetési ügyekben „robbantott” – teljesen a háttérbe húzódott, és nem állt elő újabb kezdeményezésekkel. Sok EU-tagország ezért tökéletes kudarcnak minősíti a brit EU-elnökséget – hacsak London nem rukkol ki sürgősen valamilyen megoldással. Ennek viszont magas lehet a belpolitikai ára Nagy-Britanniában.

Jack Straw brit külügyminiszternek tegnap az volt a feladata, hogy felmérje, egyáltalán mennyi lehetőség van a kompromisszumra, az adok-kapokra. A BBC szerint a britek mozgástere nagyon szűk, hiszen első lépésként a visszatérítésről való lemondást várják el Londontól.

A megoldás sürgető. Ma az EU pénzügyminiszterei ülnek össze, de konkrét megoldást csak akkor dolgozhatnak ki a költségvetés ügyeiben, ha a külügyminiszterektől erre politikai szempontból egyértelmű és konkrét útmutatást kapnak. Másfelől decemberben folytatódik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tárgyalásainak újabb fordulója, ahová az EU-nak már kész elképzelésekkel kellene mennie a mezőgazdasági ártámogatások csökkentése kérdésében.

Ha kudarcba fulladnak az EU-költségvetési megbeszélések, akkor nemcsak a WTO-tárgyalások húzódnak el, hanem az unió új tagállamai is nehéz helyzetbe kerülhetnek. Egyelőre nincs jele annak, hogy az EU-tagállamok támogatnák azt a magyar javaslatot, amely szerint a 2007-2013-ra szóló költségvetési megállapodás híján az uniónak átmeneti, rövidebb távra szóló költségvetést kellene elfogadnia.

MH

Comments are closed.