Újabb magyar származású feltételezett náci akadt fenn a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ hálóján. A zsidó szervezet az Utolsó esély elnevezésű akció során még életben lévő háborús bűnösök után kutat.
A héten egy Polgár Lajos nevű ausztráliai állampolgár dossziéját juttatják el a magyar hatóságokhoz, nyomozást kérve.
A 89 éves victoriai lakos, aki 1949-ben vándorolt ki Ausztráliába, tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, és állítólag emberiesség elleni bűnökkel is gyanúsítható.
„Jelen pillanatban még tart a kutatómunka Polgár Lajos világháborús múltját illetően. A fellelt információk alapján megalapozott a gyanú, hogy a háború idején zsidók üldözésében vett részt. Még csak az elején járunk, de arra kérjük a hatóságokat, hogy indítsanak nyomozást az ügyben. Ha időarányosan nézzük a vizsgálatok számát, akkor az akciónk sikeresnek mondható: 390 nevünk van, 81 nevet átadtunk a nyomozóhatóságoknak, és úgy két tucat vizsgálat indult. Ez az ügy mind erkölcsileg, mind igazságszolgáltatási szempontból fontos a zsidó emberek számára” – nyilatkozták a központtól.

