Varró Szilvia 2005. október 19. 07:23
Zsidóból sokféle van. Van köztük egy büszke úri réteg, meg egy szegényebb. Csak maguk közt házasodnak. Úgy érzik, a nem zsidók olykor kirekesztik őket. Tiszta paranoia.
„Nemcsak Kolozsvár és Szeben város hóhérai kerültek ki közülük, hanem ők pusztították el jutalom fejében a túlságosan elszaporodott kutyákat is” – mindez persze nem a zsidókról olvasható, mert zsidókat manapság nem szoktunk tankönyvekben kategorizálni. Ahogy magyarokat se.
Naná, hogy csak romákról lehet szó. Csak őket veri úgy a jó isten, hogy folyton vizsgálgatják, elemzik, ábrázolják őket. Most épp uniós pénzből, a szociális és esélyegyenlőségi minisztérium megbízásából. A Program Öt az Összetartó Társadalom Megteremtéséért multimédiás kiadvánnyal és munkafüzettel kedveskedett az iskolásoknak.
Nagyon, nagyon nem kellett volna. Ilyen silány minőségű, katyvaszos, részben előítéletes és buta izét rég nem láttunk. Kezdik az ötödikesek a munkafüzettel. Az első, amit megtudnak a romákról, hogy sokfélék. Vannak köztük romungrók, akik úri meg szegény kasztra oszthatók, számukra „az oláhcigányok azok, akiket a tudomány annak nevez” (az ufológia?). Az oláh cigányok fura szerzetek: a nem cigányokkal magyarul (!!) beszélnek; gyerekeikhez pedig leegyszerűsített szavakkal szólnak, sőt: nem átallanak dalolni, meg mesélni nekik. Az oláh cigányoknak további alfajaik vannak, sőt, hogy az ötödikesre valami logika is ragadjon, maguk az oláhok is kategorizálják a magyarokat: parasztra (akit nem kamáznak), meg úriemberre (akit igen).
A beás cigányok alighanem a földkerekség legostobább bandája: szokásaikról azt se tudják, honnan valók, és kóros túlérzékenységben senyvednek, mert „úgy érzik, a nem cigányok kirekesztik őket”. Váratlan fordulattal ezt a részt a csatkai búcsú követi: ide a parasztok (a könyv fogalmaz így) buszosan járnak, és a misétől eltérő „sajátos, egyéni, vagy külön cselekedetük” nincs – a romák bezzeg autóval jönnek, és azzal mennek sajátos, egzotikus külön útjaikra.
Valami totálisan lebutított multikulturális fordulattól vezérelve a munkafüzet hirtelen a sziú naptáncot és a totonák indiánokat kezdi taglalni. Rábukkanunk a zsidókra is, de ők csak hithű kulináris élvezőkként (kóser csirkenyak-zabálók) vannak bemutatva, nem sokkal a vegetáriánusok előtt. Majd a ramadánra való rövid kitekintés után vissza a cigányokhoz.
És itt szakad el a cérna végleg. Amikor arról hazudnak nekünk, hogy „a cigány csoportok kultúrájában a Romani kris a bíráskodással egyenlő”. A munkafüzet nem magyarázza el, mi az a cigány törvény, és hogy a magyarországi cigányság milyen elenyésző részénél szokás ez ma is; nem, a csoport egészére kiterjeszti, és a legaljasabb módon mutatja be azt. Az iskolások szerepjáték formájában azonosulhatnak Marissal, a hazudós tyúktolvajjal, aki azzal a szöveggel tagadja bűncselekményét, hogy „Haljon meg a családom, ha nem az igazra esküszöm”.
Folyjon össze minden: autentika és modernitás, afrikai menekült és oláh cigány lókupec – csak úgy, mint a CD-Romon, ahonnét a hóhér cigányokról szóló részt vettük. A CD-n pont úgy lehetetlen eligazodni, mint a munkafüzetben: a romák daloló, mulató nép, igaz, dalaikat nemhogy nem kategorizálják, de előadóikat se igen jelölik. Van cigányul beszélő ember, de honnan az úristenből tudná az ötödikes, mit mond?
És azt hogyan dekódolja a kilencéves, hogy „Báthory János, a NEKH elnöke egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a cigányság integrációjának egyik legjárhatóbb útját a vallási közösségeken keresztül tudja elképzelni” (Báthory rég nem elnök, mi az a NEKH? Hát az integráció? És a vallási csoport?)
A romák az esélyegyenlőségi minisztérium kiadványában középkorból ittmaradt, fura lények. Nincs Rádió C, nincsenek roma sztárok, politikusok vagy ismert véleményformálók. A romák nem a magyar társadalom részei, hanem attól elkülönülő, saját kultúrával rendelkező, de ködbevesző, távoli népcsoport.
Pont mint a totonák indiánok. Csak többet lopnak meg hazudnak.
