Forrás: Stop!

Közös kiállítása nyílik a bécsi és a budapesti zsidó múzeumnak a Dohány utcában Időpont: 2005-10-26 16:19:57

A Bécsi Zsidó Múzeum „Az első” és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a „Miénk” című közös kiállítását október 27-én, csütörtökön nyitják meg a VII. kerület Dohány utca 2. alatt.

A Bécsi Zsidó Múzeum a térség legrégibb ilyen múzeuma, 1896-ban nyitotta meg kapuit. Mostani kiállításán a fennállásának első évtizedeiben, 1895 és 1938 között gyűjtött zsidó vallási tárgyakat, eszközöket, könyveket mutat be Dr. Elke Atzler, a Budapesti Osztrák Kulturális Fórum igazgatója és Dr.Karl Albrecht-Weinberger, a Bécsi Zsidó Múzeum igazgatója.

A tárlatot előzőleg a szegedi közönség is láthatta. A magyar kiállítás anyaga rendkívül gazdag. 1884-ben a Magyar Történeti Ötvösmű kiállításon láthatott a közönség először zsidó kegytárgyakat. Két évvel később, 1896-ban, a millenniumi kiállításon a zsidó közösség 90 tárggyal szerepelt.

A Dohány és a Wesselényi utca sarkán 1932 december 26-án nyílt meg a ma is ott működő zsidó múzeum. A mostani bemutatóra olyan tárgyakat válogattak, amelyek már a múzeum nyitásakor láthatók voltak. A múzeum igazgatója példaként említette a 17. századból való, Nagykanizsáról származó, fedeles serleget, amelyet a szukkoti, sátoros ünnepi csokor részét képező etrog (citrusgyümölcs) tárolására használtak. Emellett a sárgaréz, öntött hanukkiát, (gyertyatartót), tetején lengyel sassal a 18. század közepéről, illetve a pészah, a zsidó húsvét első és második estéjén használatos szédertálakat, amelyek Fischer Mór, tatai fazekas által 1839-ben alapított herendi porcelángyárban készültek. Megcsodálhatnak a látogatók régi könyveket, festményeket és textileket is.

A bécsi-budapesti közös kiállítás október 28-tól december 30-ig lesz nyitva a VII. kerület Dohány u. 2. alatt a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban.

MTI

Comments are closed.