Forrás: Népszava

E cikk adalék az egykori Nagy Imre csoport történetéről szóló, végleg bizonyára le nem zárható vitához, melynek történelmi évfordulók táján mindig vannak aktuális politikai zöngéi. Most például az, hogy az 1956-os közalapítvány kezdeményezésére Fiumében Vásárhelyi Miklós-emléktáblát avattak s beszédet mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Fodor Gábor, az SZDSZ képviseletében.

A szakkritika alig figyelt fel az egyáltalán nem blikkfangos „Beszélgetések Vásárhelyi Miklóssal” című kötetre, amely tartalmazott többek közt három terjedelmes életrajzi jellegű mélyinterjút. (E könyvre három hete bukkantam az elheverő, mélyen leszállított árú írásművek halmazában egy antikvár könyvsátorban). A benne foglalt első két interjút igen tekintélyes olasz újságíró és politikus: Federigo Argentieri – a magyar legújabb kori história talán legfelkészültebb olasz szakértője – készítette, aki rendkívül inspiratív partnere volt Vásárhelyinek. Hiszen a hozzá oly közeli nyugati baloldali köztudattal szembesítette őt. Mindkét interjú igen kritikus időpontban készült. Az első mindössze két esztendővel a magyar mártír miniszterelnök és temetetlen társainak rehabilitálása előtt .

A nyilatkozó: Vásárhelyi Miklós, a Nagy Imre per öt évre ítélt vádlottja (aki bűntetésének javát le is töltötte), Nagy Imre egyik közeli munkatársa és híve, aki történetesen a Trianon előtt Magyarországhoz tartozó Fiuméban (ma Rijeka) születetett, aki egyaránt érti az olasz, a horvát és a magyar lelket, beszéli mindhárom nyelvet, ismeri történetüket mindháromnak a kultúráját, hazulról hozva mindeme népek gondolkodásmódját, s magyarnak vallotta magát egész életében. Sorsa mindhalálig – s azután is – Magyarországhoz és a magyar 1956-hoz köti. Ugyanez a Vásárhelyi Miklós lett egyszersmind a nyolcvanas évek kiemelkedő ellenzéki politikusa, aki Donáth Ferenc halála után átvette a demokratikus ellenzék reprezentációját. Ő vállalta az egyáltalán nem veszélytelen elnöki tisztet a mártírok rehabilitálása érdekében életre hívott Történelmi Igazságtétel Bizottságában. S Vásárhelyi Miklós az első számú szakértő előadója annak az 1986-os konferenciának, amelyet még Donáth Ferenc nyitott meg. Ő mondja a hivatalos búcsúbeszédet 1989. június 16-án. (Senki sem állítja még ekkor , hogy erre nem illetékes) S aktív szerepet játszik a rendszerváltás utáni Magyarország első időszakának politikai harcaiban. A liberális baloldalon.

Antall különös kettős hangzata

A könyvben foglalt első interjú keletkezésének időpontjában kockázatos és nem veszélytelen pozíció volt Vásárhelyié. A féllegális politikai ellenzékié egy szigorú – bár már lazuló – rendőrségi ellenőrzés alatt álló 56-os elítélt számára. De semmi sem dőlt el. Hiszen a Szovjetunió gorbacsovi reformfolyamatának kimenetelében, a szovjet állam felbomlásában és a kommunista rendszerek bukásában akkor még senki sem lehetetett biztos. Gorbacsov következetes antisztálinistának és a kommunizmus reformerének, de még a lenini örökség vállalójának nevezi magát. Még csak remélni lehetett ekko , hogy a féllegális magyar ellenzékre már nem fog lesújtani tömeges retorzió. De a magyarországi politikai mozgásokkal kölcsönhatásban volt már valamennyi más közép-kelet európai politikai reformfolyamat, amelyek erősítették egymást, s ez 1987-ben nagyon érdekelte Nyugat-Európát.

Elképzelhető, hogy Vásárhelyinek a talán legerősebb nyugat-európai kommunista párt vezető orgánumának szánt válaszai befolyásolták az olasz közvéleményt is. A magyar levert forradalom rehabilitálása a politikai baloldal aktuálpolitikai kérdésévé lett. S ezért lehetett oly fontos ott egy illetékes olasz-magyar publicista-történész- – koronatanú véleménye a magyar 56 igazságról. Arról a „szocialista táborban” egykor ellenforradalomnak bélyegzett eseményről is szólt ez az interjú, amely része lett a három év alatt hol itt, hol ott kitört antiszovjet mozgalmak láncának. Vásárhelyi teljesen és cáfolhatatatlanul autentikus tanú volt.

A Vásárhelyi által elvileg, Hegedüs B. András által gyakorlatilag irányított TIB rendezte meg végül Nagy Imre és meggyilkolt társainak ünnepélyes újratemetését 1989 június 16-án. A második, Argentieri interjú keletkezési időpontja 1996. Ekkor már Vásárhelyi kevésbé van az események centrumában. A magyar közvélemény újra és másként megosztott a magyar forradalom értékelésében. A jobboldali heccek a forradalom évfordulóin újra elbizonytalanítják a közvéleményt. S a Nagy Imre per utolsó túlélője, mint liberális politikus az egyre agresszívabb jobb és szélsőjobb irányultságú sajtó támadásának középpontjában áll. Megszólalása rendkívül fontossá válik Budapesten is, noha ez a könyv nem jutott el az utca emberéhez.

Pedig nagyon jó lett volna, ha idehaza is célba érnek ezek a nem elsősorban magyaroknak szánt beszélgetések Miután maga Antall József, a rendszerváltás utáni első miniszterelnök adta meg a további viták „klasszikus” kiindulópontját, mégpedig azzal a később sokat idézett kijelentésével, hogy Nagy Imre MÁS volt, mint a többi (volt) kommunista (és Kádárék által elítélt ellenforradalmárnak bélyegzett vezető. Antall e kettős hangzatú állásfoglalása egyrészt a teljes politikai spektrum részére elfogadható státusba helyezte a mártír miniszterelnököt, de sajnálatos erkölcsileg másodrangú helyre állította a már Nagy Imre előtt kivégzett Szilágyit, az őrzőinek mindhalálig ellenálló Losonczy Gézát, aki már nem élt, amikor a nagy per folyt. Nem vádlottként, hanem történelmi személyiségként degradálta a forradalom katonamártírját, Maléter Pált, s a katonailag már levert forradalom utáni nemzeti ellenállás irányítóját, a reménytelen helyzetben az illegális harcot, röpcédulázást, az illegális sajtót szervező, a tiltakozó akciókat irányító Gimes Miklóst, aki szintén erkölcsileg tiszteletreméltó bátorsággal viselkedett a koncepciós perben., s több mint harminc éven át szemétbe vetve hevert a 301-es parcellában. Voltaképpen Nagy Imre emlékét ezzel a gesztussal minden egykori közvetlen munkatársával szembeállította Antall József a nemzeti emlékezetben. S e kijelentéssel a mérsékelt gondolkodású és a szélsőjobboldallal végül is élesen szembekerült miniszterelnök akaratlanul is alkalmat adott a sajtóbanditáknak, akik 56 eszméit eláruló politikusnak próbálták meg beállítani Nagy Imre mártír- és börtönviselt társait. Természetesen Donáthot, Kopácsit, Vásárhelyit, Fazekast, Tánczost, Harasztit is.

Radnóti szellemében – Moszkva árnyékában

A kérdező olasz politikus és Vásárhelyi mintha felülemelkedett volna az alantas hazai támadásokon. A két beszélgető arra koncentrált, hogy a világ közvéleményét tájékoztassák a magyar 56 jelentőségéről. Vásárhelyi ritkán szenvedélyes, hiszen a történész szemüvegét viseli. Minden történetírók atyjának: Tacitusnak az árnya hallgatagon magasodott mögötte, stílusosan mintha súgta volna nagy jelmondatát: ne fogjon el harag és szenvedély

A harmadik interjút Barna Imre, a korábbi két beszélgetés szöveggondozója és egyik fordítója készítette (A másik fordító Betlen János volt). Ennek 2000 a dátuma. Tehát nem sokkal a történelmi koronatanú halála előtt készült. Ez hihetetlenül aktuális, egyszerre érzelmes és átgondolt beszélgetés. Politikai-történelmi tanulságokkal talán leginkább teli ez az interjú az utókor számára. Végrendeltetés-jellegű, amit kiegészített Vásárhelyi Miklós saját utószava a kötet végén.

Három szempontból jelent különleges színt a legújabb kor magyar történeti irodalmában ez az interjúkötet.

Az első a történészé. Vásárhelyi Miklós kiváló világtörténelmi tanulmányokat is írt a múlt század sorsfordító eseményeiről, háborúiról és békéiről. A hetvenes években akadémiai kutatói állást kapott (távol a politikától ). Majd további kutatási lehetőséget az Antonioni Gramsci Intézetben. Immár korosan hatalmas távlattal rendelkezett ahhoz, hogy elhelyezze a világtörténeti folyamatokban a magyar nép újkori történetét és mindazokat a személyiségeket is objektíven értékelje , akiket maga is ismert – közöttük Rákosit, Gerőt, Kádárt, Aczélt. Szovjet, olasz politikusokkal került ismeretségbe. Barátja vagy ismerőse, valamennyi jelentős író és újságíró. Rengetegen a forradalom résztvevői közül. Kit tárgyalópartnerként, kit rabtársként ismert E hosszú viszontagságos élete során kapcsolatba került nyugati személyiségekkel. Össz-európai látásmód jellemezte (benne természetesen a szovjet politka minden történése, amely hatott Magyarországra, tárgya e beszélgetéseknek.

Az efajta személyesség alkalmas arra, hogy Európa és benne Kelet-Európa történetében elhelyezze a magyar 56-ot és annak résztvevőit. Az első Federico Argentieri interjúban Vásárhelyi képes a Trianonban megsértett magyar nemzeti érzés kisugárzásait objektíven, de magyar szemszögből megvilágítani egy olyan olasz előtt, aki internacionalista marad egész életében. Vásárhelyi szuggesztíven érvel azokkal a megrögzült nézetekkel szemben, amelyek Magyarországot elhelyezték az utolsó hitleri csatlós skatulyájában. Felülemelkedve saját személyes szenvedésein, körülbástyázva a tényekkel, magyarázza, hogy hazájának népe nem viselkedett se jobban, se rosszabbul ebben az iszonyatos mint más népek – ez Radnóti Miklós szemlélete. S ugyanezzel a tárgyilagos letisztult szemlélettel magyarázza meg a második világháború végén, Jalta után a szovjet befolyási övezetbe került Magyarország egyáltalán nem békés átmenetének históriáját – Moszkva árnyékában. Mégpedig egy olyan politikai szemleírónak és adja át a saját felfogását, aki soha nem élt a szovjet blokkban, de érdekelt abban, hogy közelebb kerüljön a megvilágosodáshoz a rendkívül bonyolult közép-kelet-európai képlet

Az életben maradás ára: kompromisszum

Történészként szemléli Vásárhelyi a jugoszláv-szovjet ellentétek kialakulását és a koncepciós perek körülményeit is. Az egyik leginkább példamutató elemző részlete ennek az információban amúgy is gazdag könyvnek a koncepciós pereket összehasonlító válasz, amelyben benne foglaltatik nnak a közérzetnek a jellemzése, ami a közvéleményen úrrá lett a rajk per idején, majd amikor kiderült az igazság. Ami igen fontos, hiszen a Rajk temetés közvetlen előzménye volt az október 23-i eseményeknek. „Nagy Imre és összeesküvő társainak” pere és az ötvenes évek elejének perei Vásárhelyi szerint hasonlítottak, mégis lényegileg különböztek :az egyikben minden hazugság volt, a másikban a számos részlte igaz és csak a végkifejlet azonos megközelítőleg).

Vásárhelyi példás pontossággal magyarázza Kádár 1956-os pálfordulásának körülményeit és számos személyes tanúvallomással gazdagítja a Kádár korszak genezisének történetét. Kimerítően és sok ténnyel válaszol az 56-os terror vádjára, cáfolja hogy 1956 antikommunista forradalom lett volna, bőven szól -személyes tapasztalatokat vegyítve a történészi elemzéshez – a munkástanácsok sokféleségéről, az utcai fegyveres csoportok tagjainak feltételezhető indíttatásairól. Ismét csak igen árnyaltan vitázik Vásárhelyi azzal a nézettel is, hogy antiszemita megmozdulások jellemezték volna a forradalmat. A peranyagok, valamint a személyes élmények, a rabtársakkal folytatott beszélgetések alapján mondja ki, hogy az általa is mélyen elítélt de a forradalom tán mérhetetetlenül eltúlzott terrorcselekményeknek milyen bonyolult indítékai lehettek.

S persze történelmi tanú Vásárhelyi abban a perben is , amelyben maga is vádlott volt. Ez az interjúk további -harmadik – üzenete. Eme üzenet természetesen nem lehet mentes személyes érzelmektől. Itt Vásárhelyi, a Történelmi Igazságtétel Bizottságának elnöke, valamint a történelmi igazságtalanság személyes kárvallottja, érzelmekben gazdagon szól. Arról beszél, hogy élete legfőbb törekvése volt és maradt kiszabadulása után, hogy közreműködjék az új békés forradalomban. A rendszerváltásban. Életének e szakaszának legfőbb célja az egykor fontos szerepet játszó politikus társak, a mártírok szellemi rehabilitációja. Ez sikerült is. Rendkívüli szerepe volt abban, hogy a forradalom vezetőinek emberi arculata, nagysága egy történelmi pillanatban teljessé vált. Csakugyan megkaphatták a nemzet, a társadalom történelmi elismerését, amire olyannyira rászolgáltak.

Természetes, hogy nem hagyhatták hidegen Vásárhelyit sem azok a tendenciózus írások, amelyek korábbi kommunista elkötelezettségét, a Rákosi rendszerben végzett szerkesztői munkáját, firtatták. S főleg nem hagyhatta hidegen az a vád, hogy mindazok, akik a forradalom irányító közül életben maradtak, megalkudtak valamilyen szinten a hatalommal. Vásárheli férfias őszinteséggel monda ki olasz barátjának, hogy az életben maradás ára kompromisszum volt. De nem magyarázkodik, ellenben magyarázza tényszeren, micsoda erkölcsi fizikai és lelki nyomás nehezedett a politikai foglyokra, a perbe fogottakra Nem mentegeti a halálra nem ítélteket azzal sem, (pedig igaz): egy koncepciós perben egyetlen megtört és pszichikailag megdolgozott vádlott vallomása sem eshetettt igazán latba. Mert ” Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összesküvésének” megtorlása előre eltervezett volt és az ítéletet voltaképpen magyar és külföldi politikusok hozták, nem pedig bírák.

Ezutóbbiak pusztán végrehajtói szerepet játszottak. Vásárhelyi ellenben következetesen és türelmesen teljesítette előbb ismertetett ígéretét. Mint láttuk, minden tőle telhetőt megtett Vásárelyi mindhalálig , hogy társai ne csupán hivatalos politikai rehabilitációban részesüljenek, hanem kapják meg helyüket a köztudatban. Ismerje meg történetüket, emberi drámájukat a magyar nép, és felsorakozhassanak a történelmi tablón nagy elődeik mellé.

*

A történelem fura fintora: Vásárhelyi Miklós halála után leginkább hozzátartozóik ápolták és védték a köz előtt Nagy Imre száműzött, rabságban tartott, perbe fogott és elítélt, ellenforradalmárnak és renegátnak bélyegzett társainak emlékét a nemtelen, történelemhamisítások, rágalmak ellen.

A jelenlegi miniszterelnök fiumei gesztusa ezért is oly méltánylandó.

N. Sándor László

N Sándor László