Forrás: Magyar Hírlap

Míg a hidegháború esztendeiben jobbára maguk a külügyérek voltak a konfliktusok gerjesztői, ők 1990 óta szinte megszállottan a béketeremtésen fáradoznak

Bűbájos angol filmet vetítenek ezekben a napokban a művészmozi-hálózat termeiben. A Hölgyek levendulában a második világháborút megelőző utolsó békeévek idején játszódik, ennek megfelelő romantikával, olyan finom humorral, amilyen különösen a britekre jellemző. A Cornwall szikláinál forgatott film tájainak vad szépsége ámulatba ejt, és a szereplők egyénisége is azt a világot idézi föl, amelyről ma már úgyszólván csak irodalmi emlékeink adhatnak ízelítőt. Vagy mégsem? A nézőtér közönsége az igazán meglepő. Döntő többségükben fiatalok, értelmiségiek, akik a vadság, az akciófilmek durvaságai elől ide menekülnek, elandalítani magukat a programozott kegyetlenség világában. Reagálásukon észlelhető, hogy torkig vannak a bulvár szenzációk harsogásával, a bűnipar bármennyire erőszakos is, nem tudta zsákmányul ejteni őket. Valószínűleg nem sznobizmus és nem is bezárkózó hajlam csábította őket ebbe az andalító világba, hanem a meggyőződés, hogy ez volna az igazi emberi közeg.

Hazatérve a moziból ér aztán az igazi meglepetés. Az internet világgá röpíti a Human Security Center friss jelentését, amely arról ad számot, hogyan alakult világunk sorsa a hidegháború óta. Andrew Mack, az ENSZ volt stratégiai tervező igazgatója három esztendőn keresztül kutatta a statisztikákat és dokumentumokat, hogy végre derűlátó képet tárjon elénk. Kételkedő hajlamunk azt sugallná, hogy Mack téved: olyan torzító tükörbe nézett, amely kozmetikázza jelenünket.

Amiről ugyanis számot ad, alig hihető. Ő az iraki öldöklés, a közel-keleti terror és az orosz ázsiai háború idején is idilli jelenetekre bukkan. A földkerekség egészén a fegyveres konfliktusok száma negyven százalékkal csökkent. Sőt a tömeges halállal járó összecsapásoké még inkább: 1992-höz képest ma nyolcvan százalékkal kevesebb az ilyen jellegű krízis. Húsz év alatt, 1981 és 2001 között hetven százalékkal lett kevesebb a válsággóc is, márpedig az összecsapások rendszerint ezekből indulnak ki. Ami pedig az országok közötti összecsapásokat illeti: ez ma csupán öt százaléka a fegyveres konfliktusoknak. Az 1950-es években átlagosan 38 ezren estek egy-egy konfliktus áldozatául minden esztendőben, 2002-ben viszont hatszázan – a különbség a kettő között 98 százalék. Igaz, hogy azért mégse legyen minden olyan meseszerűen szép, a jelentés arra hívja föl figyelmünket, hogy amíg a korábbi konfliktusok áldozatai zömükben elkötelezett, az ügyükért síkraszállni kész harcosok voltak, ma kilencven százalékban civil polgárok.

Mack lényeges különbséget észlel a diplomácia jellegében is. Míg a hidegháború esztendeiben jobbára maguk a külügyérek voltak a konfliktusok gerjesztői, ők 1990 óta szinte megszállottan a béketeremtésen fáradoznak. Se szeri, se száma ebbéli buzgóságuknak, még ha a közelmúlt – például Szarajevó – olykor a kudarcukról tanúskodik is. Igen, mondja ki vigasztaló szentenciáját a Human Security Center, mai világunk minden korábbinál biztonságosabb, mert Európában nem lelhető egyetlen állam sem, amely megsemmisíteni igyekeznék bárkit is saját lakói közül, egyik sem készül megtámadni szomszédját, mert ha netán mégis erre lenne hajlama, a világközösség kitaszító szándékával találná szemben magát.

A számvetés optimistán a béketeremtés megszállottságáról regél, amelynek hatására állítólag megváltozott a katonák törekvése is; most már nem csupán a föltételezett ellenség megsemmisítése él képzeletükben, hanem a gyámolítás is, az emberiség túlélésének garantálása. Új helyzet. A Le Monde vezércikkíróját például annyira elandalította ez a Braw new world, hogy kommentárjának minden kétely nélkül ezt a címet adta: Biztonságosabb világ.

De mert a Le Monde mégsem egészen a kincstári optimizmus lapja, idézi Gareth Evanst, az International Crisis Group elnökét, a konfliktusok hivatásos megfigyelőjét is, aki látóhatárát Európán túlra is kiterjesztve mégis lát veszélyeket. Iránra, Észak-Koreára és másokra gondolva azért csak észlelni kell, hogy teljesen megállítani a tömegpusztító, jelesen a nukleáris fegyverek terjedését, ma sem könnyű feladat. Különösen igaz ez az iráni elnöknek az Izraelt a Föld színéről eltüntetéssel fenyegető kijelentése óta, arról már nem is beszélve, hogy 2001 őszétől nem csupán fanatikus politikusok képzeletében él a terror veszélye.

De ez persze még inkább töprengésre késztetheti a mozikban andalító békét kereső fiatal nemzedéket. Hiába szép ugyanis a hidegháborút túlélő Európa, a világ egésze azért nem ennyire idillikus. Még ha a számok olykor mást mutatnak is.

Várkonyi Tibor

publicista