2005. november 8. 16:55
Lemondásra szólította fel a Fidesz dunakeszi csoportja Szabó Tamást, miután a Hírszerző beszámolt róla: az alpolgármester a Vér és Becsülettel ünnepelt október 23-án.
A Hírszerző tegnap számolt be arról, hogy Dunakeszi Fidesz-támogatással megválasztott alpolgármestere a Vér és Becsület nevű – azóta feloszlatott – egyesülettel együtt emlékezett meg október 23-án az „56-os forradalom évfordulóján.
„A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség dunakeszi csoportja a leghatározottabban elítél minden rasszista, antiszemita és a nemzet bármely részét kirekesztő megnyilvánulását” – áll a közleményben. A csoport egyetlen magatartást tart elfogadhatónak: „ha Szabó Tamás úr lemond alpolgármesteri megbízatásáról”. Egy nappal korábban Kecskeméthy Géza polgármester még „az MSZP és az SZDSZ üres vádaskodásának” nevezte a Szabóval szemben megfogalmazott kritikát.
„Természetesen nem mondok le” – nyilatkozta lapunknak Szabó Tamás. Dunakeszi alpolgármestere a Hírszerzőnek elmondta: nagyon meglepődött azon, hogy a Fidesz elfogadja, hogy az MSZP és az SZDSZ tematizálja a közéletet és ők jelöljék ki a határokat. „Nem tudom, hogyan fognak így kormányra kerülni” – fogalmazott Szabó.
A Magyar Nemzeti Fronthoz tartozó politikus lemondását – holnapra tervezett demonstrációjukon – a szocialisták és a liberálisok is követelik. (Hírszerző)

