Forrás: Népszava

Hallgat a XII. kerületi polgármester. Mitnyan Györgytől arra vártunk választ, lát-e kivetnivalót abban, hogy szombaton felavatja a turulmadaras emlékművet, mikor arra nincs sem építési, sem közgyűlési engedély. Arra sem felelt, hogy a már felavatott Igazak Fala is építési engedély nélkül készült-e. Előbbiről a Fővárosi Közigazgatási Hivatal már megállapította: jogellenes a befejezése, míg utóbbi ügyében vizsgálatot rendelt el.

Miközben a XII. kerületben egy készülő emlékművet építési engedély nélkül terveznek befejezni, és egy minap átadott emlékmű esetében pedig az valószínűsíthető, hogy engedély nélkül készült el, a városrész vezetője hallgat. Mitnyan Györgytől arra vártunk választ, nem lát-e kivetnivalót abban, hogy szombaton felavatja a turulmadaras emlékművet, hiszen arra nem rendelkezik sem építési engedéllyel, sem a fővárosi közgyűlés jóváhagyásával. A fideszes polgármester a kerület sajtóreferensén keresztül annyit közölt: nem kíván megszólalni ez ügyben. Ágy arra sem felelt, tudja-e cáfolni lapunk azon információját, miszerint a vasárnap avatott – a II. világháború alatt az üldözött zsidóságot mentőkre emlékező – Igazak Fala is építési engedély nélkül készült. Ez ügyben építésfelügyeleti vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Közigazgatási Hivatal.

Mint arról beszámoltunk, nincs érvényes építési engedély a heves vitát kiváltó, a II. világháború helyi 1132 áldozatának emléket állító turulmadaras köztéri alkotásra. Engedély csupán parkfelújításra, terep rendezésre és fakivágásra szól, s nem vonatkozik a turul szoborra. Ezt állapította meg a Fővárosi Közigazgatási Hivatal is, felszólítva az engedélyt kiadó I. kerület jegyzőjét: „ha jogosulatlan építési tevékenységet észlel, úgy a jogszabályban előírt intézkedéseket tegye meg”. Az I. kerülettől azt a tájékoztatást kaptuk: azt tudják garantálni, hogy építéshatósági eljárásuk a jövőben is jogszerű és körültekintő lesz. Noha az önkormányzatnál ezt nem mondták ki, a jogszabályok szerint ez annyit tesz: el kell rendelniük az engedély nélkül felállított szobor elbontását.

NÉPSZAVA Online

Comments are closed.