Forrás: Népszava

November negyedike más értelemben gyásznap Izraelben mint Magyarországon: tíz évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolta meg Jigal Amir zsidó fanatikus Jichak Rabin miniszterelnököt. Rabin életével fizetett szándékáért, amellyel megegyezésre és megértésre törekedett Izrael palesztin szomszédaival. Az évforduló alkalmából megemlékezéseket tartottak a parlamentben, Rabin jeruzsálemi sírjánál, a merénylet tel-avivi tetthelyén. A hivatalos megemlékezést – nemzetközi részvétellel – a gyilkosság zsidó naptár szerinti évfordulóján tartják meg.

Jichak Rabint talán minden más izraeli politikusnál nagyobbra értékelik Izraelben. A napokban rendezett közvéleménykutatások szerint az izraeliek nagy többsége véli úgy, hogy ha Rabin életben marad, már valósággá vált volna az izraeli-palesztin béke. Az izraeli közvélemény mégsem ítéli meg Rabint és életművét egységesen. A megszállt területeken egy zsidó településen a tanítók azt próbálták a gyerekek fejébe sulykolni, hogy a terrorista merényletek Rabin politkájának következményei voltak; az ultraortodox iskolákban megtagadták a megemlékezést Rabinról, mert „nem volt nagy Tóra-tudós”; legmesszebbre a gyilkos családja merészkedett, amely kegyelmet kért Jigal Amirnak, hiszen ő „egy gonosztevőt ölt meg és ezért nem jár büntetés”… Móse Kacav államelnök közvetve reagált ezekre a hangokra, amikor hangsúlyozta, hogy Jigal Amir nem érdemel sem megbocsátást, sem kegyelmet és soha nem is fogja mérlegelni megkegyelmezését.

A mérsékeltebb jobboldali politikusok szerint az 1993. évi úgynevezett Oslói (palesztin-izraeli) megállapodás „hiba”, sőt, „csapás” volt. A jobboldalon csak Ehud Olmert pénzügyminiszter ütött meg józanabb hangot. Kijelentette, hogy nem sajnálja ugyan, hogy annak idején a megegyezés ellen szavazott, de mai távlatból ítélve elismeri, hogy e megegyezés tanította meg az izraelieket reálisabban látni a helyzetet és a gázai kivonulás – amelyet Olmert már támogatott – az Oslói megállapodás egyenes következménye volt. Yehuda Lahav, Tel-Aviv