Forrás: Magyar Hírlap

Széljegyzetek Párizsból

A Courrier International, a legolvasottabb francia külpolitikai hetilap azzal fordult több politikai újságíróhoz, illetve történészhez – engem is beleértve -, hogy az újság megalapításának 15. évfordulója alkalmából válaszoljanak három általuk feltett kérdésre.

Az első viszonylag egyszerű volt: „Melyik az a világesemény, amelyik az utóbbi 15 évben, vagyis a berlini fal lebontása – 1990 novembere – óta a legfontosabbnak tűnik az ön számára?”

Nem kellett sokáig gondolkodnom: a New York-i ikertornyok elleni merénylet, 2001. szeptember 11-én. E napon bontakozott ki a nemzetközi terrorizmus háborúja az Egyesült Államok hegemóniája, a világkapitalizmus és a demokrácia ellen. A merénylet kétségkívül megrendítette Amerika népének bizalmát hatalma sérthetetlenségében, s egy újfajta konfliktusnak adta látványos jelét, amelyet egyesek a harmadik világháború indításaként értelmeztek. Nyomában bizonytalanság és aggodalom fogta el a világ népeit, különösen az európai országokat, amelyek régtől békés fejlődésre vannak beállítva. Márpedig a 2001-es merényletet számos hasonló eredetű bűntény követte Európában, Madridtól Londonig.

A második kérdés az volt, hogy „Az utóbbi 15 esztendőben mely események hatottak leginkább önre, és melyek döbbentették meg?”

Nos, ami leginkább megindított, az a váratlan természeti katasztrófák sorozata volt. Az iráni földrengéssel kezdődött, a cunamival, majd a kasmíri katasztrófákkal folytatódott, és az Ázsiára, majd Amerikára zúduló példátlan hevességű tájfunokkal, hurrikánokkal tetőzött. Mindebben nemcsak a babonás emberek vélték felfedezni a természet fölháborodását az emberi technológia mind mélyebbre törő és közveszélyes pusztításai fölött. És az sem kerülte el a közvélemény figyelmét, hogy mindezek a vészek elsősorban a Föld elszegényedett lakosságát sújtották.

A legnehezebb kérdés a harmadik volt: „Milyen nagyméretű változásokra lehet számítani a következő 15 esztendőben?”

Ha optimista akarnék lenni, azt felelném, hogy siker koronázza az olajenergiának a hidrogénnel mint legfőbb energiaforrással való helyettesítését. Ez a tény, ha megtörténne, elejét venné azoknak az előre látható háborúknak, amelyeket az olajforrások ellenőrzéséért folyó rivalizálás szükségképpen előidézne. Ha viszont feladnám optimizmusomat, azt mondanám, hogy az a Marx által előre látott világforradalom készülődne egyre fenyegetőbben, amelyet a történelem már a 19. század közepétől kezdve méhében látszott hordani. Forradalmak és nemzetközi háborúk jönnének, amelyek könnyen egy újabb, az eddigieknél sokkal pusztítóbb harmadik világháborúhoz vezetnének. Ámde amerre csak tekintünk a világban – s a részletekről az internet feltalálása óta az eddigieknél pontosabban és gyorsabban értesül a világ közvéleménye -, számolni lehet azzal, hogy a feltörekvő nagyhatalmak, Kína, India, Brazília már a következő 15 évben is kétségessé teszik a jelenleg egyetlen szuperhatalom hegemóniáját. Világszerte növekszik a bizonytalanság a közel-keleti konfliktus kimenetelét illetően is: hogy csak egyet mondjak, sikerül-e például Irán teokratikus vezetőinek megvalósítaniuk az utóbbi napokban kitűzött céljukat, azaz hogy Izrael Államot teljesen eltöröljék a Föld színéről? Végül említést érdemel a bennünket közelebbről érintő bizonytalanság az Egyesült Európa jövőjét illetően, amelyben az eleddig szilárdnak látszó német-francia szövetség fönntartása éppoly kétségesnek tűnik, mint a Franciaország és Anglia közt kiélesedő érdek- és értékellentétek békés megoldása. Hadd tegyem még hozzá, kérdéssel felelve a kérdésre: vajon hinni lehet-e abban, hogy az Európai Unió jelenleg 25 tagjának népei vállalni tudják, illetve akarják azoknak az erkölcsi és anyagi áldozatoknak a súlyát, amiket a kontinens versenyképességének helyreállítása halaszthatatlanul megkövetel?

Fejtő Ferenc

író