Forrás: Népszava

Egy rossz vita Törökországról

Szent-Iványi Istvánt eddig higgadt és kulturált embernek gondoltam, aki mentes az SZDSZ néhány radikális politikusának kioktató és antitoleráns stílusától. Sajnálom, hogy e tekintetben tévedtem. Vitán kívül és belül című írása (Népszava, 2005… ) a tévedések és személyeskedések olyan gyűjteménye, amelyekkel legszívesebben nem is vitatkoznék. De mivel sok éve állandó szerzője vagyok a Népszavának, kötelességemnek érzem, hogy az olvasók tisztánlátása érdekében mégis válaszoljak soraira.

Árása elején képtelenségnek minősíti azt az állításomat, mely szerint Törökország EU-csatlakozása kapcsán az „ellenzők érvei nem számítanak szalonképesnek”. Néhány mondattal később viszont már „zsigeri idegengyűlölettel” vádolja azokat, akik nem hívei Törökország teljes jogú uniós tagságának. Ennél pontosabban nem is igazolhatná vissza az állításomat. Visszautasítom, hogy bárki „idegengyűlölőnek” nevezzen. Ez nem engem, hanem a rágalmazót minősíti. Az „idegengyűlölet” előrángatása a török tagság ellenzőire nemcsak ízléstelen, hanem ostobán kétélű fegyver is. Innen kezdve ugyanis bármely további bővítés ellenzőire ráhúzható a rasszizmus vádja. Aki nem helyesli, mondjuk Marokkó tagságát, az arabgyűlölő lenne? Izrael teljes jogú tagságának vitatása az antiszemitizmus biztos jele? S ha Szent-Iványi István adott esetben nemet mondana például Oroszország EU-tagságára, akkor ezt zsigeri oroszgyűlöletből tenné? Én nem vádolnám ilyesmivel, vele ellentétben azt feltételezném, hogy alapos mérlegelés után jutott ilyen következtetésre.

Azt is állítja, hogy a Törökországgal megkezdett tárgyalások „nyílt végűek”. Ezzel szemben tény, hogy a nyílt végű tárgyalásokat egyedül Ausztria szorgalmazta, s a törökök mindvégig elutasították. Ez a „nyílt végűség” azt jelentette volna, hogy a tárgyalások elején még nem határozzák meg a célt, mely egyformán lehet a teljes jogú tagság és a különleges partneri státusz. A brit elnökség sajnos leverte ezt az értelmes osztrák javaslatot.

A török tagsággal kapcsolatos szociális, kulturális és stratégiai ellenérveimmel Szent-Iványi érdemben nem foglalkozott. Azt sem tudtuk meg tőle, hogy szerinte a magyar társadalomnak miért lenne érdeke Törökország csatlakozása az EU-hoz. Egy magyar EP-képviselőtől esetleg elvárható lenne, hogy ezt a szempontot is mérlegelje. Legfőbb érve szerint „alapvető érdekünk, hogy Törökországot az Unió mellett kötelezzük el, és ne idegenítsük el, főleg ne fordítsuk szembe Európával”. Ez Ukrajnáról, Iránról, a Palesztin Hatóságról, Kínáról és végeredményben a világ összes országáról elmondható. Senkit sem szeretnénk „szembefordítani Európával”, de ez aligha jelentheti azt, hogy előbb-utóbb mindenkit beveszünk az EU-ba.

Szent-Iványi István felhatalmazva érzi magát arra is, hogy kioktasson demokráciából. Hiányos demokrácia-felfogásom bizonyítékának tekinti, hogy azért róttam meg az „adófizetők pénzéből működő bank” vezetőit, mert Brüsszelben igyekeznek rontani a magyar költségvetésről kialakult képet. Szerintem egy dolog a szólásszabadság, amely minden magyar állampolgárnak kijár, s más dolog a nemzeti jegybankok vezetőinek felelőssége, amiről mindenkinek – még egy szocialistának is – lehet véleménye. Kétlem, hogy Járai Zsigmond és valamely helyettesének bírálata önmagában a demokratikus meggyőződés hiányát jelzi.

Tudom, hogy ez egy rossz vita. Fél évvel a választások előtt a két koalíciós párt képviselőinek nem arról kellene vitatkozni egymással, hogy melyikük demokrata és melyikük „idegengyűlölő”. Sajnos, Szent-Iványi és néhány társa úgy hiszi, hogy ők eleve és minden bizonyíték nélkül „demokratábbak” másoknál, s aki bármilyen kérdésben nem ért velük egyet, annak minimum „sajátos a demokrácia-felfogása”. Én hiszek a koalíció győzelmében, és ezért nem kommentálom ezt a stílust. Készséggel kijelentem: gondoljon Szent-Iványi István bármit Törökország EU-tagságáról vagy Szapáry úr brüsszeli bejelentéséről, demokratikus meggyőződését nem vonom kétségbe.

Tőle is csak ennyit kérek.

A szerző az Európai Parlament szocialista képviselője

Hegyi Gyula