Forrás: Híradó

A szegedi Chagall-kiállításnak óriási sikere van

A szeptember közepén Szegeden nyílt Chagall-kiállítás húszezredik látogatóját köszöntötték pénteken; a negyedikes gimnazista Chagall-albumot, éves múzeumbérletet és ajándékot kapott a Móra Ferenc Múzeum és a szegedi önkormányzat képviselőjétől.

Szinte emberemlékezet óta nem volt ilyen sikeres kiállítás Szegeden – mondta Vörös Gabriella, a múzeum igazgatója.

Az előzetes kalkuláció alapján 16 ezer látogatóra számítottak, de hétről-hétre nőtt az érdeklődők száma.

Marc Chagall Nizzában őrzött Odüsszeia-illusztrációit szeptember 16-a óta láthatják az érdeklődők; az alkotásokat Európában, Franciaországon kívül, a szegedi vármúzeumban mutatták be először.

A művész 1952 és 1954 között ottani kiadója meghívására két évet töltött Görögországban. A táj, a műemlékek és a görög mítoszok inspirálta Odüsszeia-illusztrációit húsz évvel később, 1974-75-ben készítette el.

A litográfiákat japán gyöngyházfényű papírra nyomtatták Fernand Moulot kőnyomó műhelyében; a munkában Charles Sorlier litográfus segített. A képek színezéséhez húszféle árnyalatot használtak föl.

Az október végéig megtekinthető tárlaton, a színezett kőnyomatok mellett, a húsz éve elhunyt orosz származású francia művész három nagyméretű alkotását: a Zsidó tórával, a Szerelmespár hegedűssel és a Virágok című olajképét is megcsodálhatják a látogatók.

A litográfiákat a hathetes tárlatot követően Pécsen, Győrött és Debrecenben is bemutatják a nagyközönségnek.

hirado.hu/MTI

Comments are closed.