Forrás: Magyar Hírlap

Könyv

Grecsó Krisztián, az Isten hozott szerzője. Regénye a közhelyeket bravúrosan kerülve mutatja be a felnőtté válás kompromisszumait fotó: Hegedűs MártaAz, hogy létezik Macondónak, a Gabriel García Márquez teremtette mágikus falunak magyar hasonmása, nem meglepő. Az viszont, hogy szívesebben hasonlítjuk Grecsó Krisztián új regényét, az Isten hozottat Márquez mágikus realizmusához, semmint a móriczi hagyományokhoz, arról árulkodik, hogy szellemileg és fizikailag is beláthatatlan távolságokat kell az írónak és az olvasónak megtennie ahhoz, hogy valami kevéssé közhelyes történetet és fájdalmas tanulságot találjon.

Grecsó Krisztián bejárja ezt az utat: egy nem is annyira képzeletbeli magyar faluba, Sáraságba sűríti a 20. század feldolgozhatatlan, közös múltját; a zsidóüldözéstől kezdve Hirosimáig, a Kádár-korszaktól a rendszerváltás utáni kollektív elbizonytalanodásig. Az Isten hozott kollázshoz hasonlít: aparegény, fejlődésregény, naplóregény, faluregény; hasonló jelzőkkel nem kell fukarkodni egy ilyen, többszörösen rétegzett szövegnél. A főhős, Gallér Gergely alakjában megtaláljuk a világot – amit olyan kibogozhatatlan utalások szőnek keresztül-kasul, mint Sáraság mikrokozmoszát – megérteni szándékozó, és az embertelenségre rácsodálkozó szubjektumot éppúgy, mint az identitását kereső ént. A falu pedig értelmezhető rendkívül szarkasztikus irodalmi szociográfiának, vegytiszta irodalmi helyszínnek, melyben az ország minden problémája felszínre tör, de megtalálhatjuk Sáraság ábrázolásában a magyar falu természetrajzát is, középpontban a kocsmával, a művházzal és a

templommal, valamint a lakosok mindennapjait meghatározó falumitológiával.

A regény jelenkori cselekménye csupán néhány nap: a Sáraságból egy rejtélyes összeveszés miatt elköltözött Gallér Gergelyt azzal hívja fel egykori barátja, hogy megtalálták a hírhedt Klein-naplót. A főhős ezért hosszú idő után először visszautazik gyerekkora színhelyére, és elmeséli a „nagy összeveszésig” élete és ezen belül a falu történetét. Olyan világba érkezünk, amelyben minden lehetséges: szereplőit örökös szomjúság gyötri, az asszonyok a szerelem erejével, megtermékenyítés nélkül is áldott állapotba kerülhetnek, a halottak visszajárnak, hogy pletykálkodjanak, árnyékaik pedig újra megjelennek a falakon, ezúttal kitörölhetetlenül. Ahogy az elbeszélő-főhős rakosgatja össze a valóságdarabkákat, úgy bomlik ki az olvasó előtt a falu szégyenteljes múltja. Megtudjuk, hogyan üldözték el a haláltábort megjárt Klein Edét, hogyan hurcolnak meg mindenkit, aki egy kicsit is különbözik a többiektől. A szerző többszörösen él az elbizonytalanítás eszközével, a kívülállók, a „vidékiek” számára ugyanis láthatatlanok a csodák: nem tudni, hogy kollektív őrület, isteni büntetés vagy kiválasztottság mutatkozik-e meg a látomásokban. Egy azonban biztos: Sáraságban a múlt sokszor meghatározóbb a jelennél.

Grecsó Krisztián regényére sokat kellett várni, de megérte. Az Isten hozott többszörösen rétegzett szövege a közhelyeket bravúrosan elkerülve összegzi a felnőtté válás kényszerű kompromisszumait, a múlttal való szembenézést. Humora fantasztikus atmoszférát teremt, ezáltal ez a nehéz, összetett téma nem feszíti szét a regény szerkezetét. Macondo tehát itt van Magyarországon, mindig is itt volt, csak eddig egészen más szemüvegen keresztül néztünk rá. És mégis ugyanazt láttuk.

Grecsó Krisztián: Isten hozott

Magvető, 2005

319 oldal, 2690 forint

Mézes Gergely